Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. január - Civitas Europica Centralis
2012-01-27
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20127 . 4 Új főszervezője van a Bálványosi Nyári S zabadegyetem és Diáktábornak – Jakab Attila személyében új szervezője van a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábornak. Sándor Krisztina négy évig volt a Szabadegyetem főszervezője, mint MIT elnök, most pedig úgy döntött, hogy nem vállalja tovább ezt a tisztséget. Elmondása szerint ennek az az oka, hogy mivel nyolc évi elnökség után átadta a MIT elnökséget Bozsó Imre Lehelnek , úgy gondolta, hogy ezzel egy időben a négy évi főszervezői munka után a főszervezői tisztséget szintén másra ruházza át. Ugyana kkor mindez összefügg azzal is, hogy decemberben az EMNT ügyvezető elnökének választották, és ebből kifolyólag úgy tartja tisztességesnek, hogy megválik az ifjúsági szférába n eddig betöltött tisztségeitől ( Marosvásárhelyi Rádió ) Hiú ábránd – Népszámlálás Kolozsváron: gyanúsan sokan nem nevezték meg nemzetiségüket – 19 százalékról 16 százalékra csökkent a város magyar lakossága. Hiába a megkérdőjelezhető adatok, utólag nem lehet tenni semmit. Hervasz tó népszámlálási eredmények láttak napvilágot csütörtökön: Kolozsvár magyar lakossága mintegy 3 százalékkal csökkent 2002 óta, és így 16 százalékot tesz ki. László Attila kolozsvári alpolgármester a Szabadságnak úgy nyilatkozott, a becslés a 2011es népszá mlálás során összesített információkon alapul, melyet már továbbítottak az Országos Statisztikai Hivatalhoz. A testületnek jóvá kell hagynia ezeket, azonb an lényegi változás nem várható (Transindex) Új történelmi előadássorozat indul a Szacsvay Akadémián Nagyváradon – A tavalyi nagysikerű történelmi előadássorozat után a nagyváradi Szacsvay Akadémián idén Történelem és személyiségek címmel újra egész éves modulban foglalkoznak nemzetünk históriájáva l, ám ezúttal a történelmi személyiségekre fektetik a hangsúlyt. Az első előadás február 1jén 18 órától lesz az Ady Endre Gimnáziumban. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete 2010ben hozta létre a Szacsvay Akadémiát, melynek keretében tavaly négy nagysikerű el őadássorozatot szerveztek meg. A tizenöt előadásból álló, Mérlegen a magyar történelem című magyarságtörténeti sorozat mellett kisebbségszociológiai és – kutatási, valamint tájépítészeti modult szerveztek az Akadémián. A történelmi sorozat sikerét látva a szervezők úgy döntöttek, idén is folytatják a magyarság históriájával foglalkozó modult. Míg tavaly történelmünk fontos mozzanataival ismerkedhettünk meg a honfoglalástól napjainkig a legfrissebb kutatási eredmények figyelembevételével, idén az elismert és neves történészek úgy tekintik át a magyarság történelmét, hogy a jelentős események és korszakok kiemelkedő személyiségei kerülnek a középpontba. A modul tudományos tanácsadója ismét Romsics Ignác Széchenyidíjas történész, a Magyar T udományos Akadémia r endes tagja (Transindex) Az RMDSZ partnerszervezetei is bekapcsolódnak a Civil Konzultációba – Az RMDSZ Szociáldemokrata Platformjának (SZDP), illetve a Romániai Magyar Dolgozók Egyesületének (RMD E) vezetőivel találkozott Kovács Péter szövetségi főtitkár. A tegnap, Kolozsváron megszervezett tanácskozáson a két testület által jelzett problémákat, illetve aktuálpolitikai kérdéseket beszéltek meg. A felek megállapodtak abban, hogy az SZDP és az RMDE r észt vesz az RMDSZ Főtitkársága által kezdeményezett és koordinált Civil Konzultációban, amelynek a lényege, hogy a törvényhozási folyamatba becsatornázásra kerüljön a civil és a szakmai szervezetek tudása, tapasztalata, gyakorlati ismerete. A két szerveze t elsősorban aszociális jellegű törvények kidolgozási és módosítási folyamatában kíván részt venni (Transindex) Nem zárja ki az EMNPvel az együttműködést Antal Árpád – Nem zárja ki az EMNPvel a h elyi együttműködés lehetőségét Antal Árpád , Sepsiszentgyörgy polgármestere. Mai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem titok, hogy jó kapcsolata van a Néppárt országos vezetőivel; ám hogy a helyhatósági választásokon lesze valamil yen együttműködés Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ és az EMNP között, az annak függvénye, mi a