Kisebbségi Sajtófókusz, 2011. január - Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány - Civitas Europica Centralis
2011-01-29
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 201 10129 . 14 Ebből és a mostani látogatásomból remélhetően nyilvánvalóvá válik: nem es zem reggelire szlovák gyermekeket, miként az is, hogy az általam vezetett kabinetek érdekeltek a jó szlovák – magyar kapcsolatokban – hangsúlyozta. Köszönetet mondott vendéglátójának, aki partnere volt a bizalom légkörének helyreállításában és abban is, hogy a szlovák – magyar kapcsolatok visszatértek a józan ész medrébe. Ennek egyik bizonyítéka, hogy szakértői munkabizottság alakul, amelynek feladata javaslatot kidolgozni a két ország villanyvezetékhálózatának össze köttetésére – tájékoztatott a magyar kormá nyfő. A továbbiakban közölte: – Folytatjuk a Miskolc és Kassa közötti gyorsforgalmi út félbehagyott magyarországi szakaszának építését, ezenkívül szlovákiai partnereinknek nyolcvannégy olyan közút közös felújítását, illetve felépítését javasoljuk, amelyek a két ország határ menti területeit kötik össze, s amelyek egy része a jelenlegi és az ugyancsak újjáépítendő Ipolyhidakhoz vezet. Szorgalmazzuk a Komáromot Révkomárommal összekötő, új dunai híd mielőbbi felépítését – jelentette be. Szlovák újságírók megk érdezték Iveta Radicovát, vajon tárgyalte partnerével a magyar médiatörvényről. – Tájékoztattam a partneremet arról, hogy a szlovák kormány a demokrácia egyik alappillérének tartja a sajtószabadságot, ezért ennek az elvnek alapján rövidesen módosítást jav asol az előző kormány által keresztülhajszolt, a média függetlenségét veszélyeztető jogi normában – hangzott a válasz. Orbán Viktor szerint a magyar médiatörvény mindenben megfelel az uniós normáknak. – Az Európai Bizottság levelet küldött ugyan a magyar ko rmánynak, amelyben három garanciális kérdést vetett fel, de egyik sem nevezhető súlyosnak, ezért már napokon belül válaszolunk a felvetésekre – tette hozzá. A nemzetközi sajtótájékoztatón szó volt a készülő romastratégiáról is, amely az uniós kormányfők j úniusi csúcstalálkozójára készül el. – A romakérdés minden ország és kormány felelőssége, ugyanakkor a nyugati országok figyelmét arra szeretnénk felhívni, hogy EUs összefüggése is van. A súlyos gondokat elsősorban életmódkérdésként kezeljük. A legfontosa bb cél a romák társadalmi integrálódása. Ha ezt nem sikerül elérnünk, akkor visszatérhetnek a nomád életmódhoz, ami uniós viszonylatban beláthatatlan következményekkel járhat – mutatott rá a magyar miniszterelnök. Orbán Viktort fogadta Ivan Gasparovic áll amfő és Richard Sulík pozsonyi házelnök is. Kora este pedig a csallóközi Dunaszerdahelyen szlovákiai magyar civil és kulturális szervezetek, továbbá a helyi önkormányzat vezetőivel találkozott. v v i i s s s s z z a a Szlovákiai magyarok is támogatják az államközi szerz ő dést Bumm.sk • 2011. 01. 29 Szlovákiai magyar személyiségek szerint amennyiben egy magyarszlovák államközi megállapodás megoldaná a kettős állampolgárság problémáját, akkor érdemes ezt a felvetést megvitatni, illetve a szerződést megkötni.Egy szlovákmagyar államközi megállapodás megkötését a szlovákiai magyarok kettős állampolgárságáról Iveta Radičová szlovák miniszterelnök vette fel pénteken, amikor Pozsonyban fogadta magyar kollégáját, Orbán Viktort. A magyar kormán yfő aznap este Dunaszerdahelyen találkozott a Magyar Koalíció Pártja és a szlovákiai magyar civil szervezetek képviselőivel. "A miniszterelnök úr kikérte a felvidéki magyarság véleményét, hogy célszerűe megkötni Magyarország és Szlovákia között egy nemzet közi megállapodást a kettős állampolgárságról" - mondta a zárt ajtók mögött lezajlott találkozóról Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere. "Mi ezt a törekvést egyértelműen támogatjuk és kértük a miniszterelnök urat, hogy a lehetőségek szerint egyezzen meg a másik féllel" - tette hozzá Hájos, aki az MKP színeiben szerzett polgármesteri mandátumot. Berényi József, az MKP elnöke szerint jól érzékelhető, hogy az ellentörvénynek, illetve néhány kormánypolitikusi kijelentésnek köszönhetően "Szlovákiában tov ábbra is óvatosak az emberek, de ha születne egy kormányközi egyezmény eben a témában, ami lehetővé tenné a szabad állampolgárságfelvételt, az biztos, hogy segítene és eloszlatná ezeket a kételyeket". "A kérdés csak az, hogy ennek mi lesz a tartalma és m ilyen lesz az időzítése. Nem lehet várakozni éveket, mert a folyamat már beindult. Ennek egy gyorsan megtörténő tárgyalássorozatnak kell lennie, hogy a lehető legrövidebb