Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. április - Civitas Europica Centralis
2012-04-24
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20424 . 3 érint például a közoktatás terén. Egy hvg.hunak nyilatkozó Fideszvezető szerint először fordu lt elő, hogy a kormányfő semmilyen információt n em osztott meg velük előzetesen (HVG) M AGYARORSZÁG ÚJRA MEG NYITJA B ŐSN AGYMAROS ÜGYÉT – Első sorban a Szigetköz egykori szépségét szeretné viszontlátni a magyar kormány a BősNagymaros kapcsán újrakezdett tárgyalások eredményeként. „ Újra tárgyal a kormány a több évtizede vitákat gerjesztő bősnagymarosi vízlépcsőről. A magyar kabinet ismét megnyit ja a dossziét, a szlovák félvállalja a tárgyalások folytatását ” – jelentették be még múlt hétfőn. Szabó Marcel , a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos a 180 percben elmondta, a cél az, hogy végre át ültessék a gyakorlatba a hágai Nemzetközi Bíróságnak az ügyben hozott 1997es ítéletét. A biztos hangsúlyozta, annyira sok kérdést kell rendezni, hogy több lépcsőben próbálnak megegyezni Szlovákiával. „ A legfontosabb és legelső kérdés az hogy mit csináljun k a jelenleg működő létesítményrendszerrel, hogyan lehet azt környezetbarát, természetbarát módon üzemeltetni ” – mondta Szabó Marcel (Hírek.sk) R R o o m m á á n n i i a a A POLITIKA IS AZ IFJÚ SÁG ESZKÖZE – B ESZÉLGETÉS B ODOR L ÁSZLÓVAL , A TÍZÉVES MIÉRT ELNÖKÉVEL – Visszhangosnak szánt, nagy tömegeket megmozgató rendezvénnyel ünnepli április 21én Székelyudvarhelyen fennállásának tizedik évfordulóját a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT). Az ifjúsági ernyőszervezet elnöke, Bodo r László nem ködösít: úgy tartja, egy hasonló szervezetnek a politika eszközeit is felhasználva kell megprób álnia érdekeinek érvényesítését – „… Tényleges ifjúsági érdekfeltárást és képviseletet a politika eszköze nélkül nem lehet végezni, legyen az csak politikaközelség vagy a politikában való tényleges részvétel. Nagyon erős a társadalomszervező kapacitásunk, a rendezvényeinken, az EUtáborban, a MIÉRTakadémiákon, regionális konferenciákon csupa olyan téma kerül terítékre, amelyek nem hagyhatják hidegen a társadalmat. Ez roppant erős üzenet azon fiatalok felé, akik nem csak a közéletben szeretnének tevékenykedni, hanem a társadalomszervezésben is. Azt tartom, hogy megtaláltuk a járható utat a társadalomszervezés és az érdekérvényesítés között …” (Erdélyi Napló) D EMOKRÁCIA K ÖZPONTBAN IS ÁTVEHET Ő A MAGYAR LAKCÍMKÁR TYA – A magyar állampolgárságot igénylők az EMNT Demokrácia Központon tokban is átvehetik a magyar lakcímkártyát és az anyakönyvi kivonatot. Az igénylőknek ezután nem kötelező személyesen, egy magyar külképviseleten átvenni az említett iratokat. Ezek kézbesítését felvállalta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (Kit ek intő/ Koloz svári Rádió ) MOGYE: KÉRDŐJELEKET VET FE L A MAGYAR NYELVŰ ÁL LAMVIZSGA – A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen megkezdt ék az intézkedéseket a magyar kar létrehozása körül. A folyamat során viszont rengeteg megválaszolatlan kérdés merül fel. Az egyik legfontosabb pedig a magyar nyelvű licenszvizsga letételét érinti. A gondot az okozza, hogy a MOGYE magyar kara egyelőre csa k engedélyezett, de nem akkreditált. Továbbá, az országban jelenleg sehol sem működik olyan magyar nyelvű orvosi kar, amely akkreditált lenne, így valójában nincs ahol magyarul államvizsgázzanak az új karon végző magyar hallgatók (Kitekintő/ Marosvásárhely i Info ) Ú J MEGAKÖNYVTÁR B UKARESTBEN – Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnök, Markó Béla miniszterelnökhelyettes és Kelemen Hunor , a román kormány kulturális és örökségvédelmi minis ztere jelenlétében megnyitották Bukarestben az olvasók előtt Románia új nemzeti könyvtárát. A százmillió eurós beruházással felújított épületet négy hónapja, 2011