Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. február - Civitas Europica Centralis
2013-02-27
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130227 . 15 szónokok szokták, meg kel l felelnie azoknak az ostoba fajankóknak, akik a Matica slovenská zászlaja alatt összejöttek önmagukat, mint a szlovák nemzet megtestesítőit ünnepelni. Méghozzá mások, konkrétan a szlovákiai kisebbségek rovására. Ha már a csehekre nem lehet a szart kenni, lévén, körülbelül annyira érdekli őket a szlovák nemzettudat meg az államiság, mint mondjuk, az izlandi. Ebben az esetben kétségbeesésre semmi ok, hiszen egyértelműen maguk alatt vágják a fát, akik a 21. század Európájában még mindig csak arra képesek, hog y ellenségeket gyártsanak maguknak. Mert annyira nyomasztják őket vélt vagy valós kudarcélményeik, hogy szerintük a székrekedésüket is a zellenség szokta okozni. Az ilyen népség egyébként úgyis halálra van ítélve és előbbutóbb úgy fölszívódik a történelem trágyadombján, mint a hátsó udvari ganajdombra lapátolt tehénlepény …” Barak László (Paraméter.sk) Miért hallgatunk? – „… Hogy a felkapaszkodott nímandok és kapaszökevények politikusokként és közvéleményformálókként milyen baroms ágokat hordanak össze nap , mint nap a médiában és a parlamentben, az a legkevésbé fontos. Ami fontosabb, az az, hogy az EUtagország Románia kormányfője ellentmondást nem tűrően, senki által sem zavartatva jelentheti ki országvilág előtt, hogy a romániai magyar kisebbség ugyanazoknak a jogoknak örvend, mint a románság. Ilyen egetverő hazugság hallatán hogy nem gerjed össznemzeti, összeurópai, egyetemes tiltakozás és cáfolat? Alszunk? Vagy már megvették hallgatásunkat is? ” Dénes László (Székelyhon.ro) C C i i k k k k e e k k Történelmi megbékélést szorgalmaz a szlovák külügyi bizottság elnöke Budapest, 2013. február 26., kedd (MTI) - A magyarszlovák történelmi megbékélés és a két ország közötti kényes témákról megkezdett párbeszéd fontosságáról beszélt Frantisek S ebej, a szlovák parlament külügyi bizottságának elnöke azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyet a magyar és a szlovák parlament külügyi bizottságának találkozója után tartott Balla Mihállyal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével. A sajtó tájékoztatón a bizottsági elnökök hangsúlyozták, hogy az együttműködést erősítő témák mellett a legkényesebb kérdésekről is baráti légkörben tudott tárgyalni egymással a két küldöttség. Frantisek Sebej a Benesdekrétumokról az MTI kérdésére válaszolva arról beszélt, hogy a történelem által hátrahagyott érzelmi traumáról van szó. A dekrétumok jogi hatályukat régen elvesztették ugyan, de a két ország viszonyát még mindig zavarják. A MostHíd párt politikusa személyes véleményét is elmondta a Benesdek rétumokról. "Helyénvalónak látnám, ha kölcsönös gesztus jönne létre. A felek mindazokat a sérelmeket, amelyeket az előző generációk követtek el a másik féllel szemben, lezárnák, bezárulna a történelem ezen ajtaja" - mondta Sebej, majd hozzátette: "a gesztu st a legfőbb képviselőinktől várnám el". A kettős állampolgársággal kapcsolatban kérdésre válaszolva Frantisek Sebej elmondta, hogy a két ország érintett minisztériumainak jogászai és más szakemberei már elkezdtek dolgozni azon, hogy - mint fogalmazott - "kiutat találjanak a zsákutcából". Megítélése szerint a két fél között nézőpontbeli különbsége vannak. Szlovákia az állampolgárság meglétét és megszerzését az alapján ítéli meg, hogy kinek van konkrét kapcsolata az adott országgal, például ott dolgo zik vagy ott éle. Úgy vélte, hogy Magyarország inkább az érzelmi kötődés szempontjából ítéli meg az állampolgárság megadását, azaz a magyar gyökerekre, a magyar nyelvtudásra helyezi a hangsúlyt. Balla Mihály ezzel kapcsolatban biztató jelnek nevezte, hogy a két külügyminiszter szakértői szinten egyeztet a kettős állampolgárság kérdésében. "A párbeszéd folytatásával tovább lehet haladni" - hangsúlyozta. Az országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta még, hogy a két bizottság újabb találkozójá t őszre tervezik. v v i i s s s s z z a a Ülésezett a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság