Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. augusztus - Civitas Europica Centralis
2012-08-23
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Eu ropica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20823 . 6 MTInek szerdán nyilatkozó szakértő elmondta: csak kommunikációs fogást jelentettek a kormánynak az utóbbi három hétben tett kijelentései a választói névjegyzékről, hiszen semmilyen törvényes alapja nem volt annak, hogy töröljenek annyi választót, hogy a népszavazás érvényes lehessen. Az USL a saját aktiv istáinak a táborával való kommunikációra használta fel azt a három hetet, amely alatt várni kellett a taláros testület döntésére. A szociológus szerint az USL kezdettől fogva nem viselkedett racionálisan, hiszen látható volt, hogy a Băsescu leváltására irá nyuló kezdeményezés nem lehet sikeres érvényességi küszöbbel, így végül rossz döntések sorozata vitte zsákutcába az USLt. Kiss szerint az USL azt követően " vesztette el a fejét ", hogy júniusban Adrian Nastase volt szociáldemokrata miniszterelnököt letölte ndő börtönbüntetésre ítélték. Kiss szerint a továbbiakban sincs kilátás a kormány és Băsescu közötti valós együttműködésre. (Maszol.ro) ? ? „ Törvényes, de igazságtalan döntés született " – Varga Attila alkotmányjogász szerint törvényes, de igazságtalan döntést hozott az alkotmánybíróság azzal, hogy érvénytelennek nyilvánította az államfő leváltásáról szóló referendumot. „ A bírák egy fajta jogi formalizmust t eljesítettek " – nyilatkozta a maszol.ronak adott interjúban az RMDSZes képvis elő – „… Úgy gondolom – bár az indoklás szövegét még nem láttam – , hogy a bírák döntése eleget tesz egy fajta jogi formalizmusnak. Nem tudom ebben a pillanatban megítélni, hogy m ilyen törvényszegésre utalhatott Victor Ponta. Többen is mondták már, és egyetértek azzal, hogy ez a döntés törvényes volt, de nem igazságos. A jogban sokszor születnek törvényes ítéletek, amelyek sajnos nem igazságosak. Bíróságon is előfordul olyan ítélet , amely teljes egészében megfelel a törvényeknek, de még maga a bíró sem tekinti igazságosnak. Nincs azonban mit tennie, mert a jogszabályokat kell alkalmaznia. Hasonló szerintem a helyzet az alkotmánybíróság döntésével i s… ” (Maszol.ro) ? ? Az RMDSZben bízik a PDL – Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kezdeményezik a demokrataliberálisok, a kisebbségi képviselők és az RMDSZ támogatását kérik. Mircea Toader és Cristian Răd ulescu a PDL frakciók vezetői bejelentették: már rendelkeznek megfelelő számú aláírással a ren dkívüli ülésszak összehívásához (Manna.ro) ? ? A kormányon múlott a népszavaz ás – Közzétette az alkotmánybíróság a július 29i népszavazással kapcsolatos döntés indoklását: a kormány mulasztása miatt érvénytelenítették a döntést. A testület szerint a Pontakabinet nem tette hozzáférhetővé a választási névjegyzékben szereplők számá t, noha ezt az alkotmánybíróság bekérte. Azok az adatok, amelyeket a kormány közzétett " javarészt " nem állnak összefüggésben azzal, a mit a taláros testület igényelt (Manna.ro) ? ? A külföldiek nem törölhetők a választói névjegyzékből – Az alkotmánybíróság megerősítette tegnap, hogy a külföldön tartózkodó román állampolgárok nem törölhetők a választói név jegyzékből. Ez derült ki a taláros testület indoklásából, amelyet tegnap szövegeztek és küldtek el a parlamentnek. Időközben hatalmas vita alakult ki az alkotmánybíróság keretében két bíró között, miután Ion Predescu egy vitatott sajtónyilatkozatban elárul ta, hogy Aspazia Cojocaru társa volt a mérleg nyelve a Băsescu leváltásáról szóló népszavazás érvényessége ügyében. Cojocaru perrel fenyegette meg kollégáját. Băsescu visszatérése késhet, mivel a kormánypártok nem hajlandók addig összehívni a parlamentet, amíg a Legfelső Bírói Tanács (CSM) nem veszi tudomásul Mona Pivniceru lemondását. A két házbizottságot mára hívta össze a szenátus és a képviselőház elnöke, de kérdéses, hogy az döntőképese (Szabadság) ? ? Szenátor- és képviselőjelölt tisztségekre hirdet pályázatot a Maros megyei RMDSZ – Az RMDSZ Maros megyei szervezetének Területi Állandó Tanácsa, a Szövetségi Képviselők