Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. január - Civitas Europica Centralis
2013-01-16
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 616 4 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 30116 . 5 akkor a másik féltől is ezt várja el. Mint mondta, ezt ismételte el eddig minden brüsszeli találkozón is. Dačić , Hashim Thaci azon kijelentése kapcsán, miszerint nem fogja megengedni, hogy a szerbiai parlament által elfogadott határozat a tárgyalóasztalra kerüljön, azt mondta, " belső használatra készült k ijelentésről van szó " (Vajdaságma.info) ? ? Dačić: „ Ha kapni akarnak, adjanak is !” – Az SZDP a szerb miniszterelnök lemondását követeli – Ivica Dačić szerb kormányfő kedden közölte: „ Szerbia esetleg még Koszovó NATOtagságáról is hajlandó lenne tárgyalni, ebben az esetben azonban Prishtinának is adnia kellene valamit cserébe. Szerbia nem menekül a párbe széd elől, ugyanakkor, ha a másik fél kapni kíván valamit, akkor ehhez neki is fel kell kínálnia valamit ” – hangsúlyozta Dačić , hozzátéve: „ Mit gondolnak, csak nekünk kell adnunk? ” (Magyar Szó) ? ? Sztrájk nélkül a tanév végéig – Egyetlen oktatási szakszervezet sem jelentkezett sztrájkolási szándékkal – Ahogyan Žarko Obradović oktatási miniszter bejelen tette: a második félév a tervezett időben kezdődött el, és egyetlen oktatási szakszervezet sem jelezte, hogy sztrájkolna a tanév végéig (Magyar Szó) H H o o r r v v á á t t o o r r s s z z á á g g ? ? Megalakult a Darázsi Járás Magyar Kisebbségi Önkormányzata – Horvátországban 2011. július 10én tartották meg a kisebbségi önkormányzati választásokat – immár harmadízben. A jogszabályoknak megfelelően a Darázsi Járás Magy ar Kisebbségi Önkormányzata augusztus 26án megtartotta alakuló ülését a közigazgatási egység székhelyén ( http://www.smumesz.hr/hirek ) S S z z l l o o v v é é n n i i a a ? ? Gö ncz: Janšának le kellene mondania – A koalíció felbomlásáról, a kormány széteséséről, a kormányfő lemondásáról és az esetleges előrehozott választásokról kérte ki Göncz László , magyar nemzetiségi országgyűlési képviselő véleményét Fehér Ilona munkatársunk (MMR) S S z z l l o o v v á á k k i i a a ? ? Nyitrán sem lesz Híd – MKP koalíció – Igencsak távol esnek egymástól a Híd és az MKP megyei választási együttműködéssel kapcsolatos elképzelései Nyitra megyében. Amint az a tegnapi, Gútán tartott tanácskozáson kiderült, az MKP az egyes járások szintjén szeretne megegyezni, míg a Híd a megyei szintű koalíciót tartja elfogadhatónak (Új Szó) ? ? Petícióban figyelmezteti Ficót a Roma Unió Pártja – Tízpontos petíció alá kezd aláírásokat gyűjteni a jövő héten KeletSzlovákiában a Roma Unió Pártja (SRÚ). Február és március fordulóján tüntetésre is készül a kormányhivatal épülete előtt ( Új Szó) ? ? Matovič nem írja alá a Gašparovič elleni indítványt – Igor Matovič nem írja alá azt az ellenzéki indítványt, hogy a parlament tegyen vá demelési javaslatot Ivan Gašparovič államfő ellen (Új Szó) ? ? Baránek: Aláássa a demokráciát, hogy nem lesz vita Čentéšről – „ A demokráciát aláásó lépés a főügyészválasztásról szóló soron kívüli parlamenti ülésszak eltörlése ” – véli Ján Baránek politológus (Új Szó)