Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. augusztus - Civitas Europica Centralis
2012-08-25
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20825 . 8 Az iskolaügyért és kultúráért felelős alelnök elmondása szerint több alternatívát is fontolgatnak. Legtöbbjüket nem ismertette, ugyanakkor elmondása szerint a Magyar Közösség Pártja - melynek rövidítése megegyezne a jelenlegivel - szerepel a négyöt lehetséges név között (Bumm.sk) ? ? Kvasnica: Ficót zsarolhatják Hedviggel – Interjút adott a ? ? Sme napilapnak Roman Kvasnica , MalinaŽák Hedvig védőügyvédje. Elmondás a szerint nem csak a belügyminisztérium, de az ügyészség és a titkosszolgálat j átékai is a háttérben állhatnak (Bumm.sk) ? ? Csáky: Csehszlovákia nem volt rossz ország [ I NTERJÚ ] – Csáky Pál , az MKP elnökségének tagja szerint az egykori Csehszlovákia " nem volt rossz ország ", s egy államnak minél nagyobbak a lehetőségei, annál nagyobb az Európára gyakorolt hatása is. Csáky a ? ? SITA hírügynökségnek adott interjújában kifejtett e, az ország szétválásával mindkét fél veszített. " Akkor elsősorban attól féltünk, hogy a politikai elit, amelyik ezzel a lépéssel gyakorlatilag korlátlan hatalomhoz jut Szlovákiában, nem akar majd a megszokott demokratikus értékek alapján kormányozni. Saj nos ez is történt " - fejtette ki a politikus, aki elmondása szerint az MKDM tisztviselőjeként a szlovák kereszténydemokratákkal együtt tartott attól, hogy a Vladimír Mečiar vezette volt kommunisták tönkreteszik az országot. „ Čarnogurský azt mondta nekem, h ogy ha másodszor is létrejön az önálló állam, a politikai elit pedig elrontja azt, Szlovákia teljesen elfogadhatatlanná válik a demokratikus világ számára " - tette hozzá Csáky , aki később elismerte, hogy az érzelmek lecsillapodtak, a két önálló államra osz tá ssal járó megoldás pedig bevált (Bumm.sk) ? ? Čarnogurský: Szlovákiában nagyobb bajban lenne a Pussy Riot – Ján Čarnogurský , a KDH alapítója szerint az orosz Pussy Riot punkzenekar nagyobb bajban lett volna, ha Szlovákiában énekel a templomban, ugyanis kettő helyett négy éves szabadságvesztéssel is sújthatják a vétkest ebben az esetben. Az Oroszországgal hagyományosan jó kapcsolatokat ápoló, jelenleg az elnökválasztáson való részvétellel kacérkodó Čarnogurský saját blogján elemezte az esetet. Elmondása szerint a szlovák jogrend szigorúbb ebben a tekintetben, mint az orosz, hiszen két év helyett négy éves szabadságvesztést ír elő, ha hasonlóak a vádak. A j ogászként is ténykedő Čarnogurský emellett meg van győződve arról, hogy a Pussy Riot tagjai ellen még korábban eljárást kellett volna indítani - mikor négy éve egy művészi performansz keretén belül a moszkvai biológiai múzeumban tartottak orgiát - az orosz hatóságok ezze l az üggyel nem is foglalkoztak (Bumm.sk) ? ? Megdicsérte a szlovák lépéseket a német pénzügyminiszter – Philipp Rösler német gazdasági mini szter szerint Szlovákia példa lehet az eurózóna tagországai számára abban, ahogy a gyakorlatban is megvalósítja a költségvetési deficit csökkentését célzó konszolidációs intézkedéseket. A német tárcavezető erről pozsonyi látogatása során, a szlovák pénzügy miniszterrel való találkozóját követő közös sajtótájékoztatón beszélt pénteken. Rösler a tárgyalás után azt hangsúlyozta: elismeréssel adóznak a versenyképesség és a költségvetési fegyelem javítását célzó szlovák intézkedéseknek. Hozzátette: Németország cs ak támogatni tudja ezt az utat, ami az eurózóna többi országának is jó például szolgálhat. " Az, hogy nemcsak beszélünk a konszolidációs intézkedésekről, hanem meg is valósítjuk azokat, a megbízhatóság jele és azé, hogy betartjuk a megegyezéseket " - mutatot t rá Rösler (Bumm.sk) ? ? Már nem lesz kötelező az ová végződés a szlovák női nevekben sem – A törvény jelenleg a nem szlovák nem zetiségű nők számára teszi lehetővé, hogy elhagyják nevük végéről az ová végződést (Paraméter.sk) ? ? A. Nagy: A kétnyelvű v asúti táblák ügye lesz a kormánybiztosi hivatal próbája – A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztos szerint a nemzeti kisebbségek status quoja első pillantásra