Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. március - Civitas Europica Centralis
2012-03-22
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20322 . 9 A sz lovén külügyminiszter is Orbánék mellé állt – Túlzónak nevezte a Magyarországgal szembeni túlzottdeficiteljárásban hozott döntést a szlovén külügyminiszter egy osztrák lapnak adott, az interneten , szerdán közölt interjúban. " Az EU lehetett volna kevésbé szigorú " - mondta Karl Erjavec , a Szlovénia Nyugdíjasainak Demokrata Pártja (DeSUS) politikusa a ? ? Die Pressének nyilatkozva a kohéziós források részleges befagyasztásának kilátásba helyezésével kapcsolatban. Ez az intézkedés szerinte túlzó, mert hatással v an az infrastruktúrára, a gazdaságra és a fejlődésre. " Talán jobb lenne az ilyen problémákat szóban megoldani, mint intézkedésekhez nyúlni " - fogalmazott a miniszter, aki egyben az egyik kormányfőhelyettesi posztot is betölti az év elején hivatalba lépett jobbközép kormányban (HVG) „ Magyarnak maradni másokkal együtt, mások mellett ...” – A hagyományokhoz híven a muravidéki magyarság és a lendvai magyarság március 15én a Kossuth- és a Széchenyiemléktáblák előtti téren, majd a lendvai színházban ünnepelt. A téren Halász Albert , az LKMNÖK Tanácsának elnöke, míg a színházban Navracsics Tibo r és Radovan Žerjav , magyar és szlovén miniszterelnökhelyettesek, valamint Horváth Ferenc , az MMÖNK Tanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. Az emléktáblák előtti téren a himnuszok elhangzása után Halász Albert , a lendvai magyarság vezetője ünnepi beszé dét azzal kezdte, hogy az 1848/49es forradalom és szabadságharc kudarca ellenére óriási eredménnyel járt a jövőre nézve, ez vetette el ugyanis a magyar társadalom demokráciájának magvát, tartotta a lelket a magyarságban a két világégés, a különböző diktat úrák során is. Hangsúlyozta, jelenleg az elmúlt századok hordalékaitól próbálunk megszabadulni, olyan alapokat teremteni, amelyek hozadékát a jövő nemzedékei tudják majd kamatoztatni (Népújság, Lendva) Batthyány emléktáblájánál emlékeztek Ljubljanában – Az 1848/49es forradalom és szabadságharc eseményeire március 14én emlékeztek Ljubl janában Magyarország szlovéniai nagykövetsége, valamint a József Attila és a Petőfi Sándor Kulturális Egyesületek szervezésében először hagyományosan a várudvaron, majd a Magyar Köztársaság Nagykövetségén. A várnál Göncz László , magyar nemzetiségi parlamen ti képviselő mondott ünnepi beszédet, melyben párhuzamokat vázolt fel az 1848as és a mai idők társadalma között és helyzetét illetően. Az alkalmi kultúrműsorban a kultúregyesül etek legfiatalabbjai léptek fel (Népújság, Lendva) Három képviselőt választottak a fejlesztési tanácsba – A Dobronak Községi Tanács 14. soros ülésén elfogadta a Muravidéki Régió Fejlesztési Tanácsának megalapításáról szóló rendeletet, majd titkos szavazással kinevezte Anton Balažeket , Damjan Jaklint , illetve Stanko Režonját – Lendva, Velika Polana és Turnišče polgármesterét – a fejlesztési tanácsba küldöttként (N épújság, Lendva) S S z z l l o o v v á á k k i i a a A Magyar Koalíció Pártja Országos Elnökségének nyilatkozata – „ A Magyar Koalíció Pártja Országos Elnöksége köszönetét fejezi ki a polgároknak, hogy részt vettek az előrehozott parlamenti választásokon. Külön tisztelettel köszöni azon választópolgárok magatartását, akik a Magyar Koalíció Pártjának szavaztak bizalmat. Az elnökség nagyra értékeli a kamp ányban résztvevő személyek odaadó munkáját és jelöltjeink elkötelezett hozzáállását a párt programjának és küldetésének népszerűsítésében. Az elnökség tagjai megállapítják, hogy az MKP parlamenten kívüli pártként is képes volt megőrizni szavazóbázisát, sőt , a 2010es választásokhoz képest nyolc járásban növelte támogatottságát, két választási körzetben, a komáromiban és a párkányiban pedig a szavazás győztese lett. A magyarok által többségben lakott községekben az MKP általában a legtöbb szavazatot kapta. S ajnálatos, hogy a nehéz