Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. május - Civitas Europica Centralis
2012-05-14
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20514 . 15 kormányfő is, s hogy jó maga nem tudja elképzelni, hogy még egyszer beülne az ellenzéki padsorokba… Ám a köztársasági elnökségről szóló szóbeszédet további beavatottak is megerősítették, akik jól ismerik Ficót és be tudják mérni, hogyan véleked ik. Ezekben a körökben ma nem arról vitatkoznak, hogy Robert Fico akare indulni az elnökválasztáson, hanem hogy valóban foge. A Smer vezetésében és a párt támogatóinak körében ezért aztán nagy az idegesség és igyekeznek nyomást gyakorolni a kormányfőre, hogy gondolja ezt át még egyszer, és „ne meneküljön el”. Ezek számára az emberek számára ugyanis nyilvánvaló, hogy Fico távozása a párt és a kormány éléről a lassú bomlást jelentené. Nem tudni, hogy a Smer vezére ellenálle a nyomásnak vagy aláveti magát a többiek akaratának (a cikk szerzője inkább arra tippel, hogy végül győz a környezetének akarata, így aztán szegény politikus marad továbbra is kormányfő). De pillanatnyilag sokkal érdekesebb az a kérdés: miért is csábít egy 47 éves kormányfőt, a hatalom c súcsán egy hatalmi szempontból jóval gyengébb köztársasági elnöki tisztség? …” (Felvidék.ma) Vastag bőr az orcán: a MostHíd és a cinizmus – „ Min dig van valami kis báj abban, ha a MostHíd a kisebbségek sorsáért kezd aggódni. Olyasféle dolog ez, mint amikor mondjuk Gyurcsány Ferencre igazmondási roham tör rá, vagy erkölcsről prédikál. Hogy is mondják ezt szakszóval? Disszociatív személyiségzavar, n emde? Többes személyiség. Van a valódi, a senkiházi, aki hazudik reggel, éjjel meg este (délben szieszta), eladja még az édesanyját is azért a bizonyos harminc ezüstért. És van a második én, a népéért/nemzetéért/hazájáért és még ki tudja mi mindenért aggód ó ember, aki szeretné magáról azt hinni, hogy ő az igazi államférfi. Nála nem kevésbé beteg (bár bajának egészen más a neve és gyökere) az a tömeg, amely az agyát eltompító lila köd okozta zavarában ezekre adja szavazatát. Szóval MostHíd, megint. Történt ugyanis, hogy a vegyespárt egyik képviselője Nagy József a szlovák kormányprogram vitájában a kisebbségek jogairól szónokolt. Ebben két olyan szót is használt, amelyet egy mázsás szikladarabhoz kötve kellene a fejéhez vágni. Az első ilyen fogalom a cinizmu s. Szerinte ugyanis cinikus lépés a kormány részéről, ha csupán a jelenlegi kisebbségi status quo megőrzését vállalná a jogok bővítése helyett. Hogy mi ebben az undorító? Hát a cinizmus. Az a taszító, gyomorforgató cinizmus, amellyel a MostHíd viseltetik a szakadék felé robogó felvidéki magyarsággal szemben. Robert Ficon számonkérni a jogok bővítését, miközben ők maguk kormánytényezőkként ennek érdekében semmit nem tettek, ellenkezőleg: asszisztáltak a jogfosztó állapotok fenntartásához, nos, mi ez, ha nem gusztustalan cinizmus? …” Szűcs Dániel (Felvidék.ma) Kampányarc – „ Tőkés László elmarasztalta a bihari református papokat azért, mert úgymond akarvaakaratlanul az RMDSZnek kampányo lnak. Az E- képviselő a rá jellemző politikai éleslátással leírását adta az RMDSZ rafinált kampánystratégiájának, amelynek révén gyanútlan lelkészek kampányarcukat adták, hogy önkéntelenül is segédkezet nyújtsanak az „UDMRnomenklatúrának” azért, hogy „hat almi céljait és idegenkezűségre valló célkitűzéseit” elérhesse …” Székely Ervin (ÚMSZ) Előtérben az erőtér – „ A szedettvedett parlamenti többségre alapozó új román kormány célja a makrogazdasági stabilitás biztosítása, egyes korábbi megszorítások – választási szempontból is célszerű – kiegyenlítése, mintegy „jóvátétele”, végül a helyhatósági és a parlamenti választások megszervezésével az ország elvezetése a legitimitás új c iklusába. Ez a bevallott minimális kötelesség. Ezt tenné egy szakértői kormány is. (A Pontáé enyhén szólva nem az.) …” Ágoston Hugó (ÚMSZ)