Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. március - Civitas Europica Centralis
2012-03-02
K ISE BBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20302 . 4 " Náci, rasszista " Tüntetők várták a jobbikos GaudiNagy Tamást a Corvinuson – Mintegy kéttucat tüntető fogadta csütörtök délután a Tárcatükör rendezvényére érkező GaudiNagy Tamást , a Jobbik országgyűlési k épviselőjét, aki az este folyamán Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterrel vitázik a budapesti Corvinus Egyetem rendezvényén. Az aulában várakozó tüntetők " STOP Jobbik " feliratú táblákkal, füttyszóval fogadták a képviselőt és azt skandált ák: " rasszista ", illetve hogy " náci ". GaudiNagy Tamás a beszélgetés elején a történtekről az újságíróknak azt mondta, odament a tüntetőkhöz, de azok nem hallgatták meg; továbbá azt is felrótta, hogy nem biztosították a rendezvény méltóságát. Az ellenzéki képviselő a tüntetőkre utalva arról beszélt, ha nem kíváncsiak rá, nem akarják meghallgatni az érveit, akkor ilyen értelemben " én vagyok a demokrata, ők pedig az antidemokraták ". Az ATV Híradó helyszíni tudósítója szerint az előadóteremben is volt egy kise bb demonstráció, több fiatal ugyanis transzparenssel a kezében kérdezte meg Navracsics Tibort , hogy miért ül le egy " rasszistával " vitázni. A fiatalokat a biztonsági őrök kísérték ki a teremből, ekk or kezdődhetett el a Tárcatükör (ATV) Róna: Itt a MerkelOrbán paktum. Vége a szabadságharcnak? – Róna Péter közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságának tagja szerint feltámasztanák a HornKohl kors zak szellemiségét. Németország megint a nagybácsink lenne, ha változtatunk több törvényen és az adórendszeren. Ha nem állunk be a sorba, eleshetünk az IMFmegállapodástól. Je lentős változásokat tapasztalt a miniszterelnök utóbbi megnyilvánulásaiban Róna Pé ter közgazdász, az MNB felügyelőbizottságának tagja. Mi állhat az Orbán Viktor retorikájában beállt gyökeres fordulat hátterében? A kérdés megfejtése érdekében Róna német és amerikai kapcsolatain keresztül próbált tájékozódni, információit pedig megosztott a az atv.huval. Róna szerint néhány héttel ezelőtt megállapodás született Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor között: a két ország kapcsolatát a korábbi, HornKohlidőszakot jellemző szellemiség jegyében alakítják át. Magyarország „ beáll a sorba ”, Németország pedig ismét „ nagybácsinkként ” viszonyul hozzánk (ATV) Évértékelőt tartott a Szolidaritás – Kónya Péter az ATV Egyenes beszéd c. műsorában (ATV) Szol idaritás: csak a cső tört el? – Civil évértékelő - Majtényi László szerint addig érdemes szót emelni, amíg attól nem fosztanak meg senkit – Az egyik alapító és társelnök kizárásához, valamint számos területi koordinátor kiválásához vezettek a Magyar Szoli daritás Mozgalomban folyó belső viták, a tavaly októberben életre hívott szervezet azonban tovább küzd azért, hogy a hatalom leváltásáb an meghatározó szerephez jusson (Nsz) Civil országértékelő – A Benczúr utcai csőtörés mögött is az orbáni gépezet lapul – Pártemberekből nem volt hiány a Civil országértékelő címmel meghirdetett csütörtök délutáni eseményen. Kiderült, hogy az országban lassan mindenki rájön, hogy esztergomi, a Gyurcsány – Bajnaikormánynak sajnos nem volt ideje megtenni azt, amit, az 1,7 százalékos gazdasági növekedés valójában kudarc, na meg hogy az előző alkotmány makulátlan volt (MNO) Kárpátmedencei középiskolás vezetőképző Budapesten – A Rákóczi Szövetség MTIhez eljuttatott tájékoztatója szerint a péntek és vasárnap között tartandó vezetőképzőt azzal a céllal rendezik meg, hogy a középiskolai szervezeteknek, illetve azok tagj ainak lehetőséget biztosítsanak a kapcsolatépítésre, elősegítsék a középiskolai szervezetek munkáját, hatékonyságát. A rendezvény központi témája hagyományosan az érték és ifjúság, a rendezvény előadásai különböző m egközelítésekből ezt ölelik fel (MTI/Erdé ly.ma) Filmmel és koszorúzással emlékeztek Esterházy Jánosra Újpesten – Vörös Attila rimaszombati rendezőszerkesztő Az ü ldözöttek védelmében című filmjének díszbemutatójával,