Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. november - Civitas Europica Centralis
2012-11-30
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://w ww.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 21130 . 11 László kisebbségügy i kormánybiztos szerint holnapig mindenki számlájára befut a várt összeg - közölte csütörtökön a ? ? TASR hírügy nökség (Hírek.sk) ? ? Hajlandó engedni a 10 százalékbó l a szakszervezet? – Elképzelhető, hogy az oktatásügyi szakszervezet belemenne 10 százalékosnál alacsonyabb béremelésbe is. A kormánnyal azonban még nem egy eztek meg, minden hétfőn dől el (Bumm.sk) ? ? Néhány pozsonyi gimnázium kitart, diákjaik is tüntettek – Néhány pozsonyi és egy vidéki gimnázium annak ellenére is folytatja a sztrájkot, hogy az országosat a központi sztrájkbizottság már lefújta. A Bilíkova és Ladislav Sára gimnázium tanárait a diákok tüntetéssel támogatták. A Duna utcai magyar gi mnáziumban ma már tanítás folyt (Bumm.sk) U U k k r r a a j j n n a a ? ? Az iskola – megmara dásunk záloga – Beregszász ban az egykori Bocskai (ma Hmel nickij) utcán áll az az 1898 – 1901es években Lech ner Ödön híres magyar műépítész tervei alapján elkészült neobarokk stílusú épület, amelyben 110 évvel ezelőtt kezdték meg a magyar oktatást. Akkor Ma gyar Királyi Elemi Fiúiskolaként működött. 1945ben hétosztályos magyar tannyelvű általános iskolává minősítették át. Az akkori tanárok kitartásának és áldozatos munkájának köszönhetően ötvenöt évvel ezelőtt pedig már az első itt érettségize ttek búcsúztak az alma matertől (KárpátInfo) A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r ? ? Felmentették a volt koszovói miniszterelnököt – Ramush Haradinaj volt koszovói miniszterelnököt bizonyíték híjá n tisztázták a vádak alól. Vissza akar térni a politikába (Nsz) ? ? Magyarország nem ellenzi a társulási megállapodás 2013as aláírását Ukrajnával – „ Magyarország nem ellenzi, hogy 2013ban aláírják a társulási megállapodás Ukrajna és az EU között, ugyanakkor elvárja, hogy Kijev eleget tegyen bizonyos feltételeknek ” — közölte a Magyar Köztársaság Európai Unió mell ett működő Állandó Képviseletére hivatkozva az ? ? UKRINFORM hírügynökség ( www.umdsz.uz.ua /2012.11.29. ) ? ? Martonyi: Magyarország tartózkodik – „ Magya rország tartózkodik az ENSZ Közgyűlésében tartandó szavazáson, amely azt hivatott eldönteni, hogy kapjone "nem tag megfigyelő állam" státust a Palesztin Nemzeti Hatóság a nemzetközi szervezetben ” - jelentette be a külügymi niszter csütörtökön, Brüsszelben (Nszv) ? ? Brüsszel nem kommentál, az Amnesty International kérdez – A hágai Nemzetközi Törvényszék független bíróság és Brüsszel nem kommen tálja az itt születő ítéleteket, közölte Štefan Füle uniós bővítési biztos szóvivője a Haradinajt felmentő mai ítélet kapcsán. Peter Stano elmondta, az Európai Bizottság tudomásul vette a mai felmentő ítéletet, s számára most az a legfontosabb, hogy a megb ékélés és az együttműködés folyamata folytatódjon a régióban. Véleménye szerint a mai ítélet nem befolyásolja döntő mértékben Belgrád és Pristina párbeszédét, amelynek újabb fordulóját december 4ére tűzték ki. " A párbeszéd a jövő felé való fordulást jelzi , s nem látom, mi köze lenne a mai ítélethez ”, mondta Stano , s hozzátette, az Európai Bizottság mindkét felet továbbra is arra bátorítja, hogy legyen tevékeny az ügyben, s érje el az elengedhetetlen eredményeket (Vajdaságma.info) ? ? Az osztrák kancellár az uniós büdzsé megvétózásáról – Werner Faymann osztrák kancellár szerdán, a Victor Ponta kormányfővel való találkozóját követően kijelentette, nem ért