Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. szeptember - Civitas Europica Centralis
2012-09-14
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20914 . 13 párbeszédet még mindig lehetetlenné teszi a mély árok, amely elválasztja egymástól a kormányoldalt és a demokrata ellenzék köreit. Sőt, még az utóbbiak között is nag yon erős a megosztottság. Mondok egy példát: a pártfinanszírozás kapcsán felvetődött, hogy csak a magánszektor pénzelje a kampányokat. Jó néhányan azt az álláspontot képviseltük, hogy ez a jelenlegi, velejéig korrupt rendszer bebetonozását jelentené …” (168 óra) ? ? Győztesen a romok felett – Csak őszintén – „ Őszintén megmondom önöknek... – kezdte a kormánypárt háromnapos sárvári frak cióüléséről tartott sajtótájékoztatóját Rogán Antal . Ezt azért nem kellett volna. Mert ha Rogán valaha is beszélt őszintén, az biztosan nem az utóbbi két és fél évben esett meg vele, és a trend ezúttal sem változott. Arra a kérdésre, hogy végtére Orbán Vik tor honnan vette az IMF hirtelen előkerült, általa most elfogadhatatlannak nevezett kívánságlistáját, a Fidesz frakcióvezetője felettébb „őszintén” elmondta: „Péntek reggel amennyire fáradtan hallottam a miniszterelnök úr rádióinterjúját, megemlítette az E urópai Bizottság számára készített dokumentumot. Én ezt nem ismerem.” Majd még hosszan kerülgette a forró kását: ő maga nem látott ugyan olyan írást, amelyben az IMF rögzítette volna mindazt, amire a miniszterelnök hivatkozott, de még emlékszik a korábbi t árgyalásokról, hogy a sajtóban megjelent értesülések azokon elhangzottak. Vagyis úgy csűrtecsavarta a szót, hogy se megerősítenie, se cáfolnia ne kelljen Orbánt , az IMFről viszont mégiscsak sejtesse, hogy legutóbbi ittlétekor, bár nem adta írásba, azért megfogalmazta a most neki tulajdonított elvárásokat …” ? ? ? ? Mészáros Tamás (168óra) ? ? Összkormányzati bukás – „ Most éppen ott tartunk, hogy "összkormányzati döntés" született az azeri baltá s gyilkos kiadatásáról. Előtte már megtudhattuk, hogy természetesen a miniszterelnöké a döntés felelőssége és persze mindenki tisztában volt vele, mire lehet számítani az azeriektől. Még előtte arról értesülhettünk, hogy az egész tulajdonképpen szót sem ér demel, "nyugodtan és higgadtan" állunk a viharban, a kormánypártok pedig támogatják a kormányt (naná, mernének mást tenni). Ez a botrány világosan megmutatja, kik irányítják ma Magyarországot, és mire lehet tőlük számítani. Ha volt "összkormányzati" egyezt etés - és a jelek szerint lehetett , akkor az kimerült az összkormányzati elhárítás kidolgozásában. Vagyis Orbán Viktor eldöntött valamit - nem sokkal azután, hogy Bakuban tárgyalt , a többiekre pedig az a feladat hárult, hogy próbálják ki- és lemosni mi ndazt a mocskot, ami ennek következtében az országra rakódott. Nem sikerült. Már csak azért sem, mert a tisztogatás módját - úgy tűnik - mindenki önállóan határozhatja meg …” ? ? ? ? Sebes György (Nszv) ? ? Búrparasztok – „ Fura, hogyan épülnek egymásra a dolgok, hogyan hatnak egy irányba. Ma már kristálytisztán látszik, hogy a Fidesz - és pláne, és vélhetően még a pártját megelőzve - Orbán az erkölcsi alapok teljes hiányába bukik bele. Már a szoc ializmus idején is föltűnt nekem, hogy mennyire tarthatatlan az az állapot, amikor egy rendszer semminek nem felel meg abból, amit önmagáról harsog. Magát minden idők legfejlettebb demokráciájaként határozta meg, ami nem más, mint a proletárdiktatúra. Arró l meg azt mondták, hogy "kinek demokrácia, kinek diktatúra". És már régen semmi köze nem volt a proletárokhoz. Hacsak nem abban, hogy a proliktól féltek a legjobban. (Mintha most is itt tartanánk. Csak az úgynevezett értelmiségiből is panelproli lett - bár hol is lakik, amúgy.) Az a rendszer abban is hasonlított a mostanihoz, hogy meg akarta mondani, mi az erkölcsös és mi nem. Emlékezetes volt az a rendszerváltásig érvényes orvosetikatankönyv passzusa, miszerint "az ember nem ölheti meg az anyját, kivéve, h a osztályáruló lesz "…” ? ? ? ? Andrassew Iván (Nszv) ? ? Az erdélyi magyarság erőpróbája – „ A közelgő törvényhozási választások számtalan kérdőjelt állítottak az erdélyi magyarság politizáló rétege elé. A legnagyobb kérdés, nyilván, a magyarság politikai egységének megteremtése lett volna, de legalább szándékainak összefogása. Úgy tűnik,