Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. április - Civitas Europica Centralis
2012-04-20
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20420 . 15 tékozolni. (Főleg, amikor velünk szemben ellenséges erők egé sz közösségünk Szibériába való kitoloncolásáról ábrándoznak) …” (Szabadság) A nacionalizmus irracionalitása – „ Hogy ez a mai világ úgy, ahogy van, működésében, lehetőség eiben nyomasztóan áttekinthetetlen és irracionális, nálunk és más nemzeteknél, régóta tapasztalhatjuk …” Bogdán László (Háromszék) Mi lesz veled, önkormán yzás? – „ Megalakult a második Ficokormány, elosztották gyakorlatilag az összes meghatározó funkciót. Én pedig sajnálattal vettem tudomásul, hogy a személyek kiválasztás során a kormányfő, illetve a már kinevezett miniszterek nem kerestek olyan embereket vezető posztokra sem a kormányhivatalba, sem a belügyi vagy a pénzügyminisztériumba, akik korábban behatóan foglalkoztak volna az önkormányzatisággal, a közigazgatásban kialakult jog- és hatásköri rendszerrel és annak finanszírozhatóságával. Miért baj ez? Rövid és igaz válasz az is, ha azt mondom: mert az önkormányzatok gazdasági helyzete tarthatatlan. Igazolásul tán elég megemlíteni, hogy a megbukott kormány pénzügyminisztere, Ivan Mikloš is belátta ezt, aki a jelenleg működő finanszírozási rendszer megalk otójaként készült annak teljes átalakításár a …” Őry Péter 1 (Felvidék.ma) Változnak az idők – „ Gondolkodtake már azon, vajon mi lesz majd országunk fő „profilja”, ha belép ünk az Európai Unióba? Mi lesz az, amivel majd foglalkozhatunk, amit mi jobban tudunk, mint a „tagtársak”, így abból meg is élhetünk? Hát nem az ipar és nem a mezőgazdaság, az az egy már biztos. Horvátországban eleve túl magasak ahhoz a bérek, hogy itt val aki gyárat építsen, iparral foglalkozzon, ráadásul a horvát piac is túl kicsi. Hogy ez milyen hatással lehet mezőgazdászainkra? A legvalószínűbb, hogy a nagyobb országok elárasztanak bennünket olcsó élelmiszerrel és egyéb mezőgazdasági termékkel, úgyhogy a ki nem lesz versenyképes, vagyis nem készül fel rendesen az EUkorszakra, könnyen megélhetés nélkül maradhat …” Kriják Krisztina (ÚMKÚ) C C i i k k k k e e k k Nem kíván különbséget tenni a határon túli magyar politikai érdekképviseletek között az LMP Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2012. április 19., csütörtök (MTI) - Maximálisan támogatja a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) a révkomáromi Selye János Egyetem jelenlegi státuszának megőrzése kapcsán kifejtett erőfeszítéseit az LMP - többek közt ez is elhangzott a Lehet Más a Politika három képviselőjének csütörtökön, az MKP központjában folytatott tárgyalása után tartott sajtótájékoztatóján Pozsonyban. A találkozón az LMPt Jávor Benedek frakcióvezető, Dorosz Dávid parlamenti képviselő valamint Szű cs Balázs nemzetpolitikai tanácsadó képviselte. Berényi József, az MKP elnöke az egyeztetést követően elmondta: pártjának az az elképzelése, hogy mindegyik magyarországi parlamenti párttal jó, kiegyensúlyozott és konstruktív kapcsolatot tartson fenn. Hoz záfűzte: emellett az európai pártok családján belül a jelenlegi magyar kormánypártokkal vannak a legszorosabb viszonyban. A Magyar Koalíció Pártjának elnöke az egyeztetés témáiról is tájékoztatott, mint elmondta: tárgyalópartnereinek a parlamenti választ ások után Szlovákiában kialakult helyzetet vázolta fel. "A választások egyik legfontosabb üzenete az, hogy nagyon sok - az előző választásokhoz képest is jelentősen több - szlovákiai magyar szavazott szlovák pártra" - mutatott rá Berényi. Hozzátette: ez eg y olyan komoly jelenség, amivel mindenképpen foglalkozni 1 Csallóközcsütörtök polgármestere (MKP)