Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. december - Civitas Europica Centralis
2012-12-01
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 21201 . 5 közigazgatási palota új tanácstermében ma került sor a Duna – Maros – Körös – Tisza Eurorégió közgyűlésének ünnepi ülésére, a három országhatáron átnyúló együttműködés létreh ozás ának 15. évfordulója alkalmából (Nyugati Jelen) ? ? Kifütyölték az államfőt a román nemzeti ünnepen – Füttyszó fogadta az államfőt szombaton Bukar esten, a december elsejei nemzeti ünnep alkalmával tartott katonai díszszemle helyszínén. A parádét megtekintette Victor Ponta kormányfő és Crin Antonescu házelnök, illetve Románia volt elnökei: Ion Iliescu , Emil Constantinescu és Traian Băsescu (Maszol.ro ) ? ? Nem ünnepel december elsején Antal Árpád polgármester – Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád nem vesz részt Románia Nemzeti Ünnepén . Az elöljáró sajtótájékoztatón leszögezte: addig nem vesz részt ezen az ünnepségen, míg a román állam nem teljesíti az 1918. december 1j én, a magyar közösségnek tett ígéreteket, vagy pedig nem határoznak arról, hogy más napra teszik Románia Nemzeti Ünnep ét (Maszol.ro) ? ? „ A magyar szavazókat nem lehet félrevezetni ” – „ Amikor racionálisan elmagyarázzuk az embereknek az alternatív küszöb intézményét, akkor már fel sem merül bennük, hogy a 6:3 alapján két magyar szervezetnek is sikerülhet bejutnia a parlamentbe ” – jelentette ki a maszol.ronak adott interjúban Kelemen Hunor szövetségi elnök, akit a kampányról és a választá sok utáni időszakról kérdeztünk – „… Ebben a pillanatban a legfontosabb annak a felismerése, ami ebben a társadalomban nem működik. Alapos alkotmányreformra és az állam működésének olyan fajta újragondolására van szükség, amely a történelmi régiókat a dönté shozatal jelentős szereplőjévé emeli. Át kell gondolni a szuverenitás kérdését, és fel kell készülni arra, hogy előbb utóbb szorosabbá válik az együttműködés az uniós tagállamok között. Ezeket a kérdéseket kell Romániának átgondolnia …” (Maszol.ro) ? ? Hallgatói ösztöndíjakat népszerűsít a KMDSZ – Európa Express címmel ösztöndíjakat összesítő kiadványt jelentetett meg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ). A ki advány teljes tartalma rövidesen a s zervezet honlapjára is felkerül (Maszol.ro) ? ? A zsidómentő Járosi Andornak állítottak emléktábl át Kolozsváron – A Szamosparti Wallenbergként is emlegetett Járosi Andor evangélikus esperesnek állítottak emléktáblát vasárnap délelőtt a kolozsvári Evangélikus Püspökség udvarában (Maszol.ro) ? ? A mosoly erősebb fegyver a káromkodásnál – Kolozs megyében, a Mezőségen próbál mandátumot szerezni a parlamenti választásokon. Neve előbb a bonchidai kastély helyreállítása kapcsán v ált ismertté, később Kelemen Hunor mandátuma alatt miniszteri tanácsos, majd az RMDSZ kulturális főtitkárhelyettese lett. Azt mondja: nőként is minden kaput nyitva talált az RMDSZben. Hegedűs Csillát politikai pályájáról és a kampányáról kérdezte Cseke Pé ter Tamás (Erdélyi Riport) ? ? Őrkő, a befejezetlen küldetés – Sepsiszentgyörgyi cigányiskola sikerek és korlátok között – Egyházi kezdeményezésre jött létre iskola Sepsiszentgyörgy egyik leginkább vitatott neg yedében, a túlnyomórészt cigányok lakta Őrkőn. A kitűzött célok – kudarcok és sikerélmények közepette – megvalósulni látszanak, de a „ győzelem ” még messze van (Erdélyi Napló) ? ? Nem az eget kívánják meszelni – Beszélgetés Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével – Harmincfős parlamenti jelenlétben gondolkodik az RMDSZ, kampányában pedig elérhet ő célokat igyekszik megfogalmazni. Kelemen Hunor elnök szerint Románia következ ő évtizedeiben meghatározó szerepet kell vál lalnia a magyarság képviseletének, és úgy tartja, a 6:3as küszöb, illetve a magyar – magyar verseny ves zélyezteti ennek megvalósítását – „… Hatalmas mértékben megváltozott számomra a világ a 2000es kampányhoz képest. Szakmai szempontból legfeljebb a kampány id ő szakot lehet hasonlóságként említeni, amelyben