Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. június - Civitas Europica Centralis
2012-06-23
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20623 . 2 Mesterház y Attila az olasz Demokrata Párt vezetőjével tárgyalt – A populizmus visszaszorításáról beszélt a szocialista pártelnök Pier Luigi Bersanival (Nszv) Magyar színházak seregszemléje Kisvárdán – Huszonnyolc színtársulat harminchat előadását tekintheti meg a közönség a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválján; a június 30ig tartó rendezvény megnyitóját péntek este tartották a felsősz abolcsi k isváros Várszínpadán – A magyar színházak kisvárdai találkozóján bemutatkozik a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Színház, az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület, a kézdivásárhelyi Városi Színház, az Erdély i Vándorszínház, a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karának hallgatói, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a kolozsvári Állami Magyar Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín színtársulata, valamint a gyergyószentmiklósi Fi gura Stúdió Színház is, amely az Udvarhely Táncműhellyel közösen tart előadást. A Délvidéket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, az Újvidéki Színház, az Újvidéki Főiskola és a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, addig a F elvidéket a kassai Thália Színház, Kárpátalját pedig a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház képviseli (Ma.hu) Újabb kitüntetés Lábadi Kár olynak – A gödöllői Szent István Egyetem dr. Lábadi Károlyt több évtizedes kiemelkedő oktatóikutatói és nevelőmunkája elismeréseként a nemzetközi hírű tudósról, tudományos iskola- és egyetemalapítóról, Doby Gézáról elnevezett díjban részesítette. A rango s kitüntetést a díjazottnak az egyetem diplomaosztó ün nepségén, június 19én adták át (ÚMKÚ) R R o o m m á á n n i i a a A határon túli épített örökség megóvását szolgáló alap létrehozását tervezi a kormány – „ A magyar kormány olyan alap létrehoz ását tervezi, amely több tárca anyagi hozzájárulásával a határon túli magyar műemlékek megóvásához nyújt majd segítséget ” - mondta el az MTInek a délerdélyi látogatáson tartózkodó Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna , a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára közölte, hogy az alap létrehozásáról elkezdődött már az egyeztetés az érintett tárcákkal. Hozzátette, hogy az alap által finanszírozott műemlékvédelmi szakmai munkát a kormány a Teleki László Alapítványra bízná. „ A korábbi Orbánkormány idején már létezett egy hasonló alap, de azt a későbbi kormányok nem működtették ” - jegyezte meg Répás Zsuzsanna (MTI) Választások november vagy december elején? – November elején, vagy december 2án kerülne sor a parlamenti választásokra Romániában. Ezt Victor Ponta miniszterelnök jelentette be tegnap a külföldi újságírókkal szervezett találkozón. Három héttel korábban a miniszterelnök még azt fontolgatta, hogy a vá lasztásokat októberre kellene előrehozni. Ezt azzal indokolta: a korábbi dátum egyetlen pártot sem hoz előnyös helyzetbe, a törvényhozással pedig minél hamarabb el kellene fogadtatni az állami költségvetést, ehhez viszont mielőbb stabil parlamenti többségr e van szükség. Hogy miért lett az októberből november, esetleg épp december, a miniszterelnök nem indokolta (Szabadság) USLultimátum Băsescu áll amfőnek – Ultimátumot adtak a kormánypártok Traian Băsescu államfőnek: vagy kinevezi a Victor Ponta miniszterelnök által jelölt Puiu Haşottit kulturális miniszternek, vagy felfüggesztik tisztségéből. Ezt Crin Antonescu , a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnö ke jelentette be (Szabadság)