Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. március - Civitas Europica Centralis
2012-03-24
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓ KUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20324 . 13 Béla egyetemi tanárt a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki Schmitt Pál magyar köztársasági elnök. Ebből az alkalomból készült vele az alábbi interjú (Bumm.sk) Az utolsó próbálkozások – „ A Kárpátmedencében kialakult kétpólusú elit helyi hatalomhoz húzó szárnya mind a Vajdaságban, mind pedig Erdélyben – anyagi erejére és a hatalomra támaszkodva – arra törekszik, hogy az utolsó pillanatban tegyen még egy kísérletet: hátha sikerül politikail ag félretenni netán meg is semmisíteni a tényleges, az autonómiakövetelő eszmei ellenfelet. Ezzel a magyar kisebbségi közösség egésze szempontjából káros, ámbár a csoportérdekeknek megfelelő politikai megsemmisítő akcióval, a most zajló választási előkészü letek során, előbb a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) próbálkozott – eddig sikertelenül. A Pásztorvezette VMSZ mintájára ilyen ambíciókkal lép fel eszmei és politikai szövetségese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is. A politikai lejáratás, netán teljes kiszorítás modellje két alapelemre épül. A részvevők közötti anyagi különbségre, meg az egypárt égisze alatt megszerezhető pozíciók felvillantására …” ? ? Ágoston András (VMDP hírlevél) A gyarmatokon – „ Ritkán foglalkozunk e hasábokon a ? ? 168 Óra című hetilapban megjelent írásokkal, de most kivételt kell tennünk. Ugyanis a legutóbbi 168 Órában valami olyasmi jel ent meg, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. A lap hosszú interjút közöl Róna Péter közgazdásszal… Róna Péter : Ha lehet, ettől tartózkodnak. Túl kínos. És még mindig komplikációmentesebb hatalomban hagyni őt, mint kiszámíthatatlan megoldásokat keresn i. Ez a Merkel – Orbánpaktum politikai logikája. »Maradhatsz, ha beállsz a sorba.«” Nos, ilyesmit azért egészen kivételes és ritka alkalmakkor lehet olvasni a hazai sajtóban. Illetve fogalmazzunk pontosan: ilyesmiről a jobboldali sajtó szokott olykor cikkez ni, szinte félve és előre elnézést kérve öngyilkos bátorságáért, és soha nem marad el a balos sajtó és a megmondóemberek reakciója: „Ti ott mind paranoiásak vagytok, összeesküvéselméleteket gyártotok, betegek vagytok. Kár is veletek vitatkozni.” Most azon ban a hazai bal- és liberális oldal vezető hetilapjában írják le mindezt, a legkisebb szégyenkezés nélkül. Meg sem kísérlik becsomagolni a mondanivaló brutalitását. Erre mondjuk, hogy ilyen még nem volt. Vagy azt is mondhatjuk kajánul, mi itt tudtuk, hogy belepisiltek a medencébe, de azt nem gondoltuk volna, hogy egyszer megteszik majd a trambulinról is. Hát, most megtettétek… Ez a kályha, amelytől indulva eltöprenghetünk az EU demokráciafelfogásáról és demokráciagyakorlásáról. Innen érdemes és kell végigg ondolnunk, vajon gyarmatként viselkedneke mivelünk és gyarmatként gondolkodnake mirólunk. És színes üveggyöngyökért meg csontfésűért „vásároljáke” meg mindenünket, egyebek mellett a lelkünket is … ” ? ? Bayer Zsolt (MH) Ki lesz a komcsi? – „ Hú, micsoda falrengető okosságokat fogunk megtudni. Szerintem ennek a métának az lesz az eredménye, hogy a kommunista diktatúra működtetői a komcsik voltak. De hogy konkrétan kik is most éppen a komcsik, azt majd a Fidesz mondja meg. Attól függően, hogy aktuális politikai érdekei éppen mit diktálnak. Úgyhogy most nem lennék az Európai Unió vezetésének helyében, mert ők azért a honi hitregékben egyre karakteresebben „hozzák” a magyarság életerejét kettős mércével és IMFhitellel megrontó szipolygyarmatosító főgonosz szerepét …” ? ? Mátyás Győző (168óra) Orbánt " idegen testnek " nevezték a köztévében – Gulyásdemokráci a van születőben – A német sajtó részletesen beszámolt Orbán Viktor csütörtöki bajorországi látogatásáról, a ? ? The Economist és a ? ? Wall Street Journal európai kiadása a magyar politikai helyzetet elemezte, a lengyel és osztrák lapok szintén több cikkben fo glalkoztak Magyarországgal. A ? ? Die Welt című német konzervatív lap „ Orbán Viktor : a CSU vitatott barátja ” címmel számolt be a