Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. január - Civitas Europica Centralis
2012-01-02
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20102 . 5 főszervezője a mai, Lesz még Magyar Köztársaság címme l meghirdetett demonstrációnak, amelyen civilek és ellenzéki pártok tüntetnek az Operaház előtt - miközben bent gálaesten köszöntik a kormánypártok és az állami vezetők az új alkotmány hatályba lépését. A zártkörű rendezvényen ünnepelt alaptörvény Árok sze rint jól mutatja, de nem egyedüli jele annak, ahogyan egyetlen párt nem él, hanem visszaél a választóktól kapott felhatalmazásával és leépíti a demokratikus jogállam elmú lt húsz évben elért eredményeit (Nszv) A lelkes bizalomnak immár vége – Komoly erózió következett be az Orbánkormány támogatottságában a hozzá közel álló vállalkozók körében is. Nem csak a társadalom egy jelentős része vesztette el a bizalmát a kormányban, de csalódtak a Fidesz gazdaságpolitikájában a párt értelmiség i holdudvarának közgazdászai is (Nszv) Ingoványos terepen nyitott frontot az Erste Bank ellen Lázár János – A Hódmezővásárhely devizakötvényeiből fakadó árfolyamveszteségek megosztását kéri az Erste Banktól Lázár János polgármester, de az ügyletről ismert tények alapján nem világos, milyen jogi kapaszkodókkal tudná ezt elérni. A devizakötvények természetes velejárója az árfolyamkockázat, és az első években még épp a fideszes politikus vár osa volt a nyertese az üzletnek (Origo) Így változik meg az ország 2012 első napján – „ Hazánk neve Magyarország ” - olv asható az új alaptörvényben, amely 2012. január elsején lép életbe, és az ország új elnevezése mellett több újítást is tartalmaz. Az alaptörvény és a több mint harminc új sarkalatos törvény az önkormányzatiságtól kezdve a bírósági rendszeren át az Alkotmán ybíróság és az egyházak működését is több ponton megváltoztatja. Összegyűjtöttü k, mi változik január elsejétől… (Origo) Kemény év vár Magy arországra - itt vannak a részletek – 2012 január elsejével rendre egy sor jogszabály megváltozik, az idei módosítások azonban jóval nagyobb horderejűek, mint a korábban megszokott változások. Új alaptörvényünk van, amely mellé új adóalkotmány, új önkormá nyzati törvén y és egy sor szigorítás társult (NG) Paczolay: " a kétharmados parlamenti többség működése az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik " – Paczolay Péter szerint " a kétharmados parlamenti többség működése az alkotmány os kultúra hiányáról tanúskodik ", s ez a jelenség beszivárgott az Alkotmánybíróság (Ab) falai közé is. A testület elnöke a hvg.hun hétfőn közzétett interjúban kiemelte azt is: az új szabályozás nyomán az Ab közelebb fog kerülni az igazságszolgáltatáshoz, az emberek napi ügyeihez, és lehetőség lesz nyilvános tárgyalások tartására is. Paczolay Péter azt mondta, a jelenlegi helyzetben az alkotmánybíráskodással szembeni elvárások sem lehetnek ugyanazok, mint feles többség esetén. Úgy fogalmazott: az elmúlt idő szakban számos olyan eszközzel élt az alkotmányozó hatalommal bíró többség, amely az alkotmánybíráskodás ellehetetlenítését, az egyes alkotmánybírósági döntések következményeinek elhárítását, megkerülését szolgálta. " Ezek közül csak az egyik, és nem is a l egsúlyosabb, hogy versenyfutásszerűen igyekeznek megelőzni a mi döntéseinket " - közölte az Ab elnöke. " Legutóbb néhány óra alatt fogadták el, íratták alá a köztársasági elnökkel és tették ki a Magyar Közlönyben az egyházügyi törvény visszavonását, csak hog y megelőzzék az Ab döntésének hatályosulását " - fűzte hozzá (MTI) Schiffer: jövőre is készül utcai akciókra az LMP – Az LMP idén is készül a 2011. december 23ihoz hasonló utcai akciókra, mert a párt " híd akar lenni az utca és a parlament között " - mondta az MTInek adott évértékelő interjújában Schiffer András . Az ellenzéki párt frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy 2014re már kormányképes, pólusképző erővé akarnak válni és kormánypártként " visszacsinálni " a demokráciát szerint ük romboló kétharmados rendelkezéseket. Szavai szerint, ha nem lesz kétharmados többség például az egykulcsos adórendszer lecserélésére, akkor " elmennek a falig " és készek lesznek az alkotmánysértésre is.