Reggeli Sajtófigyelő, 2010. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-11-04
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101104 . 15 Markó Béla az oktatásügyi törvény kapcsán született alkotmánybírósági döntést követően összehívta a Szövetségi Állandó Tanácsot. Elmondta, véleménye szerint nem létezett alapos alkotmányossági indok a felelőss égvállalás elutasítására. Hozzátette, a kisebbségi jogok terén való előrelépés az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának egyik fontos feltétele. Elmondta, mielőtt felelősségvállalással elfogadta volna az oktatási törvényt, a kormány tüzetesen ellenőrizte a z Alkotmánybíróság tavalyi, ugyancsak az oktatási törvény kormányzati felelősségvállalása kapcsán megfogalmazott indoklását. Mint ismeretes, egy évvel ezelőtt a taláros testület úgy döntött, semmi nem indokolja azt, hogy az oktatási törvényt ne a parlament fogadja el. "Továbbra is az az álláspontunk, hogy nem létezik megalapozott alkotmányellenesség az ügyben, de természetesen elfogadjuk az Alkotmánybíróság döntését, attól függetlenül, hogy egyetértünk ezzel vagy sem" - mondta az RMDSZ elnöke. Hozzátette, a szövetségnek fel kell mérnie a továbblépési lehetőségeket. Hangoztatta, a kisebbségi oktatás szempontjából problémát jelent ez a döntés. Elmondta, meggyőzték arról, hogy ezúttal sikerül majd azokat a diszkriminatív rendelkezéseket kiküszöbölni, amelye k a jelenlegi törvényben még szerepelnek, és így a kisebbségi oktatást érintő korlátozások megszűnnek, azonban ez nem következett be. Markó néhány politikus kijelentésére utalva sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy 2010ben, bizonyos tantárgya k magyar nyelven zajló tanítása kérdésével még fel lehetett éleszteni a magyarellenes érzelmeket. "Abban reménykedtem, hogy magunk mögött tudhatjuk ezt a fajta viszonyulást, de úgy látszik, ez sem sikerült" - így Markó. Elmondta, a történteket meg kell tárgyalni a kormánykoalíción belül. Markó tájékoztatása szerint hétfőre hívta össze a Szövetségi Állandó Tanácsot, és ugyancsak hétfőn találkozik a parlamenti csoportok képviselőivel, így néhány napon belül levonhatják a következtetéseket. (hotnews) v v i i s s s s z z a a Megemeli a kormányzat a határon túli magyarságnak juttatott összeget MR/MTI • 2010.11.03. 20:58 A jövő évi költségvetésben 1,3 milliárd forinttal több forrás jut majd a határon túli magyarság támogatására - mondta el Ul icsák Szilárd miniszteri biztos. Mint kifejtette: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezeteiben tervek szerint összesen 12,4 milliárd forint jutna e területre a Szülőföld Alappal együtt. Jelentősen bővülhet a határon túli magyaroknak szánt okta tásinevelési támogatás, a szórványoktatás és a csángómagyarok programjainak költségvetési tétele, amelyre 5,5 milliárd forintot fordít a 2011. évi költségvetés. A határon túli magyar felsőoktatásra az eddigi 1,3 milliárddal szemben 2,2 milliárd forint jut na. Ebből legnagyobb arányban a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem részesedhet, mintegy 2 milliárd forinttal. Az intézmény nyolc év után juthat hozzá ahhoz a fejlesztési forráshoz, amely az akkreditált egyetem pozíciójának fenntartásához szükséges. E bből a fejlesztésre szánt közel háromszázmillió forintból Kolozsváron központi épület létesítésére fordítanának egy meghatározott összeget, továbbá kollégium építését indítanák el Marosvásárhelyen, megvalósulhat a csíkszeredai kampusz modernizációja, és Na gyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem infrastrukturális beruházása kezdődhet el. A beregszászi II.Rákóczi Ferenc Főiskola kétszáz millió forintos költségvetési támogatást kapna ebből a forrásból, amely az idén ebben a fejezetben egyáltalán nem szerepel t. A biztos a felvidéki Selye János Egyetemről azt mondta, mivel állami egyetem, kap támogatást a szlovák államtól, Magyarországról eddig is és jövőben is pályázati úton számíthat segítségre. Ulicsák Szilárd új elemként kiemelte, hogy az oktatásnevelési t ámogatás 22 ezer forintos éves összegét ezentúl a magyar óvodások is megkaphatnák majd. Nemzetpolitikai tevékenység támogatására az eddigiekhez hasonlóan 2,2 milliárd forintot szánnak, ebbe beletartozik a kiemelt nemzeti