Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. február - Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány - Civitas Europica Centralis
2011-02-19
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓK USZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 201 10219 . 16 á llampolgárok jegyzékét, és csak azok kaphatnának állampolgárságot a másik országban, akiknek legalább 12 hónapig ott van a lakhelyük, vagy legalább 5 évig a másik országban tanultakdolgoztak - szerk. megj.). "Van itt egy ellenzék, amely nem szab gátat a s zlovák nacionalizmusnak, és van itt egy kormánykoalíció, amely nem tud ezzel mit kezdeni. Sőt, olyanok is akadhatnak a köreikben, akik még dörzsölik is a tenyerüket, hogy van aki helyettük a piszkos munkát elvégzik" - hangsúlyozta Berényi, aki szerint anna k ellenére, hogy a szlovák kormánykoalíció labilis, még mindig van egy komoly összetartó erő, mégpedig a félelem attól, hogy Robert Fico visszatér a kormányzásba. Szóba került a népszámlálás is. Berényi József attól tart, hogy kevesebben vallják majd magya rnak magukat, mint a tíz évvel ezelőtti népszámláláson. A magyarok számának csökkenése okán pedig egyértelmű lenne a szlovákiai magyarság igénye a jogbővítésünkre. v v i i s s s s z z a a Borbély: Nem jelentene gondot, hogy az RMDSZ adja a m iniszterelnököt Nyugati Jelen • Szombat, 2011. február 19., 12.00 Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke pénteken egy sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, hogy a Szövetség számára „nem jelentene gondot”, hogy saját soraiból jelöljön miniszterelnököt, i gaz az RMDSZ jelenleg nem kéri a kormányfő cseréjét. Borbély újságírói kérdésre válaszolva mondta el, ha Traian Băsescu államelnök felkérné őket, nem jelentene gondot, hogy miniszterelnököt nevesítsenek. „Semmilyen gondot nem jelentene. Tavaly, amikor mi nisztercserék voltak, vagy hat minisztert kicseréltek, de nem merült fel az RMDSZes tárcavezetők leváltása. Gondolom azért, mert végezték a dolgukat, és nem volt gond tevékenységükkel. Semmi gond, ha erről tárgyalunk a koalícióban, vannak olyan képességű embereink, akik megfelelnének kormányfőnek” – mondta Borbély, aki azonban elutasította, hogy nevet mondjon, és nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy magát el tudnáe képzelni miniszterelnöknek. Borbély elmondta, a jelenlegi kabinet „áldozati kormány”, m ivel tavaly a polgárok számára igen fájdalmas döntések meghozatalára kényszerült. Kiemelte, a Szövetség jelenleg nem kéri a kormányfő cseréjét, ez a PDL gondja. Ha a demokrata liberálisok úgy döntenek, hogy leváltják a miniszterelnököt, akkor tárgyalnak majd a kérdésről a koalícióban is – hangsúlyozta. „Volt, amiben különbözött az álláspontunk, de végül elfogadtuk, hogy vigyük végig az IMFszerződést. Ez egy áldozati kormány, mert kényszerült meghozni ezeket az intézkedéseket. Most zárjuk le az IMFszerz ődést, és készül egy sokkal tágabb és rugalmasabb új szerződés, ami azt jelzi, bíznak benne, hogy végre lesz egy kis gazdasági növekedés, úgy, mint a tavalyi utolsó negyedévben” – mondta Borbély László. v v i i s s s s z z a a (Mediafax) Kö rvonalazzák a tanügyi törvény alkalmazását Szabadság • 2011. február 19. Két – egymást némiképp kiegészítő – kerekasztalbeszélgetés zajlott csütörtökön Kolozsváron, a február 9én életbe lépett új oktatási törvény kapcsán. A Babeş – Bolyai Tudományegyete m főépületében a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI) szervezésében Pásztor Gabriella államtanácsos, Kötő József parlamenti képviselő, Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese, Veres Valér KMEIigazgató és nem utolsósorban FórisFerenczi Rita, a BBTE egyetemi oktatója értekezett a jogszabályról oly módon, hogy a jelenlevők észrevételeinek kötetlen megvitatásával interaktív jellegűvé vált a rendezvény. A Járosi Andor Keresztyén Műhely szervezésében pedig, Kötő József képviselő mellett Király András okta tásügyi államtitkár a jogszabálynak a közoktatást érintő cikkelyeiről beszélt, értékelve a törvény reform jellegét az anyanyelvű oktatásban. A szakemberek nem zárták ki azt a lehetőséget sem, hogy a 2012es parlamenti választások után hatalomra kerülő koal íció módosíthatja a jogszabályt.