Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. április - Civitas Europica Centralis
2013-04-13
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC ) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130413 . 18 A miniszterelnökhelyettes kijelentette: megbékélésre van szükség, amely az egymás iránti tisztelet alapján a múlt bűneinek feltárásával, az azzal való szembenézéssel történhet meg. Beszéde után Navracsics Tibor újságí rói kérdésre elmondta, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban elkészült egy koncepció, amely a Felvidékről kitelepítettek kárpótlásának lehetőségét tárgyalja. A tervezetet jelenleg a Külügyminisztériumban vizsgálják abból a szempontból, hogy m ennyire illeszthető a nemzetközi szerződésekhez, ezután kerülhet a parlament elé. Az Országgyűlés Molnár Attilának, Komárom polgármesterének (FideszKDNP) javaslatára 2012. december 4én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy április 12. a Felvidékről kit elepített magyarok emléknapja lesz. A határozatban rögzítették: az Országgyűlés szükségesnek tartja a méltó megemlékezést a benesi dekrétumok miatt a Csehszlovák Köztársaságból kizárt, Magyarországra telepített magyarságról. Komárom az elmúlt évtizedben a kitelepítések emlékvárosának szerepét töltötte be. Az itt működő Kecskés László Társaság évekkel ezelőtt felvállalta a felvidéki kitelepítettek ügyét, több könyvet és kiadványt is megjelentettek a témával kapcsolatban. A városban délelőtt ünnepi képvis előtestületi ülést tartottak, majd családi visszaemlékezésekből hangzottak el részletek. v v i i s s s s z z a a Szombaton adják át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjait Kolozsvár, 2013. április 12., péntek (MTI) - Éves közgyű lése keretében szombaton adja át Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a 2013as díjait az erdélyi magyar művelődési életben kiemelkedő munkát végező személyiségeknek. Az erdélyi magyar művelődési élet nagy múltú ernyőszervezete 1 3 díjat ad át. A díjazottak listáját honlapján tette közzé az egyesület. A táncházmozgalom elindításában játszott szerepéért, a magyar népdal és a régizene minőségi műveléséért, pedagógiai tevékenységéért a csíkszeredai Györfi Erzsébet kap Kacsó Andrásd íjat. Terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltárásaiért és muzeológusi munkásságáért Szőcs Levente, a gyergyószentmiklósi múzeum muzeológusa részesül Bányai Jánosdíjban. Közművelődési és tudományos munkássága elismeréseként Bencze Mihály brassói matem atikus kap Kun Kocsárddíjat. Több évtizedes zenepedagógiai és karnagyi munkásságáért a kolozsvári Tóth Guttman Emesének ítélték a Nagy Istvándíjat. Rekita Rozália és Jancsó Miklós kolozsvári színészházaspárt kiemelkedő színművészi teljesítményükért é s az anyanyelvi kultúra népszerűsítésében szerzett elévülhetetlen érdemeikért tüntetik ki Bánffy Miklósdíjjal. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészét, Pálffy Tibort folytonosan megújuló színészi teljesítményéért és színháza művészi törekvései ben játszott kiemelkedő szerepéért jutalmazzák Kovács Györgydíjjal. A Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze, Panek Kati élményszerű színészi teljesítményeiért, a kolozsvári magyar színjátszás elkötelezett szolgálatáért kap Poór Lilidíjat. A képző művészeknek szánt Szolnay Sándordíjat kimagasló grafikaifestészeti munkássága valamint művészi közösségépítő tevékenysége elismeréseképpen Székely Géza kolozsvári grafikusnak ítélték oda. Monoki Istvándíjjal Emődi Andrást, a nagyváradi római katoliku s püspökség könyvtároslevéltárosát tüntetik ki a partiumi könyves műveltség terén kifejtett értékmentő és feltáró tevékenységéért. Kőváry Lászlódíjat kap Szekernyés János Temesvár és a Bánság helytörténeti kutatásában és annak népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság című Maros megyei napilap főszerkesztője, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) az elnöke veheti át a Spectatordíjat az erdélyi magyar újságírótársadalom elkötelezett képviseletéér t, kiegyensúlyozott újságírói munkásságáért. A civil szervezetek számára szociális téren nyújtott rendszeres támogatásáért Flóriska Attila kolozsvári üzletember kap Mikó Imredíjat. Az EMKE életműdíját posztumusz kapja meg a januárban elhunyt Csép Sá ndor televíziós szakember, drámaíró az erdélyi magyar kisebbségi modus vivendi kimunkálásában vállalt szerepéért. v v i i s s s s z z a a A második világháborút követő kitelepítésekre emlékeztek a Felvidéken