Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. július - Civitas Europica Centralis
2012-07-18
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20718 . 18 Stádium címmel országos havilap indult Pozsgay Imre főszerkesztésével Százhalombatta, 2012. július 17., kedd (MTI) - Stádium címmel társadalmi és kultu rális havilap indult, amelynek főszerkesztője Pozsgay Imre; az elmúlt napokban először megjelent lapot a készítői független sajtóorgánumnak szánják - közölte a százhalombattai központú, országos terjesztésű folyóirat alapítója és felelős szerkesztője kedde n az MTIvel. Fazekas István jogász, Váci Mihály- és Jókaidíjas költő, műfordító elmondta: a Pozsgay Imre egyetemi tanár által jegyzett lap a tulajdonoskiadó (Editio Librorum Kft.) és a szerkesztőség szándéka szerint a szellemi összefogás lapja lesz . Céljaikról Pozsgay Imre a helyi televízióban úgy fogalmazott: a szétvert, s ezért megosztott magyar társadalom szekértáborainak felszámolása érdekében minden szellemi és művészi értéknek helye van az újságban. Aktuális politikai kérdésekkel csak kiv ételes esetekben, például akkor akarnak foglalkozni, ha valamilyen nemzetellenes vagy emberellenes ügyben meg kell szólalniuk - idézte a főszerkesztőt Fazekas István. Hozzátette: a társadalmi, szépirodalmi és kulturális rovatokban egyebek mellett tanul mányokat, esszéket, híreket, verseket, novellákat, kritikákat, illetve riportokat közölnek, minden lapszám vezércikkel indul (az elsőben Pozsgay Imre a társadalom megosztottságát elemzi). Az egyelőre ezer példányban, A/3as méretben megjelent lap előfizetéssel is megvásárolható; az egyes lapszámokat bemutatókon népszerűsítik - közölte a Stádium felelős szerkesztője. Pozsgay Imre a rendszerváltás előtt több politikai funkciót töltött be, a többi között főtitkára volt a Hazafias Népfrontnak, ille tve minisztere a Grósz Károly, majd a Németh Miklós vezette kormánynak. Frakcióvezetője volt néhány hónapig az első szabadon választott Országgyűlés szocialista képviselőcsoportjának. Azóta egyetemen tanít, valamint részt vett az új alaptörvény kidolgozásá ban. v v i i s s s s z z a a Csatáry Lászlót háborús bűntett gyanújával őrizetbe vették Budapest, 2012. július 18., szerda (MTI) - Gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette Csatáry Lászlót a Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán. A fé rfit emberek törvénytelen kínzásával megvalósított háborús bűntettel gyanúsítják. A Fővárosi Főügyészség sajtóanyagában az olvasható, hogy "a Budapesti Nyomozó Ügyészség a mai napon Dr. Cs. Lászlót őrizetbe vette, gyanúsítottként kihallgatta és kezdem ényezte házi őrizetét a nyomozási bírónál". A háborús bűntett miatt akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A 97 éves Csatáry Lászlónak a Simon Wiesenthal Központ szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül 300 zsidót Kassáról az uk rajnai KamenyecPodolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának megszervezésében is. v v i i s s s s z z a a Az ukrán diplomácia vezetője is ott lesz a Keleti Partnerség miniszteri értekezletén www.umdsz.uz.ua /2012.07.17. Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének elnök letével ez év július 23án, Brüsszelben kerül majd sor a Keleti Partnerséghez tartozó országok külügyminisztereinek III. értekezletére. Erről mai, kijevi sajtótájékoztatóján beszélt Oleg Volosin, az ukrán külügy tájékoztatási főigazgatóságának vezetője — k özölte az InterfaxUkraina ( http://www.interfax.com.ua/rus/pol/111337/ ). A Külügyminisztérium illetékesének elmondása szerint a tanácskozás on a tervek szerint elfogadják a Keleti Partnerség 2013 végéig szóló „útitervét”. Oleg Volosin azt is közölte, hogy az értekezlet munkájában részt vesz Kosztyantin Griscsenko, az ukrán diplomácia vezetője is, aki a tervek szerint Brüsszelben megbeszélést f olytat majd Štefan Füle EU bővítési biztossal, illetve a Keleti Partnerséghez tartozó országok külügyminisztereivel. v v i i s s s s z z a a