Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. május - Civitas Europica Centralis
2013-05-03
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130503 . 13 bántalmazás előzi meg. Balogh e sete is ilyen. Az RTL Klub interjút készített a képviselő egykori feleségével, aki elmondta, a házasságuk során végig bántalmazta őt. Disznóvágáson felé fordította a gázpörkölőt, zsírkeverő kanállal törte el a kezét. Egyszer látlelet is készült a sérülései ről, amikor 25 literes tejeskannával verte véresre. Ezek az igazán pokoli történetek, a Balogh exfeleségével készített négyperces interjú lehangolóan beszédes volt. Megjelent benne szinte minden toposz, mintha egy szociológiai példázatot hallgattunk volna a családon belüli erőszak működéséről …” Kiss Tibor Noé (Új Szó) C C i i k k k k e e k k A belgiumi németek is támogatják az RMDSZ európai polgári kezdeményezését Bukarest, 2013. május 2., csütörtök (MTI) - KarlHeinz Lambertz, a belgiumi német közösség minisztere lnöke elfogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) felkérését, hogy az uniós szintű kisebbségvédelmi keretszabályozás elfogadását célzó európai polgári kezdeményezés (EPK) héttagú kezdeményező bizottságának tagja legyen - tudatta Borbély László p olitikai alelnök sajtóirodája az MTIhez csütörtökön eljuttatott közleményében. Lambertz a kezdeményezők hétfői brüsszeli találkozóján úgy vélekedett: az EPK óriási esélyt jelent a kisebbségek számára, hogy felvetéseikre európai választ kapjanak. A me gbeszélésen Hans Heinrich Hansen, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke közölte, a kezdeményező bizottság már szinte teljes, számos személyiség és egyre több kisebbségi közösség csatlakozik a romániai magyar érdekképviselet által kezdem ényezett európai összefogáshoz - olvasható az RMDSZ közleményében. Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke méltatta a belgiumi német közösség erejét, hiszen a szövetségi kormánynak minden fontos döntés meghozatalakor meg kell kapnia a német közössé g beleegyezését is. Ez a kisebbségi kérdés kezelésének európai modellje, amelynek szellemében a döntések tárgyalások után, konszenzussal születnek. "Azt szeretnénk, ha az Európai Unió azon túl, hogy kulturális és nyelvi sokszínűségről beszél, felismerné, h ogy a kisebbségi közösségek védelmében intézkedéseket kell foganatosítani" - idézte a közlemény az RMDSZ politikai alelnökét. A dokumentum rámutat: a belgiumi német ajkú közösség teljes autonómiával rendelkezik, saját törvényhozása és kormánya van, ame ly a német autonóm terület ügyeit igazgatja. Az Európai Unió 2012. április 1jétől tette lehetővé, hogy polgárai maguk kezdeményezzenek uniós szintű jogalkotást valamely - a közösségi jogkörbe tartozó - kérdésben, legalább egymillió aláírást gyűjtve le galább hét tagállamból. Az erdélyi magyar szervezetek részéről három kezdeményezés indul: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt márciusban terjesztette be közös kezdeményezését illetékességi vizsgálatra az Európai Bizottsághoz. Sajá t tervezetet készít a Székely Nemzeti Tanács is. Az RMDSZ május végén, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójával együttműködve tervez európai szintű összefogást kialakítani a kisebbségvédelmi keretszabályozás kidolgozása érdekében. v v i i s s s s z z a a Szabad Újság: szerepzavarban vannak a felvidéki magyar civil szervezetek és pártok Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2013. május 2., csütörtök (MTI) - Tovább aprózódhat a szlovákiai magyar közélet, mivel a civil szervezetek és pártok egyaránt szerepzavarban vannak - írta csütörtöki számában a Szabad Újság című szlovákiai magyar hetilap. Szlovákiában az egységes magyar érdekképviselet 2009ben bekövetkezett felbomlását követően egyre gyakrabban és egyre látván yosabban lép színre a közéletben a civil szféra - olvasható a felvidéki magyar hetilap A szlovákiai magyar harmadik oldal című írásában. Kolek Zsolt kommentárjában úgy véli: a szlovákiai magyar civil szervezetek utóbbi időszakban tapasztalt megerősödése és egyre gyakoribb szerepvállalása miatt az a vélemény kezd kialakulni, hogy egy új, harmadik politikai erő formálódik.