Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. február - Civitas Europica Centralis
2013-02-27
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130227 . 18 Fidesz: 2010 gyökeres fordulatot hozott a nemzetpolitikában 2010 gyökeres fordulatot eredményezett a magyar nemzetpolitikában - kezdte felszólalását Potápi Árpád (Fidesz), aki fontosnak nevezte a külhoni magyarság véleményének figyelembe vétel ét a döntéshozatalok során. Ennek egyik eszközeként említette az ismét felálló Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT). A képviselő kitért arra, hogy a feladatok között a cselekvési területek széles skálája található: demográfiai, egyházi, külpolitikai, ör ökségvédelmi, gazdaságfejlesztési, ifjúsági feladatai egyaránt vannak a kormánynak, de a civilekkel, a médiával vagy a sporttal kapcsolatosan is. Hangsúlyozta: a kabinet a diaszpóra- és a szórványmagyarsággal is kiemelten foglalkozik. Ennek részeként e mlítette a Magyar Diaszpóra Tanács működését. Szólt arról is, hogy a cserkészszövetség támogatását, a külhoni magyar fiatalok identitástudatának erősítését szintén feladatának érzi a kormány. Örömtelinek nevezte azt is, hogy a kabinet nemzetpolitikai tárca közi bizottságot állított fel, Semjén Zsolt vezetésével. Célnak nevezte, hogy a külhonban élők minél nagyobb arányban vallják magukat magyarnak, vállalják identitásukat, és örömét fejezte ki, hogy már megközelíti a négyszázezret az állampolgársági kére lmek száma. MSZP: a beszámoló terjengős sikerpropaganda, amely a gyakorlatról nem szól Szabó Vilmos (MSZP) kifogásolta, hogy bár a kormánynak évente kellene beszámolnia nemzetpolitikája végrehajtásáról, 2010 óta ezt először teszi. Mint mondta, sz ámára az sem világos, hogy a beszámoló mely időszakot ölel fel, mivel abban 2011es és 2012es események is szerepelnek. A képviselő a jelentést terjengős sikerpropagandának nevezte, amely azonban a valódi gyakorlatot szerinte nem érinti. Szabó Vil mos számos ügyet hiányolt a dokumentumból, a többi közt az elmúlt időszak felelőtlen magyarságpolitikájáról szóló beszámolókat vagy azt, hogyan exportálta a kormány a határon túlra a belpolitikai küzdelmeket. Szerinte felbomlott az egyensúly a szomszédságp olitika és a magyarságpolitika között. Bírálta a jelentés készítőjét, amiért nem szólt az autonómiatörekvések kormányzati támogatásáról. A határon túliakat érintő döntések gyakran a külhoni szervezetek vezetőinek megkérdezése nélkül születnek - mondta , lekezelés, arrogancia jellemezte a kormány működését. Bírálta a kormánypártokat, amiért Erdélyben az RMDSZ ellen kampányoltak. Emiatt a helyhatósági választásokon fontos pozíciókat veszített a magyarság - mondta. Nem szól a jelentés Nyirő József újratemetési kísérletről, amellyel nemcsak megosztották az ottani magyarságot, de a szomszédságpolitikának is ártottak - közölte. Kifogásolta az állampolgársági törvény szlovákiai választások környékére időzítését, és úgy vélte: a kormány a kárpátaljai ma gyarság jelentős részét is kirekesztette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség jogainak csorbításával. A nemzetpolitika terén konszenzus megteremtésére van szükség, ebben az MSZP partner - mondta. KDNP: jelentős előrelépések történtek a nemzetpol itikai célok megvalósításában Stágel Bence, a kisebbik kormánypárt vezérszónoka kiemelte: jelentős előrelépések történtek a nemzetpolitikai célkitűzések megvalósításában, a kormányzat konkrét jogi és egyéb intézkedésekkel is sokat tett a magyar nemzet határokon átnyúló egyesítéséért. A jelenlegi tendenciák mellett a félmilliomodik honfitárs is benyújtja kérelmét év végéig, és a ciklus végéig pedig leteszi az állampolgársági esküt - mutatott rá. A magyar közigazgatás erőfeszítéseinek köszönhetően ta rthatók a rövid ügyintézési határidők - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, aki kitért arra is: eddig összesen 65 ország állampolgára nyújtott be kérelmet 73 külképviseleten. Jellemzően nagyon sokan adnak be kérelmet a nagykövetségeken és konzulát usokon. Kiemelt nemzetpolitikai cél a diaszpóra magyarsága felé nyitás, amelynek kulturális és gazdasági jelentősége is felbecsülhetetlen - jegyezte meg, és jelentős előrelépésnek nevezte, hogy kibővült a Határtalanul! program. Kiemelte a fiatal jogász oknak szóló Szász Pál ösztöndíjprogramot és jelezte: a KDNP frakciója egyhangúlag támogatja a beszámoló elfogadását. A Jobbik vezérszónoka szerint az irány jó, de az intenzitás nem elegendő, és sokkal határozottabb diplomáciai, nemzetpolitikai lépésekre l enne szükség.