Reggeli Sajtófigyelő, 2010. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-11-30
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101130 . 12 Elfel ejtett erdélyi klasszikusok – „Idegen a világ mindenhol, csak itt vagyunk otthon, sehol máshol” Reggeli Újság • 20101130 Erdély a magyar irodalomban címmel tartott vasárnap előadást ifj. Tompó László irodalomtörténész, a budapesti Attila Király Népfőisk ola tanára a Lorántffyközpontban a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében. A mintegy kéttucatnyi érdeklődő előtt olyan elhallgatott vagy elfelejtett, értékőrző erdélyi klasszikusokat idézett meg, mint Baróti Szabó Dávid, Kuthy Lajos, Szabó De zső vagy Makkai Sándor. Előadását Szabó Dezső gondolataival kezdte: nemzeti megmaradásunkat elsősorban nem politikusainknak, hanem irodalmunknak köszönhetjük, amely pajzs, kereszt és fegyver is egyben. „Minden magyar felelős minden magyarért” – idézte a ké t világháború között igenigen népszerű kolozsvári születésű írót, majd Hamvas Béla gondolataival folytatta, miszerint az erdélyi irodalom olyan gazdag értékmegőrző szereppel bír a magyar irodalomban, hogy a történelmi Magyarországból kiragadva, akár külön állóan, önmagában is megállja a helyét. Majd a háromszéki jezsuita költőről, Baróti Szabó Dávidról beszélt, aki a 18. század második felében a magyar nemzet megmaradását a magyar nyelv művelésében látta. Ebben az időben a magyar nem csak a törvényhozásnak, de az oktatásnak sem volt a hivatalos nyelve, ugyanis 1844ig ezeket a szerepeket a latin töltötte be Magyarországon. Az erdővidéki születésű költő rengeteget támadta a nemességet, a főurakat, amiért nem művelik kellőképpen a magyar nyelvet. Majd a magyar ifjúsághoz fordult, magyar szóra, írásra, anyanyelvük ápolására, művelésére buzdította őket, a nyelv elsorvadásában ugyanis a nemzet kihalását látta: „Mint pusztúl Árpád hajdani nyelve, neme! / Serkenj fel mély álmodból, és szánd meg hazádnak / Nyelvét, m ely ha kihal, tudd meg, örökre kihalsz”. Ezekután az 1940es évek egyik legnépszerűbb prózaírójáról, a mára már teljesen feledésbe merült érmelléki születésű Kuthy Lajosról beszélt, aki páratlan éleslátásról tanúbizonyságot téve már a reformkorban megjöven dölte Hazai rejtelmek című művében Magyarország kamat- és a nemzet lélekrabszolgaságba hajtását: „A nemzeti ifjúság ivadékról ivadékra felnövend, nyomor közt, kilátás nélkül. Először láz és undor kapja meg s bőszen kérdezi: hát haza ez, mely kevés lakóinak tápot nem tud adni? Haza ez, mely szorgalmam, képzettségem után nem tart el? Haza ez, melyben a bennszülött ősvér minden útról, minden alkalmazásból, minden érdemlési módból ki van zárva, hogy idegen csavargóknak legyen mit falniok? … De ezt csak az első kiábránduláskor fogja mondani, aztán megtöri a nyomor s az uralgó erő igájába térnek”. A továbbiakban ismét Szabó Dezsőről, a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakjáról beszélt. A kimagasló műveltséggel, tájékozottsággal és nyolc nyelv ism eretével megáldott Szabó már ötévesen folyékonyan olvasta Petőfi, Vörösmarty, Arany, Jókai, Verne, Hugo műveit. Nemzetnevelő munkásságában azt hangsúlyozta leginkább, hogy minden nevelési elmélet annyit ér, amennyit belőle a magyar öntudat kialakítására és erősítésére lehet használni. Gyakran ostorozta kora irodalomtörténészeit, mert azt tartották lényegesnek, hogy a világi irányzatok s alkotók miként hatnak, illetve hatottak a magyar kultúrára, nemzeti értékeinkre. „Kölcsey zsebkendője netán azért nedves, mert Goethe beleprüszkölt?” – tette fel ironikusan a kérdést az író, aki a lényeget kortársaival ellentétben abban látta, hogy a magyar nemzet tudósaival, művészeivel miként járulhat hozzá Európa szellemi arculatához. „Szabó Dezső nyelve egy óriási kincs, egy hatalmas hangszer” – folytatta Tompó. Az elsodort falu szerzője névszóigésítéseivel, kép- és szóleleményekben gazdag alkotásaival nagyban hozzájárult a 20. század első harmadában a modern magyar próza fejlődéséhez. „Idegen a világ mindenhol, csak itt v agyunk otthon, sehol máshol” – idézte székely meseregényének, a Csodálatos életnek a legutolsó sorait. Végül Makkai Sándor nagyenyedi születésű református püspökről, íróról, s annak 1939ben megjelent Tudománnyal és fegyverrel című munkájáról is beszélt a z irodalomtörténész, melyet méltán tekinthetünk ma is nemzeti alaptantervnek, szemben az elmúlt években született tervezetekkel. v v i i s s s s z z a a Balla Sándor
