Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. május - Civitas Europica Centralis
2012-05-05
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20505 . 22 érdeklődés gyakorlatilag változatlan a honosítás iránt, és azzal számolnak, hogy év végére 350 ezer igénylés fut be, és jövő év végére meglehet a félmillió kérelem. Eddig mintegy 250 ezer kérelmet és 110 ezer névmódosítási igénylést regisztráltak, és közel 157 ezren már letették az állampolgársági esküt. A kérelmek 70 százaléka Erdélyből érkezik, és 1820 százalék a Délvidékről. Március végéig 177.984 kérelem esetében már a döntés is megszületett. Igénylés több mint 60 országból érkezett, így adtak b e igénylést már rögtön az első héten AbuDhabiból, majd Katarból, Tanzániából is, és nem kis meglepetéssel látták az ügyintézők a jekatyerinburgi címzést is. Wetzel Tamás elmondta: a tisztán ügyintézésre számított három hónapos határidőt tudják tartani, ebbe azonban nem számít bele az idő, ami alatt az akták "utaznak". Hozzátette, hogy a Malév csődje is érzékenyen érintette a konzuli hálózatot és az ügyintézést. Nem számít bele a nemzetbiztonsági véleményezés sem, és amíg az akta aláírása megtörténik. Ezz el együtt 56 hónapot vesz igénybe az eljárás, határidőn túli ügyintézés azonban nem nagyon van. Ez így is jelentősen gyorsabb, mint korábban, amikor akár több mint két évet is kellett várni az állampolgárságra. A biztos jelezte: folyamatosan ellenőrzik, hogy nincse valamelyik ügyintézőnél elmaradás. Nemzetbiztonsági kockázat miatt a kérelmek körülbelül egy ezrelékét kell visszautasítani, indokként például említette a szervezett bűnözéshez való kapcsolódást. A törvény értelmében magyar állampolgársá got azok az emberek vagy leszármazottaik kérhetnek, akik 1920 előtt vagy 1938 és 1945 között magyar állampolgárok voltak, beszélnek magyarul, és nincs valamilyen kizáró közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági ok. A törvény az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet, a magyarországi lakhatás és megélhetés igazolását és az alkotmányos alapismeretek vizsgát. Két éve, 2010. május 29én tette le az esküt az Országg yűlés előtt az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány. A második Orbánkormány a rendszerváltozás óta a legkisebb; nyolc minisztériummal kezdte meg a munkáját. A kormányfő az eskütétel előtt arról beszélt, hogy nem a hagyományos ágazati rendben szerve zték meg a leendő magyar kormány munkáját, hanem a politikai vezetés logikája és a leendő politikai vezetők személyes felelősségének elve szerint. Konferencia a Szepességről magyarszlovákosztrák összefogásban Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelen ti: Bécs, 2012. május 5., szombat (MTI) - A Szepesség 19. század eleji kultúrtörténetéről és a régió egyik kiemelkedő személyiségéről, Genersich Jánosról (Johann Genersichről) rendeznek konferenciát magyarszlovákosztrák együttműködésben kedden és szerd án Bécsben. A téma, az előadók és a szervezők egyaránt a középeurópai együttműködést szimbolizálják - mondta Szabó Csaba, a Collegium Hungaricum tudományos igazgatóhelyettese, a Bécsi Magyar Történeti Intézet vezetője az MTIvel. A május 89i tudomá nyos konferencián magyar, osztrák és szlovák előadók méltatják a Szepesség kultúrahordozó hatását és Genersich János tudományos és irodalmi tevékenységét. A tanácskozás a bécsi Collegium Hungaricum, a Szlovák Kulturális Intézet, a DunaKárpátok Térség Egyh áztörténeti Intézet (KGDK), valamint a Genersich Antal Alapítvány összefogásával jött létre. A Szepesség anyagiakban és kulturálisan is gazdag kultúrtörténeti régió, ahol négy nép, magyar, szlovák, lengyel és szász együttélése eleven, pezsgő kulturális k özeget eredményezett - hangsúlyozta Szabó Csaba. Genersich János történész, pedagógus, író (17611823) Késmárkon született. Történeti művek, tankönyvek, pedagógiai célzatú ifjúsági regények szerzője. Tanulmányait a debreceni református kollégiumban kezdt e, majd tanult Pozsonyban és a jénai egyetemen is. 1788tól a késmárki evangélikus líceum tanára volt. Élete utolsó évei Bécshez kötődtek, 1821ben ugyanis részt vett a ma is működő protestáns teológiai intézet megalapításában és az intézet első oktatóinak egyike volt. Bécsben halt meg 1823ban. A Genersich család a 16. században telepedett le a ma részben Szlovákiához, részben Lengyelországhoz tartozó felvidéki vármegyében. A szepességi szász származású, magyarosodott család egyik leszármazottjának, Gene rsich Antal orvosprofesszornak a nevét viseli a konferencia egyik társszervezője, a Genersich Antal Alapítvány. A konferencia felett a bécsi magyar és a szlovák nagykövetség, valamint az osztrák külügyminisztérium középeurópai főosztálya vállalt védnöks éget.