Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. szeptember - Civitas Europica Centralis
2012-09-13
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20913 . 5 érkezett a városháza átadásának centenáriumi ünnepségére. Ezt megelőzően Semjén Zsolt megbeszéléseket folytatott helyi magyar politikai vezetőkkel is. A miniszterelnökhelyettes többek között elmondta, a magyar kormány, következésképp a magyar állam Pásztor István , a Vajdasági Magyar Sz övetség (VMSZ) elnöke és a Magyar Nemzeti Tanács mögött áll, Magyarország szomszédsági politikáját pedig alapvetően meghatározza, hogy milyen a viszony az adott országban élő magyar nemzetrészekkel. A kabinet nagyra értékeli a Magyar Nemzeti Tanács munkájá t, és ilyen értelemben az autonómia egyfajta megvalósulását, amely azonban messze nem az út vége. „ Reméljük ezt bővíteni tudjuk, és a felmerült problémákra megoldások születnek ” – fogalmazott a politikus (m1) ? ? Észlelhetőbbé tenni a multikulturalizmust – Átadták az idei támogatásokat azoknak a tartományi szerveknek, intézményeknek, melyek a kisebbségi nemzeti közösségek nyelvének hivatalos használatát cél zó kezdeményezéseket indítanak el – A tartományi kormány éves pályázatok meghirdetése révén finanszírozza a nyelvhasználati projektumok költségeinek egy részét. A téma kapcsán mgr. Deli Andor tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkárt kérdeztük. „ A titkárság már évek óta meghirdeti a hivatalos nyelvhasználat támogatására irányuló pályázatát a községek, közintézmények számára. Az idén a pályázat keretösszeg e 6,6 millió dinár volt, amelyből összesen 66 intézmény részesült, beleértve a helyi közösségeket, óvodákat, könyvtárakat, szociális központokat, valamint a közvállalatokat is. Az idén először az Újvidéki Egyetem is támogatásban részesült ” – számolt be a p ályázat eredményeiről Deli (Magyar Szó) ? ? Hétfőtől újra Közügyek a Pannonban – Fehér Márta: Kiemelt témáink továbbra is a magyar nyelvű oktatás népszerűsítése é s a magyar identitás vállalása – Szeptember 17én, hétfőn, újraindul a Pannon TV Közügyek című élő hírháttérműsora, amely továbbra is hétköznaponként 18 órai kezdettel jelentkezik egy órában a csatorna műsorában. A vajdasági közéleti témákban közéleti sze replőket megszólaltató műsorról Fehér Márta szerkesztőműsorvezetőt kérdeztük. „ A műsor külsőleg valamelyest megújul, ugyanis új főcímet dolgoztunk ki, viszont szerkezetében nem változtatunk, maradunk a már jól bevált formánál, hétköznaponként egy órában 45 témát dolgozunk fel. Lehetőségeinkhez mérten az aznapi híradós, közéleti témák közül a legjelentősebbet választjuk ” (Magyar Szó) ? ? Isten derűjével a kö zösség szolgálatában – A Magyar Nemzeti Tanács elbúcsúzott Dolinszky Árpád evangélikus püspöktől – A Magyar Nemzeti Tanács a szabadkai városháza dísztermében tegnap gyászülést tartott Th. mgr. Dolinszky Árpád , az ágostai hitvallású evangélikus keresztyén egyház püspöke, az MNT tagja emlékére. A gyászülést a püspök atya életútjának rövid ismertetésével kezdték, majd egyperces néma csenddel tisztelegtek az evangélik us szuperintendens emléke előtt (Magyar Szó) ? ? Várják a mesterképzésre jelentkezőket – SZABADKAI MAGYAR TANNYELVŰ TANÍTÓKÉPZŐ KAR – A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon 40 hallgató iratkozhat be a mesterképzésre, 25en a költségvetés t erhére, 15en pedig önköltséges alapon. A feltétel: elvégzett tanítóképző kar vagy hasonló profilú egyetem, és legalább 8as átlagosztályzat az alapstúdiumok folyamán. A felvételi vizsga magyar nyelvből és irodalomból lesz. A tandíj 50 ezer dinár. Jelentke zni 14éig, tehát péntekig lehet, a felvételi vizsgát 17én tartják, az iratkozás pedig 25én és 26án lesz. Jelentkezéskor szükség van az anyakönyvi kivonatra, az állampolgársági igazolásra, az oklevél hitelesített fénymásolatára (az eredetit is fel kell mutatni), egy igazolásra a letett vizsgákról, valamint egy elismervényre a felvételi vizsga díjának, vagyis a z 4500 dinárnak a befizetéséről (Magyar Szó)