Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. március - Civitas Europica Centralis
2013-03-21
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 36 30 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130321 . 4 Magyar Szövetséggel és a Magyar Nemzeti Tanács képviselőivel pedig az együttműködési lehetőségekről és a jogás zképzés helyzetéről egyeztetett (MTI) ? ? A haladóknak jól kell lakatniuk támogatóikat – Dušan Janjić : A végrehajtó hatalom átalakítása szükségszerű, a haladók nem ismétlik meg a demokraták hibáját (Magyar Szó) ? ? MPSZ: A közbiztonság helyzete katasztrofális – „ A közbiztonság helyzete Szerbiában katasztrofális ” – hangzott el a Magyar Polgári Szövetségnek az óbecsei brutális gyilkosság kapcsán tartott sajtótájékoztatóján. Rácz Szabó László elmondta, hogy nem áll szándékukban az eset azon oldalát taglalni, miszerint nemzeti alapon történte, vagy sem, viszont általánosságban megállapítható, hogy közbiztonsá gról szinte nem is beszélhetünk (Magyar Szó) ? ? Négy szempontból közelítve a Szabadkai Egyetemhez – Šabić Norbert a Középeurópai Egyetem Politikatudományi Tanszékén ek doktorandusza foglalkozott az egyetemlapítás kérdéseivel – Egy lépéssel közelebb a Szabadkai Egyetemhez címmel tartott előadást Šabić Norbert a Középeurópai Egyetem Politikatudományi Tanszékének doktorandusza a Vajdasági Magyar Doktoranduszok és Kutat ók Szervezete A jó példa ragadós elnevezésű rendezvényén. Šabić Norberttel az ott elhangzottakról, az időről időre aktuálissá váló kérdésről: a Szabadkai Egyet em lehetőségeiről beszélgettünk – „ Négy szempontból közelítettem a kérdéshez: jogi feltételek, sz akmai feltételek, pénzügyi feltételek és politikai feltételek. A jogi feltétel az, amit a felsőoktatási törvény irányoz elő. A szakmai feltételek az akkreditációs eljáráshoz kötődnek. Az is egy szempont, hogy ki finanszírozza az egyetem építését, de fontos hangsúlyozni, hogy pénz kell a megalapításhoz, és pénz kell a fenntartáshoz is ” – magyarázta beszélgetőtársunk (Magyar Szó) ? ? Kasza lemondott – Levélben mondott le K asza József a Szabadkai Népszínház igazgatóbizottsági posztjáról – Lemondólevélben értesítette a közvéleményt Kasza József , hogy a jövőben nem kívánja ellátni a Szabadkai Népszínház igazgatóbizottsági poszt jának teendőit (Magyar Szó) ? ? Szerbiának meg kell változtatnia az alkotmányát – „ Az Európai Unióból megérkeztek az igazságügyi reform stratégiatervezetével kapcsolatos javaslatok, amelyek arra ut alnak, hogy változásokat kell eszközölni a szerbiai alkotmányban ” – jelentette be kedden Nikola Selaković igazságügyi és államigazgatási miniszter. „ Az EU minden tagállamától kérte az alkotmány módosítását. Minden állam keresztülment ezen, ez tehát egy olyan előfeltétel, amit teljesítenünk kell ” – mondta Selaković a Szerbia Palotában a 2013 és 2018 között megvalósuló igazságügyi reform stratégiatervezetével kapcsolatban megt artott nyilvános meghallgatáson (Vajdaságma.info) H H o o r r v v á á t t o o r r s s z z á á g g ? ? Ülésezett a kiskős zegi HMDK – Szombaton, március 16án tartotta rendes évi közgyűlését a HMDK kiskőszegi alapszervezete. A múlt héten tartott közgyűlésen a pénzügyi beszámoló mellett a jelenlevők tartalmas beszámolót hallgathattak meg Virág Tibor elnök és Sipos Sándor alel nök előadásában (ÚMKÚ) S S z z l l o o v v é é n n i i a a ? ? Közös múlt és jövő – Lendván a Széchenyi- és Kossuthemléktáblák megkoszorúzásával kezdődött el, majd a Színház- és Hangversenyteremben folytatódott a muravidéki központi március 15i megemlékezés. Horváth Ferenc , az MMÖNK Tanácsának elnöke, Hende Csaba ,