Reggeli Sajtófigyelő, 2010. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-11-11
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101111 . K K I I S S E E B B B B S S É É G G I I S S A A J J T T Ó Ó F F Ó Ó K K U U S S Z Z 2010. NOVEMBER 11 ., CSÜTÖRTÖK B OÉR K RISZTINA boerkriszta@gmail.com minor@eokik.hu sajtofigyelo@eokik.hu M M a a g g y y a a r r o o r r s s z z á á g g Sólyom László: ez az az út, amelyen az Ab megszűnik alkotmánybíróság lenni – „ Ez az az út, amelyen az Alkotmánybíróság (Ab) megszűnik alkotmánybíróság lenni, "ezen a lejtőn nehéz megállni " - mondta Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybírósá g első elnöke szerdán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán az alkotmányozásról szóló pódiumbeszélgetésen. A volt államfő ezt annak kapcsán mondta, hogy az Országgyűlés szerdán szűkítette az alkotmányban az Alkotmánybíróság jogköré t. Hangsúlyozta: a legnagyobb veszteségnek azt érzi, hogy elvették a költségvetési tárgyú törvények alkotmányellenességének szankcióit. Az Alkotmánybíróság megállapíthatja a gazdasági tárgyú törvények alkotmányellenességét, de a jogszabályokat nem semmisít heti meg. Sólyom László szerint így deklaráltan alkotmányellenes törvényeket kell majd követni (MTI) Kopits: 4 évig maradnak a különadók – „ A 2011es egy óvatos, konzervatív költs égvetés, vannak azonban problémák az összhangban ” – jelentette ki Kopits György , a Költségvetési Tanács elnöke az MTV Ma reggel című műsorában. „ A költségvetés apró betűs részében pedig meglepetéseket találhatunk ” - tette hozzá (FigyelőNet) Kisebb növekedéssel is túlélheti a Fidesz – „ Hiába kerüli el a megszorításokat a Fideszkormány, gazdasági intézkedései mégis hordoznak politikai kockázatokat a párt számára ” – vélik egyes s zakértők, akik szerint a nyugdíjpénztári befizetések körüli kérdések, az adócsökkentés egyenlőtlenségei, illetve a közszférában várható leépítések akár el is bizonytalaníthatják a Fideszszavazók egy részét. De járhate bármilyen politikai következménnyel, ha mégsem indul be a gazdasági növekedés a Fidesz által várt mértékben? (HVG) Orbán a F AZnak: „ kijárna, hogy a külföld kalapot emeljen ” – " A külföldnek kalapot kellene emelnie Magyarország előtt " címmel közölt interjút szerdán Orbán Viktorral a F F r r a a n n k k f f u u r r t t e e r r A A l l l l g g e e m m e e i i n n e e Z Z e e i i t t u u n n g g (FAZ). A z interjúban Orbán Viktor kifejti nézeteit gazdasági kérdésekről, a kormán y intézkedéseiről éppúgy, mint az állami berendezkedésről. Utóbbi kapcsán leszögezte: majd a parlament fogja eldönteni, hogy Magyarországon német mintájú kancellári kormányzás vagy francia mintájú elnöki kormány zás lesze (HVG) „ A tudományos tevékenységnek nincs szaga ” – Húszéves a Politikatörténeti Intézet – „ A szellemi műhelyek, mint a miénk, nem csinálják a politikát, így az az érvelés, hogy ne csodálkozzunk, ha ne m kapunk pénzt a jobboldali kurzus idején, nem helytálló ” – állítja Földes György , a ma húszéves Politikatörténeti Intézet főigazgatója. Az intézet nincs