Reggeli Sajtófigyelő, 2010. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-10-29
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H14 61 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101029 . 5 S S z z e e r r b b i i a a Kisebbségi pártok hátrányban – Elkészült a pártok pénzeléséről szóló törvénytervezet – Befejezték a pártok pénzel éséről szóló törvénytervezet munkaverzióját, és hamarosan parlamenti eljárásba kerül, nyilatkozta tegnap Suzana Grubješić , a G17 Plus z parlamenti frakciójának vezetője. Mint megjegyezte, pártjuknak nincsenek elvi ellenvetései a tervezetre vonatkozóan, csu pán néhány technikai pontat lanság miatt fognak felszólalni (Magyar Szó) Az életük árán is megvédik – Elmaradt a Novi Pazari Iszlám Stúdiumok Karának kiköltözt etése – A bíróság a Szerbiai Iszlám Közösség kárára döntött – A Novi Pazari Felső Bíróság majdnem ötéves eljárás után jogerős döntést hozott, hogy az Iszlám Stúdiumok Karának november 28ai határidővel ki kell költöznie az általa jelenleg használt épület ből. A bírósági döntés szerint csütörtökön végrehajtóknak kellet volna megjelenni az Uniprom vállalat tulajdonában lévő épületben, azonban helyettük Muamer Zukorlić főmufti hívei voltak csak jelen, megvédeni az egyetemi kart. A volt áruház épülete a Szerbi ai Iszlám Közösség elöljáróinak érvelése szerint iszlám egyházi tulajdon, amelyet akár „ az életük árán is ” meg fognak védeni (Magyar Szó) „ Erős csapat jó progra mmal ” – Velimir Ilić: Az Új Szerbia a haladókkal választás előtti koalíciót hoz létre – Velimir Ilić , az Új Szerbia elnöke tegnap bejelentette, hogy pártja a Szerb Haladó Párttal és a többi változást igénylő párttal együtt egy erős választás előtti koalíc iót hoz majd létre. Arra szólította fel a Szerbiai Demokrata Pártot, hogy csatlakozzon hozzájuk. Az Új Szerbia vezetője elmondta, hogy pártja együttműködési megegyezést ír majd alá a Szerb Haladó Párttal, melynek értelmében együt t készülnek fel a választás okra (Magyar Szó) H H o o r r v v á á t t o o r r s s z z á á g g Ajándékkönyvek Székesfehérvárról – A székesfehérvári Horvát Kisebbségi Önkormányzat könyvcsomagot ajándékozott a Pélmonos tori Városi Könyvtárnak. Az ajándékkönyvek átadására szombaton, október 23án került sor, az eseményen megjelent Dobos Iván, Pélmonostor polgármestere és Dunai Péter, aki korá bban zágrábi magyar konzul volt ( http://ww w.smumesz.hr ) Másfél ezernél is több tanítvány nőtt ki a kezei közül – Számos kitüntetésben, elismerésben részesült, a karmes teri munka mellett verseket zenésített meg, tanítványai sikerrel végezték el a magasabb zeneiskolákat és zeneakadémiát. Papp Antal a vajdasági Horgoson született 1948ban, az általános iskolát már Bosanska Krupában végezte. Az orbászvári Zeneközépiskola be fejezése után a Szarajevói Zeneakadémia pedagógiai karán szerzett oklevelet. Pályafutása során több szakirányú továbbképzésen csiszolta karmesteri tudá sát, valamint a zenekarvezetést ( http://www.smumesz.hr ) Hivatalosan is megnyitották az óvodát – Október 18án hivatalosan is megnyitották a hecegszöllősi Nyuszi Óvodát. Az ünnepélyes megnyitón jelent volt Sój a Dénes , a Hercegszöllősi járás elöljárója és Vinko Mladineo , a környezetvédelmi és energ iatakarékossági alap igazgatója ( http://www.smumesz.hr )