Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. február - Civitas Europica Centralis
2013-02-02
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130202 . 3 R R o o m m á á n n i i a a ? ? Beiktatták tisztségébe Kató Bélát, Erdély református püspökét – Ünnepi istentiszteleten iktatták be pénteken tisztségébe Kató Bélát , az Erdélyi Református Egyházkerület 46. püspökét a kolozsvári Farkas utcai református templomban. A ceremónia elején a h at évre megválasztott püspök és az egyház vezető tisztségviselői letették az egyházi esküt. Kató Bélát a Kárpátmedence református püspökei mellett a svájci, a hollandiai és németországi testvéregyházak vezetői, valamint az erdélyi egyházmegyék esperesei á ldották meg. Beiktató beszédében Bölcskei Gusztáv , a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arra figyelmeztetett: nem biztos, hogy az, ami a túléléshez elég, elegendő akkor is, amikor szabadságban és a szabadsággal kell é lni – Együttműködést ígért az új püspöknek a magyar kormány képviseletében Balog Zoltán , az emberi erőforrások minisztere. Köszöntőbeszédében úgy vélte, hogy Kató Béla eddigi élete ol yan alap, amelyre lehet építeni – Tőkés László európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy Kató Béla " Erdély belső anyaországából ", a Székelyföldről származik, ezért a székely püspökök hagyományát kell folytatnia. " Kezünkbe kell vennünk a sorsunkat, hogy javunkra szolgáljon az a rossz is, amit reánk bocsátottak " - hangsúlyozta a volt püspök. Kelemen Hunor , a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt mondta, Kató Béla " olyan útkereső személyiség, aki attól sem riad vissza, hogy utat építsen " (MTI) ? ? Balog Zoltán: Erdély mindig gazdagította Magyarországot – „ Erdély m indig gazdagította Magyarországot ” - jelentette ki Kató Béla erdélyi református püspök beiktatása után az MTInek nyilatkozva Balog Zoltán , az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán úgy véli, akkor igazi a magyarországi és az erdélyi magyarság összeta rtozása, ha a két nemzettest kölcsönösen tud adni egymásnak. Azt mondta, a lelkiek jelentik az összetartozás legfontosabb összetevőjét, és a lelkiekben az egyházak játssz ák a legfontosabb szerepet (M TI) ? ? Tőkés: Az egyház nem lehet semleges – Tőkés László szerint az egyház nem lehet semleges a közélet, a társadalom, a politika kérdéseiben. Az európai parlamenti képviselő szombaton beszélt erről a szatmárnémeti Láncos templom ban, azon a hálaadó istentiszteleten, amelyen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület tíz évvel ezelőtti bővített közgyűlésére emlékeztek. Az akkori közgyűlésnek „ a romániai magyar nemzeti közösség önkormányzatának felállítására ” tett javaslatát az Er délyi Magyar Nemzeti Tanács ( EMNT) zászlóbontásának tekintik (MNO) ? ? Egy különös országjelentés (Magasles) – Az ellenzék jogosnak tartja az unió Romániáról szóló ország jelentésében megfogalmazott bírálatokat. A kormánypárt vitatja. Mihai Răzvan Ungureanu exminiszterelnök kiemeli, hogy a parlament nem törődik az igazságszolgáltatással, korrupcióval gyanúsított képviselőket bújtatnak, s több miniszter is a helyén maradt, ak ik ellen bűnvádi eljárás indult (Háromszék) ? ? Könyvadomány az Apáczai Kiadótól – Jelentős értékű könyvadomány érkezett Sepsiszentgyörgyre az Apáczai Kiadó jóvoltából. Az IIX. osztályosoknak szóló tankönyveket és cédéket erdélyi magy ar tanulók kapják meg, beleértve a szórványban élőket is. A 24 tonnányi szállítmány a Duna Televízió támogatásával lé trejött Kárpátmedencei Magyaro kért Kiemelten Közhasznú Alapítvány közvetítésével érkezett Háromszékre (Háromszék)