Reggeli Sajtófigyelő, 2010. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-10-30
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101030 . 12 Liberalizmus és demokrácia – „ Heller Ágnes és Debreczeni József vitájához nem érdemben – azaz a mai közállapotokat érté kelve – kívánok hozzászólni, hanem kizárólag eszmetörténészként ” Ludassy Mária (Nsz) Uramisten ! – „ Vajon tudjáke, mit csinálnak? Az alkotmányos demokrácia Magyarországon a végjátékát kezdte meg abban a pillanatban, amikor a Fidesz bejelentette, hogy korlátozni akarja az Alkotmánybíróság hatáskörét annak érdekében, hogy a testület által megsemmisített, a közvégkielégítéseket visszamenőleges hatállyal is 98 százalékos különadóval sújtó törvényt újra, változatlan tartalommal fogadtathassák el. Politikai értelemben véve hosszú végjáték lesz, és még nem sejthető, hogy mivel fejeződik be. Egyetlen dolog állí tható bizonyosan, mégpedig az, hogy a vég után is lesz legvég, és a legvégek mindig új korszakot nyitnak, ezúttal majd olyat talán, amiben semmi sem lesz olyan, mint az azt megelőző volt, mert újra értelmet nyernek olyan kifejezések például, mint a jogbizt onság vagy a jogállam ” Tóth Ákos (Nsz) Fleck Zoltán: egyelőre védtelennek tűnik a jogállam – „ Ez politikai válasz, amit nem lehet máshogy értelmezni, mint a jogállami intézményrends zer csorbítását, csonkítását, leépítését ” - vélekedett a végkielégítések büntetőadóját megsemmisítő Abdöntésre adott kor mányzati válaszról Fleck Zoltán (Nszv) Már Verecke sem szent? – „ A magyar kormány a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) adta át a Vereckei Magyar Honfoglalási Emlékművet, olvashattuk egyes médiumok tudósításaiban. Az erről szóló megállapodást Németh Zsolt külügyi államtitkár és Kovács Miklós , a KMKSZ elnöke írt alá Beregszászban. Németh Zsolt az MTInek elmondta: a megállapodás célja az, hogy végre rendeződjön a 2008ban műszakilag átadott vereckei honfoglalási emlékmű bizonytalan jogi helyzete, amelynek a tisztázása az előző ko rmány KMKSZellenessége miatt nem történt meg. A hírt első olvasásra talán még üdvözölni is lehetne, de ha kissé utánanézünk, kiderül, nem több az egész egy újabb választási kampányos csalafintaságnál. Ha ugyanis visszaforgatunk néhány évet a történelem l apjai között, nyilvánvalóvá válik, hogy a megyei magyarságszervezet vezére egyszerűen palira vette földijeit és az anyaország regnáló kormányát … ” Balogh Csaba (KISZO) D D o o k k u u m m e e n n t t u u m m o o k k , , t t á á j j é é k k o o z z t t a a t t ó ó k k , , k k ö ö z z l l e e m m é é n n y y e e k k A Vajdasági Tartományi Ombudman levele Bozóki Antalnak, az Árgus Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnökének ( http://www.argus.org.rs ) E E l l e e m m z z é é s s , , h h á á t t t t é é r r Választójogot kapnának Magyarországon a határon túli magyarok? – Gulyás Gergely , a FIDESZ parlamenti frakciójának tagja, az alkotmányelőkészítő bizottság alelnöke a múlt héten bejelentette, hogy az Alkotmányból vélhetően ki kell venni azt a passzust, amely kizárólag a Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárok nak biztosítja a választásokon való részvétel jogát. Ez pedig annyit