Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. február - Civitas Europica Centralis
2012-02-11
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , ht tp://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20211 . 2 harcot, a demokrácia megvédését és a szélsőségek elleni fellépést. Hannes Swoboda , az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetője – aki előadá st tartott az MSZP képviselőinek – sajtótájékoztatóján közölte: nincs semmilyen európai összeesküvés, ame ly Magyarország ellen irányulna (Nsz) Nem lehetett kézben tartani – „ Nagy on meg vagyok lepve, eszembe nem jutott, hogy érdekes vagyok még ” – mondta Göncz Árpád abban a videoüzenetben, amelyet a Republikon Intézet tegnapi konferenciájára küldött. Az eseményt a volt köztársasági elnök 90. születésnapjának tiszteletére rendezték ( Nsz) Köszöntötték a köztársaság elnökét – Kilencven éves lett tegnap Göncz Árpád író, műfordító, a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke. Születésnapján tudósok, civilek és politikai pártok ünnepelték az egykori államfőt. Kilencvenedik születésnapját ünnepelte tegnap Göncz Árpád és Magyarország. A harmadik Magyar Köztársaság első el nöke 1990től 2000ig töltötte be az államfői tisztséget, ám máig töretlen és példátlan népszerűségnek örvend. Ezt bizonyította a tegnapi eseménysorozat, mellyel az író, a műfordító és a politikus előtt tisztelegtek civilek és politikai szereplők. Szerenád dal köszöntötték például a volt köztársasági elnököt budapesti otthonánál több százan. A Vérhalom téren nem hangzottak el beszédek, de elénekelték a Ha én rózsa volnék című Bródydalt. Az eseményt Bródy János zenész, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció elnöke, Konrád György író, az SZDSZ alapító tagja és Kuncze Gábor , a szabad demokraták korábbi elnöke kezdeményezte. A szervezők szerint Göncz Árpád plebejuspolgár államfőként kifejezte a nemzet egységét, nem tett különbséget magyar és magyar között, ha betartották az alkotmányos demokrácia szabályait, függetlenül attól, hogyan éltek és miben hittek. Hozzátették: Göncz Árpád - az egykori kisgazda politikus - demokrata maradt a Kádárrendszer alatt, és megőrizte eszméit az 1990 utáni politikai küzdelmekben is. " Kikezdhetetlen életútja, szerénysége, embersége és bölcsessége iránymutató lehet mindannyiunk számára " (Nszv) Újabb vallási közösségek a listán – Visszadobta a labdát a parlament vallásügyi bizottságának a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), és nem volt hajlandó állást foglalni arról, hogy a bejegyzésüket kérő szervezetek közül melyek minősülnek egyháznak. A szocialista Lendvai Ildikó szerint az MTA n em kíván bűnrészes lenni (Nsz) Nem adják ingyen az autonómiát – „ Mi magyarok összetartozunk, és fontos, hogy vállaljuk bátran nemzeti identitásunkat ” – mondta Toró T. Tibor , az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke a XVI. Csángó Bál pénteki megnyitóján, Budapesten. A rendezvényt levélben köszöntötte Schmitt Pál köztársasági elnök. „ Merjünk álmodni, és higgyünk álmainkban, merjük álmodni azt, hogy a Kárpátmedencei m agyarság egy nemzethez tartozik, merjünk hinni a határokon átnyúló nemzetegyesítés nagy ívű programjában. Merjük álmodni azt, hogy erős közösségek alkotják ezt a Kárpátmedencei magyar nemzetet, és ezek egymással szolidárisak ” – fogalmazott a határon túli magyar politikus. „ Az EMNP megbízott elnöke hozzátette: semmit nem adnak ingyen, az van, amiért megdolgoznak, ilyen az autonómia is. Nem fogják maguktól ideadni, ha nem dolgozunk érte ” – mutatott rá. Toró T. Tibor hangsúlyozta: mi magyarok összetartozunk, és fontos, hogy vállaljuk bátran nemzeti identitásunkat, vállaljuk kultúránkat, történelmünket, múltunkat, céljainkat és jövőnket. „ Harcoljunk meg mindenért, ami a jogunk: autonómiáért, iskoláinkért, egyetemeinkért, (...) vállaljunk felelősséget egymásért ” – szólított fel (MNO) Puccselmélettel zárta a sorokat Orbán? – Míg a Fidesz frakcióvezetője cáfolta, hogy puccskísérletről beszélt volna Orbán Viktor miniszterelnök Egerben a kormá nypártok frakcióülésén, az elhangzottakról szóló értesüléseket tegnap a kormánypárti sajtó is