Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. március - Civitas Europica Centralis
2013-03-18
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1 115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130318 . 11 Viviane Reding a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott, március 9én megjelent interjúban hozta fel Magyarországot, amikor arról szólt, hogy még nem bízhatnak egymás igazságszolgáltatási rends zereiben az uniós tagállamok, illetve azok polgárai. Viviane Reding az interjúban példaként említette, hogy a magyar igazságügyminiszter az elmúlt évben többször is panaszkodott nála, amiért Írországban a legfelsőbb bíróság vonakodik kiadni egy halálos gázolással elítélt ír állampolgárt. Úgy fogalmazott: "személyesen nem lepett meg", addig a pontig ugyanis Magyarország számos olyan döntést hozott, amely kérdéseket vet fel a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét illetően. Navracsics Tibor a vasárnap nyilvánosságra hozott, március 15én elküldött levelében - amelyben egyúttal kifogásolja, hogy az európai biztos "válaszra sem méltatja" hivatalos leveleit - úgy fogalmazott: "nem tűnik helyénvalónak az, hogy egy olyan ügyben, ahol az elkövető gondatlan j árművezetéssel két kisgyermek halálát okozta, az alapvető jogok védelméért felelős biztos összemosson egy 2002ben hozott bírósági ítélet végrehajtása iránti igényt a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét érintő jelenlegi politikai vitákkal; sőt odáig merészkedjen, hogy valójában érthetőnek tartsa, hogy az ír hatóságok nem hajlandók az elkövetőt Magyarországnak kiszolgáltatni, elkerülhetővé téve számára a büntetést". Az igazságügyminiszter a biztostól "éppen ellenkezőleg" azt várná, hogy elősegítse a tagállamok közötti igazságügyi együttműködést, ideértve a bírósági ítéletek kölcsönös elismerését és végrehajtását. Navracsics Tibor levelében "felháborítónak és teljes mértékben elfogadhatatlannak" nevezte, hogy "bárki párhuzamot vonjon egy egyedi eset ben hozott ítélet végrehajtása és az igazságszolgáltatás függetlenségének megítélése között". Továbbá, - fogalmazott - az a közvetlen összefüggés, amit a biztos megteremteni igyekszik a Magyarország által az igazságszolgáltatás átalakítása irányában tett - és egyben kifogásolt - lépések és az ír bíróság döntése között, "aláássák a kölcsönös bizalmat és mindazon értékeket, melyeket a bizottságnak képviselnie és védelmeznie kellene". Navracsics Tibor szerint az elmúlt időszak "összetett vitái" közepette, am elyek "olykor mindkét fél részéről fokozott rugalmasságot követeltek", Magyarországnak mindeddig sikerült konstruktív párbeszédet fenntartania a bizottsággal. A magyar tárcavezető egyben arra kérte az európai biztost, hogy a "jövőben ennek megfelelő hozz áállást tanúsítson és szíveskedjen tartózkodni az olyan nyilvános kijelentésektől, melyek nemcsak a megfelelő megalapozottságot, de a minimális jóindulatot is nélkülözik". Az ír állampolgárságú Francis Ciarán Tobin 2000. április 9én Leányfalun halálra g ázolt két gyereket. A magyar bíróság 2002ben távollétében három év fogházra ítélte. A magyar hatóságok kiadatási kérelmét az ír legfelsőbb bíróság 2012. júniusban végleg elutasította. v v i i s s s s z z a a Tamás Gáspár Miklós: meg kellene fontolni a 2014es választás bojkottját Budapest, 2013. március 17., vasárnap (MTI) - Tamás Gáspár Miklós filozófus szerint a magyar demokratáknak meg kellene fontolnia a 2014es országgyűlési választás bojkottját, mert szerinte annak "előre megírt" er edményével csak Orbán Viktor további hatalmát legitimálnák. A filozófus erről a Milla vasárnap délutáni, a budapesti Kálvin téren tartott demonstrációján beszélt. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért, ismertebb nevén a Milla egyesület a március 15én a rendkívüli időjárás miatt elmaradt rendezvény helyett szervezett vasárnapra a tüntetést a "tisztességes kormányzásért". Az "Azért a víz az úr" mottóval meghirdetett demonstráción Tamás Gáspár Miklós a határon túli, kettős állampolgárságú magyarokat arra hívta fel, ne szavazzanak jövőre esedékes választáson. Úgy fogalmazott, "kedves kisebbségi magyarok, ne szavazzatok, kedves magyarországi magyar demokraták, gondoljátok meg, nem kellenee inkább bojkottálni ezt a választást, amelynek az eredményét elő re megírták". Elmondta, úgy látja, ha mégis részt vesznek a választáson, azzal a mostani kormány "további 4, 8, 12, 16 esztendejét" legitimálják. Véleménye szerint inkább "alternatív" megoldásokon kellene gondolkodni, ezek között sztrájkokat, népszavazás okat, tömegtüntetéseket, békés, erőszakmentes eszközöket említett. Tamás Gáspár Miklós szerint a határon túli magyarok kettős állampolgársága arra szolgál, hogy "előállítsák a kék cédulák százezreit". A filozófus szerint a tüntetéseken már nem csak kér désekre, hanem válaszokra is szükség van. Példaként említette az ELTE Bölcsészettudományi Karán a napokban kihelyezett felirat: "Zsidók, az egyetem a miénk! üdvözlettel a magyar hallgatók". Közölte, ő erre azt a választ adja: "Kedves nyilasok, az egyetem m indenkié! üdvözlettel a magyar baloldal".