Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. február - Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány - Civitas Europica Centralis
2011-02-25
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 201 10225 . 21 RMDSZ: kié itt a tér? – Kongresszus el ő tti beszé lgetés Markó Béla leköszön ő szövetségi elnökkel ÚMSZ • Salamon Márton László | 20110224 22:02:37 Általában tudománytalannak tartják be nem teljesült alternatívákról beszélni a múlttal kapcsolatosan. Az angolszász szaknyelvben ezt kontrafaktuális történ elemírásnak nevezik, vagyis amikor meg nem történt tényeket próbálunk számba venni azt elemezve, hogy miként alakult volna a történelem. Én azt mondom, ha én akkor nem vállalom az RMDSZelnökséget, akkor minden bizonnyal nagyon hamar visszavonultam volna a politikától, és folytattam volna írói és szerkesztői pályámat. Közéleti cikkeit, beszédeit tartalmazó, „Kié itt a tér” címmel nemrégiben megjelent kötetének zárszavában azt írja: ifjúkorát az a történelemszemlélet határozta meg, hogy a nagy társadalmi fo lyamatok áramában az egyes ember csak szalmaszál, alapvetően nem lehet befolyással a dolgok menetére. Most, két évtizednyi politikusi pálya után pedig azon töpreng, talán nem teljesen tudománytalan feltenni a kérdést: „mi lett volna, ha...?” Kevésbé metafi zikai értelemben kérdezném öntől: mi lett volna, ha 1993ban Brassóban nem választják RMDSZelnökké? – Általában tudománytalannak tartják be nem teljesült alternatívákról beszélni a múlttal kapcsolatosan. Az angolszász szaknyelvben ezt kontrafaktuális tört énelemírásnak nevezik, vagyis amikor meg nem történt tényeket próbálunk számba venni azt elemezve, hogy miként alakult volna a történelem. Én azt mondom, ha én akkor nem vállalom az RMDSZelnökséget, akkor minden bizonnyal nagyon hamar visszavonultam volna a politikától, és folytattam volna írói és szerkesztői pályámat. Én akkor nagyon sokat írtam, nagyon jól ment az írás, jóval több könyv állna most mögöttem, és egy jóval teljesebb irodalmi pálya. Egyéni életemben ezt meg lehetne így becsülni, hogy mi tör ténhetett volna, ha... Ami a romániai magyar politika alakulását illeti, nem tudom, hogy másként alakult volnae, és ha igen, mennyire. Akkor nagy volt a kockázata annak, hogy szakad az RMDSZ. Két, nagyjából egyenlő erejű tábor feszült egymásnak, és az én vállalásomnak is az volt a lényege, hogy meg kell próbálni együtt tartani az RMDSZt. Ezt sikerült, nem rövid, hanem nagyon hosszú időre. Nem tudom, nélkülem ez így ment volnae végbe, de a szakadás kockázata megvolt. Húsz év alatt a világ sokat változot t, az erdélyi magyar világ is, Románia is, KeletEurópa is. Az említett kötetben olvasom egyik 1994es beszédében a következőket: „Erdély egy mítosz, (...) de ez a mítosz nem az együttélésről szól, hanem a birtoklásról, a különlétről, a küzdelemről, nem az elveszett, hanem az ellopott paradicsomról.” Elég meghökkentő most ezt olvasni. Változott a helyzet húsz év alatt? – Ez a mítosz nem tűnt el teljesen. Két Erdély van: egy magyar Erdély és egy románok által meghatározott Erdély, és hát volt valamikor egy n émet Erdély is. Ez a mítosz szerintem él most is, de alapvetően végbement egy olyan változás, hogy ma már egyre általánosabb az együttélésen alapuló Erdélykép. Az idézett könyvnek a címe is az, hogy Kié itt a tér, és akkor most az enyém és a tiéd helyett alakítjuk ki azt, hogy a miénk – magyaroké, románoké, mindazoké, akik itt élünk. Hogy húsz év alatt miért kerültünk közelebb a közös Erdély lehetőségéhez? Azért, mert sikerült bebizonyítani, hogy a méltányos együttélésnek van esélye, hogy bizonyos helyzet eket jogilag is meg tudunk fogalmazni: a kétnyelvűség, az önkormányzatokban kialakított egyenjogúság bizonyíték azok számára, akik a két Erdélyből egyet akarnak kialakítani: ez igenis lehetséges. Egy 1991es és egy későbbi előadásában is összedőlt vörös k aptáraknak nevezi a keleteurópai országokat, ahol a megzavarodott méhek egymásnak szegezik fullánkjaikat. Megtanultake az elmúlt két évtized alatt ezek a népek nemcsak egyénként, hanem közösségként is élni a szabadságukkal? – 1989 után rögtön, a kilencve nes évek elején volt a legnagyobb a szabadság foka, és talán még a demokrácia foka is. Ez meglepő, de ugyanakkor ezek a népek maguk próbálták kialakítani a demokráciarendszerüket. Ezután nagyon hamar bekövetkezett az az időszak, amely mindmáig tart, amikor tulajdonképpen igazodunk, jó értelemben, a mások által megállapított kritériumokhoz.
