Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. szeptember - Civitas Europica Centralis
2012-09-25
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20925 . 24 forrás, mint az előző kormány idején. Kifogásolta, a bíráló bizottság összetételét, és hogy a döntés előkészítésből a határon túli szakértők gyakorlatilag ki vannak zárva. Szávay István (Jobbik) szintén a beszámoló csúszását tette szóvá, és azt, hogy nincs több anyagi forrás mint korábba n. Úgy fogalmazott: a kormány nemzetpolitikai fordulatról beszél, azt ugyanakkor nem tartotta nagy eredménynek, hogy a támogatások korábbi összegét sikerült megőrizni. Szerinte a BGA nem átlátható, bürokratikus az ügyintézés, nem szakszerű és nem kiegyensú lyozott a működése. Potápi Árpád (Fidesz) a bizottság elnöke jelezte: támogatják a beszámolót, a kormány és a frakciószövetség is azt szerette volna, ha a határon túli magyarság támogatási keretei egy alapba kerülnek. Arra volt kíváncsi, miközben a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programot sikerprogramnak nevezte, hogy a források növekedneke és több diák tude részt venni benne. Kitért arra, hogy a szükségessé vált az oktatásnevelési támogatási rendszerének átalakítása, és beszámolt azokról a visszajelzésekről, amelyek szerint nehezek a pályázati feltételek. Azt kérdezte, könnyítésre, gyorsításra vane lehetőség, hogy az érintett civil szervezetek korábban megkapják a támogatásokat. Répás Zsuzsanna válaszában a beszámoló csúszását az ÁSZ és egyéb ellenőrzésekkel indokolta, és jelezte: másként ezen nem tudnak változtatni, mint törvénymódosítással, amire mindenképpen sor kerül. Azt nem tudta értelmezni, hogy a határon túliak ki lennének zárva a pályázatok elbírálásából, az előkészítésből, mint monda: a kiemelt jelentőségű intézmények körébe csak olyanok kerültek, amelyeket határon túlról javasoltak. A nyílt pályázati keret egyharmada pedig kihelyezett támogatás volt, abba Budapes tről egyáltalán nem szóltak bele - tette hozzá. Úgy látta: a nemzetpolitikai fordulat nem feltétlenül csak többletforrást kell, hogy jelentsen, és kitér arra, hogy szemléletváltás valósult meg a 2010es kormányváltás után e téren. A terület támogatásá t kismértékben sikerült növelni - jelezte, hozzátéve: azt, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben van egy ágazat, amelyiknek ez sikerült, nagy eredmény. Az alap minden döntése átlátható, és a honlapon elérhető - jelezte az ellenzéki kritikákra. Elismer te, az alap indulása nem sikerült úgy, ahogy szerették volna, de ennek az idei évre már nincs kihatása. Lélfai Koppány azt mondta: készen állnak a Határtalanul! program bővítésére, igyekeztek azt úgy megújítani, hogy minél szélesebb kör számára legyen elérhető. A jövőbeni elképzelésre térve beszélt a határon túli cserkészmozgalom megújításáról, amelyre egymilliárd forintot kívánnak fordítani. v v i i s s s s z z a a Budai a Sapientia EMTE tanévnyitóján: A Kárpátmedence egységes okta tási tér Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Csíkszereda/Bukarest, 2012. szeptember 17., hétfő (MTI) - A magyar kormány számára rendkívüli jelentőségű, hogy szülőföldjén saját nyelvén tanulhasson a magyarság - hangsúlyozta Budai Gyula, a Vidékf ejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) központi tanévnyitó ünnepségén. "A Kárpátmedence egységes oktatási tér, függetlenül az országhatároktól, és mi ebben a térben szeretnénk a m agyar hallgatók számára magas szintű képzést biztosítani" - mondta az államtitkár. Hozzátette: az oktatáson túlmenően az egyetemnek fontos közösségszervező szerepe is van, a kulturális és tudományos élet számára is teret biztosít, segíti a modernizáció s törekvéseket. Budai kiemelte: fontos lenne a Székelyföld jövőformáló kezdeményezéseit összehangolni, ezért is tartja fontosnak, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium erre irányuló kezdeményezése pozitív visszajelzést kapott. "A júliusban Magyarországo n megtartott Székely Kerekasztal és a mai agrárinnovációs fórum egy olyan párbeszédnek adhat újabb lendületet, amely összefoghatja a térség modernizációs kezdeményezéseit. Ezek a fejlesztések elképzelhetetlenek egy jól képzett szakmai gárda nélkül" - mond ta az államtitkár. Dávid László rektor a Csíkszeredai Műszaki és Társadalomtudományi Kar aulájában tartott ünnepségen rámutatott: a Sapientia első alkalommal rendezhette meg akkreditált intézményként a tanévnyitóját. "Románia legjobb magánegyetemét választottátok, azt az egyetemet, amely párhuzamosan fejlesztett, támogatta a fiatal oktatóit, tanította a fiatalokat, és nem utolsó sorban kereste azt, hogy miként lehetne leginkább hasznára ennek a közösségnek" - mondta a rektor az elsőéves hallgatókhoz intézve szavait. A magyar állam által finanszírozott - Romániában jogilag a magán oktatási rendszerhez tartozó - egyetemen mintegy kétezer hallgató, köztük 671 gólya kezdte meg hétfőn a tanévet.