Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. március - Civitas Europica Centralis
2013-03-19
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpé teri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130319 . 9 értékközösségek mentén szerveződnek: az Európai Szén- és Acélközösségből kinövő EGK, majd az Európai Unió. Min thogy a létrejött új világrend vezető hatalma az Egyesült Államok, e korszaknak az előadók a Pax Americana, "amerikai béke" nevet adták. Kövér László a ? ? HírTV Péntek 8 című műsorában valójában vágyainak adott hangot, amikor az Alaptörvény negyedik módosítá sa miatt Washingtonból és Brüsszelből érkező kritikákat a nyugati világ egyfajta válságával magyarázta. Értelmezése szerint a fentebb említett Pax Americana véget ért. Implicit módon jelen volt fejtegetésében a nemzetállamok korának újjáéledése, mindenfajt a külső kontroll és integráció elutasítása. Ezen logika alapján a magyarországi alkotmányosság felszámolása szükségszerű fejlemény . Le kell szögeznünk mindenekelőtt, hogy az antifasiszta koalíció által 1945 után létrehozott demokratikus értékközösség szilá rdan áll. A házelnökkel egyetérthetünk abban, hogy az Európai Unió éppen egy válságot él át. Csakhogy ez a válság egészen más természetű, mint amit Kövér sugall. Nem a demokratikus alapértékek tisztelete kérdőjeleződött meg Európában. A kérdés éppen az: ho gyan tartathatja be az Unió tagállamaival ezen értékek tiszteletét? …” Beck Tamás (Nszv) ? ? Visszajön a kisantant? – „ Az is rejtély, hogy az etnikai kommandó honnan tudj a meg a nemzetiségi arányokat, hisz érvényes román törvények szerint a vállalkozók nem kötelesek nyilvántartani alkalmazottaik etnikai és vallási hovatartozását. Hacsak a titkosszolgálat nem mondja meg …” Sike Lajos (Erdélyi Riport) ? ? Ott, fönn, a hágón – „ Szombaton két, Kárpátalján tartózkodó magyarországi csoportot is támadás ért. Pécsieket, pannonhalmiakat, miskolciakat. Idősebbeket és fiatalokat. Még gyerekeket. Igen, támadás. Nem tu dok rá jobb szót találni. Miképp lehetne nevezni azt, ha valakinek a képébe ordítanak mindenféle szemenszedett marhaságot. Hogyan mondjam azt, hogy hadonászó öklök kokárdát nyomorgatnak. Letépett kokárdát. Talán még meg is taposták... Olyan, mintha a szívü kből tépték volna ki. Olyan, mintha a lelküket is megtaposták volna. Függetlenül attól, hogy a pirosfehérzöldön ott volte a bakancstalp lenyomata vagy sem. Annyit kétségtelenül elértek, hogy ezek a fiatalok legközelebb eleve rosszkedvűen csomagolnak maj d, ha még egyszer hozzánk látogatnak. Ha egyáltalán lesz még egyszer ... ” Tóth Viktor (KISZO) ? ? Táncsics és a birtoklevél – „… Magyarországon, Táncsicsdí jjal tüntették ki az ? ? Echo Tv munkatársát, aki mifelénk, a román kereskedelmi csatornákban sem ritka tévés műfajt gyakorol: félórát áll a kamerák előtt és merev arccal olvassa a súgógépről a szöveget. Azokat a végeláthatatlan mondatokat, amelyeket a videom egosztókról egyszerkétszer, háromszornégyszer jómagam is meghallgattam, és soha nem tudtam megállapítani, hogy a politikai paródia kivételes képességű új képviselője jelent meg a magyarországi médiaporondon, vagy az elmegyógyintézetből látok közvetítést. A kitüntetett szerint a magyarországi vörösiszap katasztrófát a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank pénzelte NATOgépek bombázása okozta, a cigányságot a szocialistaliberalista fasiszták i rtják ki, Székelyországban a románok megszállták a székely zászl ót, Magyarországon viszont a megszállottak a magyar zászlót, különben is a sporteseményeken soha nem tudni, hogy magyar vagy izraeli csapat játszik a hazai pályákon. És noha a globális pénzügyi hatalom mást sem tesz, mint az Idő minden másodpercében összee sküszik a magyarok ellen, a reményt mégsem szabad feladni, hiszen a világűrből jövő lények 2115ben kizárólag csak a magyarokkal létesítenek kapcsolatot és nem véletlenül, mivel etruszk, szkíta, avar, türk, hun, kun és minden más nép formájában ők és csaki s ők teremtették meg bolygónkon a civilizációt. Most ez az újságíró Magyarországon Táncsics díjat kapott. A tiltakozásra pedig, amelynek jegyében tucatnyi jónevű újságíró adta vissza a hasonló díját, az a válasz, hogy a tévé kommentátort azért támadják, me rt jobboldali. Magyarországon nem kevés, nagyon jól író és érvrendszerét a maga meggyőződésének a