Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. augusztus - Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány - Civitas Europica Centralis
2011-08-05
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 10805 . 9 Tudományegyetem munkatársai, akik korábban a néhány kilométerre elhelyezkedő kapornaki (K rplivnik) tájház kialakításában is nagy segítséget nyújtottak és egy hét alatt a falu nagyjából feléből összegyűjtötték a muzeális tárgyakat (MTI) Feljelentés Balažek ellen – A Vestnik hetilap mai számában megjelent, hogy Anton Balažek , Lendva Község polgármestere ellen a közelmúltban feljelentést tettek a korrupció ellenes bizottságnál. A polgármester rádiónknak kommentálta az anonim levélben felvetett vádakat (MMR) S S z z l l o o v v á á k k i i a a Gubík László: furcsa, hogy az állam hallgat – Gubík László , a Via Nova országos alelnöke, az MKP lévai helyi szervezetének elnöke szerdán levélben értesítette a nyitrai körzeti hivatalt, hogy felvette a magyar álla m polgárságot, ugyanakkor deklarálta: ragaszkodik szlovák állampolgárságához (Hírek.sk) A külhoni szlovák is könnyített módon kaphat állampolgárságot – A Külföldön Élő Szlovákok Hivatala tavaly 648 szlovákigazolványt adott ki 11 különböző országban élő szlováknak. Szerbiából 439, Ukrajnából 178, Izraelből 8, az Egyesült Államokból 7, Horvátországból 6 szlovák nemzetiségű személy kapott ilyen okmányt. A hiva tal éves munkáját értékelő jelentés megfogalmazza, 2008 óta – akkor 1300 igazolványt kértek – csökken az igénylések száma, ez azonban idén megfordulhat, mert az első félévben 520 kérelem érkezett, s 413an már megkapták az igazolványukat is. A hivatal szer int a legnagyobb vonzerő, hogy a külföldi szlovák státusának elnyerése korlátlan idejű tartózkodást tesz lehetővé Szlovákiában, vagyis a schengeni térségen belül, ami még olyanokat ennek megszerzésére ösztönöz, akik nem szlovák származásúak. Működésének öt és fél éve alatt a hivatal 94 okmányhamisítási esetet regisztrált, ez az összes kérelem 1,8 százaléka. Tavaly 20 , idén eddig 10 ilyen eset volt (Hírek.sk) Breivik 19 szlovák email címre is elküldte manifesztumát a merényletek előtt – Anders Behring Breivik , a norvégiai kettős merénylet elkövetője másfél órával a támadások előtt 1003 email címre küldte el 1500 oldalas írását, valamint egy v ideót (Paraméter .sk) Senkinek se kellenek a fiatalok - Szlovákia a legsúlyosabb helyzetben lévők közt – Az Eurostat statisztikái alapján Szlovákiában a 25 éven aluliak számára nem egyszerű az álláskeresés. Nálunk csak a spanyolok és a görögök r endelkeznek rosszabb mutatókkal (Paraméter.sk) Huszonöt évet kapott Basternák gyilkosa – Huszonöt év letöltendő szabadságvesztésre ítélte csütörtökön a bazini (Pezinok) Specializált Büntetőbíróság a Basternák László volt ógyallai (Hurbanovo) polgármester meggyilkolásával vádolt K. Istvánt - a dta hírül a pluska.sk hírportál (Új Szó) Hatszáz cserkész táborozott Ipolynyék határában – Szerdán véget ért a Szlovákiai Magyar Cserkészszövets ég IV. Szövetségi Nagytáborára az Ipolynyék és Csall közötti Csalivölgyben (Új Szó) U U k k r r a a j j n n a a Megszületett a javaslat a kisösszegű pályázatok ügyében – Augusztus elsején, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében Kovács Miklós vezetésével megtartotta első ülését a Bethlen Gábor Alap kisösszegű pályázatainak értékelésére létrehozo tt tanácsadó testület,