Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. április - Civitas Europica Centralis
2013-04-03
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130403 . 12 ? ? Magyar szabadságharcosról ír a német lap – „ Konrád György mindig is erkölcsi példakép maradt. Sok akkori társa időközben nacionalista lett, ők manapság már "kommunistának, hazaárulónak neveznek " - az írót Paul Lendvai méltatta a ? ? Der Standar d ban. Egy sz abadságharcos címmel jelentetett meg írást Paul Lendvai a 80 éves Konrád Györgyről a Der Standard című osztrák lapban. Mint írta, a hazugsággal és állami elnyomással szembeni fellépés élharcosa volt csakúgy, mint Alekszander Szolzsenyicin , Václav Havel , Ad am Michnik publicista, Andrej Szaharov , vagy Jan Patocka filozófus. Lendvai emlékeztetett arra, Konrád György már 1984es Antipolitika című művében is teljes önrendelkezést, demokráciát és szólásszabadságot követelt. Az 1989es fordulat után számos regényt , esszékötetet jelentetett meg, s egyebek mellett a Nemzetközi Pen Club elnöke volt. Néhány évig az SZDSZ színeiben politizált, a kilencvenes években pedig a Demokratikus Charta kezdeményezőjeként fellépett a szélsőjobboldali és antiszemita jelenségek elle n (Nszv) ? ? Lázítás – „ Szítsatok lázadást – üzenik a magyaroknak. Osztrák és német színházi emberek, köztük Elfriede Jelinek Nobeldíjas drámaíró üzent Magyarországnak: az Orbánkabinet jobboldali, diktat órikus rezsimmé alakítja át az államot, éppen ezért Európa értelmiségének össze kell fognia, ha demokratikus és köztársasági Magyarországot akar, s be kell avatkoznia, hogy a magyarok ne váljanak a kontinens rothadó gócává. Ez szép. Hát ide jutottunk. Egy maroknyi, a választásokon súlyos vereséget szenvedett, úgymond hazai értelmiség itthon és külföldön folyamatosan, lankadatlan erővel aláássa a magyarság gazdasági függetlenségre irányuló küzdelmét, és hazug információkkal félrevezeti a tájékozatlan, ballib erális külföldi értelmiséget. Miután a magyar balliberális oldal előreláthatólag képtelen törvényes eszközökkel kormányzó erővé válni – a Fidesz – KDNP három éve tartó népszerűsége is ezt bizonyítja – , ezért itthon a fiatalok egy részét erőszakos akciókra bi ztatja, külföldi támogatóit pedig arra ösztökéli, hogy szítson lázadást békeidőben a magyar nép által törvényesen megválasztott többségi koalíciós parlament és a kormányzat ellen, személy szerint Orbán Viktor miniszterelnök leváltását kell kierőszakolni. E z akár terrorisztikus cselekménnyé is válhat …” Stefka István (MH) ? ? Ez ám a visszavágás – „ Rajzfilmben válaszolt Németországnak a Hír TV, ám az elég szánalmasra sike redett videóról sajnos mindenkinek csak a visszavágások nagy mestere juthat az eszébe, aki minden frappáns beszólásra legfeljebb azzal válaszol, hogy neked meg a … anyukád. De miről is van szó pontosan? Nemrég Németországban, a közszolgálati tévé gyermekhí radójában jelent meg egy rövid rajzfilm, mely azt próbálta elmagyarázni a német gyerekeknek, hogy ma az EUban nem mindenhol tartják teljesen tiszteletben a demokratikus játékszabályokat. Példaként Magyarországot hozták fel, s elmondták, hogy a médiatörvén y miatt a sajtó egy része nem írhat szabadon, egy rádiónak nem akartak frekvenciát adni, mert nem kormányhű, s az Alkotmánybíróság jogkörét is erősen megkurtították, nehogy visszafogja a kormánypártot a határtalan törvénykezésben. Magyarországról pillanato kon belül jött a felháborodás, tiltakozott a külügyminisztérium, s maga a miniszterelnök is kikérte magának ezt a hangnemet. Sőt, azt állította, ha Magyarországon valaki ilyet készítene a közmédiában, másnap már nem dolgozna ott. Ekkor lépett a Hír TV, mel y valószínűleg fontosnak tartotta, hogy megvédje a miniszterelnököt, a kormányt és saját bevallása szerint az országot is. Mivel ebben a tévében nem lehet hallani egyetlen kormányellenes kijelentést sem, nyugodtan feltételezhetjük, hogy ha a videó nem is a magyar kormány közvetlen megrendelésére, de legalábbis csendes jóváhagyásával készült. A videó buta, hazug és csúsztatásokat tartalmaz. Talán így szólt a megrendelés is, vagy talán csak ennyire futotta a készítőknek. A lényeg valószínűleg nem az volt, hog y az igazságot mondják el mondjuk a magyar gyerekeknek Németországról, hanem hogy