Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. április - Civitas Europica Centralis
2012-04-03
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 363 0 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20403 . 14 még fordított volt az irány: az ellenzék emberei igazoltak át a kormányzó pártokhoz, létrehozván az UNPRt. Átigazolási időszak általában ké tszer indul be a román politikában: nem sokkal választások előtt, illetve választások után. Szavazás előtt a vándormadarak az esélyesebb oldalra húznak, ami a jelenlegi felmérések szerint az USL. Az emberveszteség tehát nyilván a PDLt érinti …” ? ? Chirmiciu András (Nyugati Jelen) Félállamfőség – „ Remélhetőleg egy időre kifogták tegnap reggel a hónapok óta mesterségesen fújt viharszelet az ellenz ék vitorláiból Magyarországon azzal, hogy sorozatos politikai aknamunka és megaláztatások után, hogy elkerülje az ország kettéosztottságának elmélyülését, lemondott államfői tisztségéről Schmitt Pál . Lépésével azonban lelkiekben továbbra is jelképe maradt a jellemben kettészakított anyaország nagyobb részének: igazi sportolóalkat, aki megpróbált tartalmat adni a sportszerűségnek, a közösségi képviseletnek, valamint a haza és nemzet sokak szemében nevetségesen elavult fogalmának …” ? ? Ördög I. Béla (Szabadság) Schmitt után a kósza pillanat – „ Nem tudni még – csak sejteni – , hogy ki lesz Magyarország új köztársasági elnöke. Jót remélni annak, aki az elmúlt néhány évhónap a lapján gondolkodik, nincs oka. Lehetne most ez egy kivételes pillanat, elmondom, miért. Schmitt Pál , az arcpirító mellékszereplő távozik. Azt mondják, egy egész stáb készítette fel arra, hogy maradjon, én azt hiszem, csapatnyi ember dolgozott azon, hogy hé tvégi nyilatkozataival teljességgel ellehetetlenüljön, és mindenképpen távozni kényszerüljön, még akkor is, ha „önjáróvá” vált, és szíve szerint mégis kapaszkodott volna az íróasztala lábába. Bármilyen szánalmas is a vége a hónapok óta húzódó plágiumbotrán ynak, nagyon fontos haszna lehet. A Schmittügy ugyanis nem csupán plágiumbotrány. Ez a magyar jobboldal hitelvesztésének a fontos állomása. Annak a folyamatnak egy kiemelt pillanata, amikor kiderül: senki sem az, akinek látszani akar …” ? ? Parászka Boróka (M anna.ro) Utószó a Schmittdolgozathoz – „ Lemondott Schmitt Pál , és ennek első látásra mindenki örül. Mindenekelőtt alighanem maga a távozó elnök, hiszen olyan hivat alt kellett ellátnia, ahol az ember ki van téve a veszélynek, hogy miközben az ország érdekeiért harcol DélKoreában, a tudomány alattomosan hátba támadja holmi jóhiszeműen elkövetett plágiumért …” ? ? Szőcs Levente (ÚMSZ) Németh Zsolt bízik és... vádaskodik – „… Több érdekes gondolatot s kérdéseket is felvetett Németh Zsolt … sajtótájékoztatója. Legelőbb is, ami egyébként nyilvánvaló: egyértelműen elkötelezett a Kárpátaljai Magyar Kulturá lis Szövetség (KMKSZ) iránt, ezt hűen tükrözi, hogy a Magyarország ungvári külképviseletén tartott sajtóértekezletén alig félóra alatt több tucatszor említette meg a szövetség nevét. Kizárólag pozitív kontextusban. Az elmondottak alapján az embernek az leh etett az érzése, hogy Ukrajnában kizárólag egyetlen magyar érdekvédelmi szervezet létezik. Ez legfőképp azért furcsa, mert a 2010es helyhatósági választások alapján a KMKSZ csak a második számú magyar erőnek tekinthető megyénkben. Legalábbis az ukrajnai m agyar választópolgárok szerint… Merthogy mindenki számára világos, a hivatalos Budapest továbbra sem veszi figyelembe a kárpátaljai magyar közösség akaratát és kívánságát. Németh Zsolt az UMDSZvizsgálat tárgyában feltett kérdésünkre úgy zárta válaszát, ho gy mindenki tudja azt, amit tudnia kell. Nos, a válasszal ellentétben egyáltalán nem biztos, hogy „mindenki tudja azt, amit tudnia kell...” Óhatatlanul is felmerül az a kérdés például, az államtitkár tudjae, hogy a kulturális szövetség közel háromszor ann yi igazolvány ügyintézését bonyolította, mint az országos szervezet. A nyilvánosságra álló hivatalos adatok alapján a tényállás a következő: az UMDSZ hat év alatt, 2004 és 2010 között csak 43 ezer okmányban járt közre, míg a KMKSZ a