Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. július - Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány - Civitas Europica Centralis
2011-07-19
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civi tas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. U. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.cecid.net/ admin@cecid.net 201 10719 . 8 összetévesz tik az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget és az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártot ” (KISZO) Falusi turizmus télennyáron – Munkalehetőségben szegény településeinken kitörési lehetős égként tartják számon a falusi zöldturizmust. Ez ugyanis nemcsak egyes vállalkozóknak kínál tisztes megélhetést, de infrastruktúrája fejlesztése révén egész közösségek építhetnek rá (KISZO) Öt évig is elhúzódhat Timosenko ügye – „ Az Európai Emberi Jogi Bíróság fél évtől akár öt évig is tárgyalhatja Julija Timosenko volt kormányfő ügyét ” – jelentette ki Valeria Lutkovszkaja , az Európai Emberi Jogi Bíróság kormányz ati megbízottja a Szvoboda rádiónak nyilatkozva (KárpátInfo) Ukrajna az EUtagság távlatainak rögzítését kéri Európától – Ukrajna kitart amellett, hogy egyes EUtagországok szkeptikussága ellenére rögzítsék európai uniós tagságán ak távlatait. Erről akkor beszélt Kosztyantin Griscsenko ukrán külügyminiszter, amikor ma Brüsszelben találkozott több EUtagország külügyminiszterével az Ukrajna — Ukrajnai barátainak csoportja az EUban formátumban — olvasható ukrán külügy hivatalos honlap ján ( h h t t t t p p : : / / / / w w w w w w . . m m f f a a . . g g o o v v . . u u a a / / m m f f a a / / u u a a / / n n e e w w s s / / d d e e t t a a i i l l / / 6 6 2 2 9 9 8 8 3 3 . . h h t t m m ) ( www.umdsz.uz.ua /2011.07.18. ) Sok ukrajnai fordul az ECHRhez – „ Ukrajna az ötödik helyen áll az Emberi Jogok Európai Bíróságához (European Court of Human Rights - ECHR) benyújtott beadványok számát tekintve ” — közölte a S zabadság Rádió adásában Valerija Lutkovszka illetékes ukrán kormánymegbízott. „ Mindez arról tanú skodik, hogy nálunk nem titkolják el az információt arról, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához lehet fordulni ” — tette hozzá ( www.umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/2011.07.18 ) A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r Ausztria kiadta Sanadert Horvátországnak – „ Ausztria kiadta hétfő este Horvátországnak Ivo Sanader volt miniszterelnököt, akit hazájában korrupcióval vádolnak ” – jelentette a HTR horvát televízió (MH) Diplomáciai botrány Litvá nia és Ausztria között – Igen feszültté vált Litvánia és Ausztria viszonya. Vilnius tegnap konzultációkra hívta haza Ausztriába akkreditált nagykövetét. A balti állam haragját az váltotta ki, hogy Bécs szabadon engedett egy orosz, egykori KGBügynököt, ak it Litvániában háborús bűnösnek tartanak. Andrius Kubilius litván miniszterelnök " az európai szolidaritás figyelmen kívül hagyásával " vádolta Ausztriát. A szovjet titkosszolgálat egykori tisztjét, bizonyos Mihail Gt csütörtökön vették őrizetbe az osztrák hatóságok a schwechati repülőtéren, ám később szabadon engedték. A miniszterelnökön kívül bírálatokkal illette Bécset Dalia Grybauskaite államfő, aki szerint Ausztria döntése " jogilag megmagyarázhatatlan, s az ország kompromitálta az uniós tagállamok jogi együttműködését ". Ugyancsak bírálta Ausztriát Vytautas Landsbergis egykori elnök, jelenlegi európai parlamenti képviselő, aki a kilencvenes évek elején a litván el lenzék egyik ismert alakja volt (Nszv) DélOszétia beperli az EBESZt – DélOszétia eljárást fog indítani az EBESZ ellen a Nemzetközi Bíróságon, mivel, érvelésük szerint a nemzetközi szervezet ugyanazt a hibát követte el a 2008as grúzoszét konfliktus során, mint amit a holland zászlóalj a srebrenicai mészárlás során. „ A kaukázusi miniállam megkezdte a bizonyítékok gyűjtését, de közben a világközösség általi elismeréséért is küzdenie kell. DélOszétia beperli az EBESZ küldetés chinvali irodáját „ - tájékoztatott a " Resz " déloszét hírügynökség. Borisz Csocsijev , a délos zét elnök konfliktusutáni rendezés ügyeivel megbízott képviselője úgy nyilatkozott, hogy a 2008. augusztusi