Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. október - Civitas Europica Centralis
2012-10-13
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10. . • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 21013 . 22 Az átadási ünnepségen a Keleti Partners ég kárpátaljai intézményfelújítási programját koordináló Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke, a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés) képviselője elmondta, hogy az ungvári magyar gimnázium épületének korszerűsítése során száz nyílászárót cseréltek ki, és felújították a fűtési rendszert. A projekt megvalósításával kapcsolatban közölte, hogy az ukrajnai megyében 73 létesítmény felújítását tűzték ki célul, s eddig 23 oktatási intézmény épületének korszerűsítését sikerü lt befejezni. Viktor Pogorelov, Ungvár polgármestere beszédében méltatta a helyi magyar közösség szerepvállalását a város életében. Egyúttal köszönetét fejezte ki Magyarországnak azért a támogatásért, amelyet a kárpátaljai megyeszékhelynek különböző csat ornákon nyújt. v v i i s s s s z z a a Bercsényiszobrot avatott Németh Zsolt Ungváron Varga Béla, az MTI tudósítója jelenti: Ungvár, 2012. október 13., szombat (MTI) – Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára felavatta szombaton gróf Bercsényi Miklós mellszobrát az ungvári várban. Beszédében Németh Zsolt a magyar történelem leghűségesebb magyar emberének nevezte Bercsényi Miklóst, Ung vármegye örökös főispánját. Méltatta a Rákócziszabadságharcban játszott kiemelkedő szerepét, megjegyezve, hogy az akkor harcostársaival együtt kitűzött célt nem sikerült ugyan elérniük, ám mindaz, amit elértek és a hűség, amellyel céljaikhoz ragaszkodtak, megvetette az alapját a modern értelemben vett magyar nemzet létrejöttének, ezáltal a magyarság fennmaradásának. A Rákócziszabadságharc idejének "státuskérdésére" utalva, a politikus kifejtette: ma is ez az egyik legfontosabb kérdés mind a magyarok, mind pedig Ukrajna és Európa számára. Ez azért fontos – folytatta – , mert a magyarlakt a régiók megfelelő státusa, hatásköre, nyelvi jogai képesek biztosítani, hogy az a szín, amelyet a nemzetiségi közösségek képviselnek a világ kulturális örökségében, hosszú távon fennmaradjon. De fontos Európa számára is, hiszen az európai integráció egész gondolata a polgárok szabadságára, jólétére, biztonságára, vagyis arra épül, hogy az egységes Európa területén élők otthon érezzék, jól érezzék és biztonságban érezzék magukat – tette hozzá, megjegyezve, hogy ez a leendő tagállamok érdeke is, és "mi Ukraj nára mint jövőbeni EUtagállamra tekintünk". Kifejtette: Magyarország miként a múltban, úgy jelenleg is mindenben támogatja Ukrajna európai integrációs törekvéseit. Magyarország eltökélt abban - hangoztatta , hogy Bercsényi hűségéhez híven, Kárpátaljáva l és ott élő magyarsággal hűséges partnerként harcolja végig Ukrajna oldalán a célhoz vezető utat. A külügyi államtitkár, emlékeztetve arra, hogy Ukrajna parlamenti választásokra készül, reményét fejezte ki, hogy a választók, köztük a magyar nemzetiségű polgárok bölcs döntést hoznak, és a magyar jelölteknek a kijevi parlamentbe történő bejuttatásával saját jogon teremtenek hathatós érdekképviseletet a kárpátaljai magyarság számára. Vaszil Seba, az ungvári várban működő Kárpátalja Megyei Helytörténeti Mú zeum igazgatója örvendetesnek nevezte, hogy 311 év után "Bercsényi Miklós, az ungvári vár utolsó tulajdonosa – mint fogalmazott – örökre visszatért egykori otthonába". Köszönetét fejezte ki a Külügyminisztériumnak a szobor elkészítéséhez nyújtott anyagi támogatásáért, Győrfi Lajos püspökladányi szobrásznak Bercsényi alakjának a megmintázásáért, valamint az ungvári magyar főkonzulátusnak a szoborállításban való közreműködéséért. Egyúttal annak a reményének adott hangot, hogy az ungvári vár belső udvarának egyik falfülkéjében elhelyezett Bercsényialak mellé hamarosan odakerül feleségének, Csáky Krisztina grófnőnek a szobra is. v v i i s s s s z z a a Répás Zsuzsanna: a cél a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése Budapest, 2012. október 13., szombat (MTI) - A külhoni magyarság számára fontos a magyar nyelvű oktatás kiterjesztése és minőségének megerősítése - erről a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár beszélt szombaton Budapesten, amikor köszöntötte a Collegium Talentum elsőéveseit . Répás Zsuzsanna a külhoni magyar egyetemisták számára meghirdetett Collegium Talentum program céljai közül kiemelte a normák elsajátítását, az identitás továbbörökítését és a versenyképes tudás megszerzését. A helyettes államtitkár azt mondta: a ne mzetpolitika az oktatás területén két célt tűzött ki: a magyar nyelvű oktatás kiterjesztését és minőségének megerősítését. A versenyképes tudás megszerzéséhez azonban az intézmény