Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. március - Civitas Europica Centralis
2012-03-01
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ ad min@cecid.net 201 20301 . 7 keresztül ” – értékelte Kelemen Hunor RMDSZelnök a döntést, aki hangsúlyozta: a szövetség számára évek óta kiemelten fontos cél volt a z önálló, magyar nyelvű romániai tanintézmény akkreditálása. Mint arról tegnapi lapszámunkban hírt adtunk, a képviselőház 161 igen és 7 nem szavazattal, két tartózkodással fogadta el a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem akkreditációjára vonatkozó tör vénytervezetet, az ellenzék nem vett részt az ülésen. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Toró T. Tibor tegnapi közleményében „ örömtelinek ”, ugyanakkor viszont „ elkésettnek ” nevezte az akkreditációra vonatkozó döntést. „ Üröm az örömben, hogy a parlame nt határozatára a Romániai Felsőoktatás Minőségét Ellenőrző Bizottság (ARACIS) jóváhagyó döntése után 2010 júliusától több mint másfél évet kellett várnunk ” – fogalmaznak Toróék , akik szerint ha az akkreditációs jogszabály még az új tanügyi törvény érvényb e lépése előtt megszületik, a szakmai akkreditációt a legmagasabb osztályzattal teljesítő és a romániai magánegyetemek között piacvezető Sapientia magasabb rangsorolásba kerül (ÚMSZ) Vass Levente: eddig csak szavakkal támogattak a pártok – „ Kérdezze a pártokat: az RMDSZt, az EMNPt és az MPPt ” – reagált tegnap Vass Levente , az egészségügyi miniszter tanácsosa arra a kérdésünkre, mi az esélye a nnak, hogy induljon a marosvásár helyi választásokon a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) múlt hé t végi ülésén elhangzottak után (ÚMSZ) „ Hiszünk Erdélyben ” – Közel száz helyi szervezet küldöttei Toró T. Tibort választották elnöknek szo mbaton Csíkszeredában, az Erdélyi Magyar Néppárt I. Országos Küldöttgyűlésén. A vezetőség tagjává választották továbbá Szilágyi Zsolt elnökhelyettest, Gergely Balázs középerdélyi régióért felelős alelnököt, Papp Előd Székelyföld régióért felelős alelnökö t és Zatykó Gyula Partium régióért felelős alelnököt. A küldöttgyűlés elfogadta a párt szervezeti és működési szabályzatát, továbbá megszavazták az EMNP politikai keretprogramját (Erdélyi Napló) Turos Loránd: az övön aluli ütéseken túl kell lépni – Az Audiovizuális Tanács új tagja szerint a szabályokat be kell tartatni a piaci szereplőkkel, és nem kell félni a szigorú büntetésektől, el kell menni a plafonig (Transind ex) Háromesélyes – A BBTE rektorjelöltjeit jellemzi Magyari Tivadar – Cristina Ciumaşt Marga nyomja, Ion Aurel Pop a PSD és a PDL embere, Daniel David legalább nem utasítja el az egyetemügyvitel fontosságát. A másik két jelölt egy vicc, de csak egyikük jó vicc (Transindex) S S z z e e r r b b i i a a A szerbek szembeszöktek a románokkal – Szerbia az Unió elveivel ellentét esnek tartja azt, hogy Románia kész megakadályozni az ország uniós tagjelölését. Boris Ta dic szerint elfogadhatatlan, hogy a román hatóságok a Szerbia keleti tartományaiban élő vlachokat románokként akarja elismerni. Harmincezer szerb állampolgár nemzeti hovatartozásáról folyik a vita, a románok azt állítják, többször bántalmazták is a Tim oc környékén élő kisebbségieket (Manna.ro) Az EU is, Koszovó is csak a szimbólumok szintjén lehetséges – Varga László: Szerbiának el kell döntenie, hogy nyugati, vagy keleti orientáltságú ország kíván lenni – Az Európai Tanács ma kezdődő kétnapos ülésén az Európai Unió tagországai kormány, illetve államfőinek még meg kell erősíteniük az Európai Unió Tanácsának keddi döntési javaslatát, hogy Szerbia elnyerheti az EU tagjelölti státusát, ugyanakkor most már szin te teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Szerbia átlépett az EUtagság felé vezető út új szakaszába. A brüsszeli körökből elhangzó kijelentésekből