Reggeli Sajtófigyelő, 2010. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-10-20
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 216 7696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101020 . 14 polgármestertől hallottunk. Az elöljáró a község féléves születési és halálozási adatait illetően elmondta: tizenhét újszülött gyerekből tizennég y cigány és három magyar, míg huszonhat halálozásból kettő roma, huszonnégy magyar. A néhány évtizeddel ezelőtti színtiszta magyar Asszonyvásárán a lakossági arány ötvenötven százalékos lett. Kiss Tamás szociológusnak javaslatait valószínűleg díjazná Thom as Hammarberg, az ET emberi jogi biztosa, hisz egy csapásra megoldódna mind a magyar, mind a roma kérdés Erdélyben. És az RMDSZ háza elejét sem érhetnék vádak, miszerint míg kormányoztak és képviseltek, vészesen megfogyatkoztunk. Kérdés, hogyan fogadják ma jd a magyar közösségek eme fényes ötletét? v v i i s s s s z z a a Sütő Éva A magyar államf ő délutánja Váradon Reggeli Újság • 20101020 Schmitt Pál, Magyarország nyáron megválasztott köztársasági elnöke kétnapos romániai útját – amelyet B ukarestben kezdett és Marosvásárhelyen folytatott – Nagyváradon fejezte be tegnap este. Tőkés László volt református püspök, az Európai Parlament alelnöke, a Partiumi Keresztény Egyetem elnöke hívta meg abból az alkalomból, hogy idén ünnepeljük a húsz éve alapított Sulyok István Református Főiskola, valamint ennek jogutódja, a tíz éve létrehozott PKE jubileumát. A repülőtéren vendéglátói és a helyi hatóságok képviselői fogadták az államfőt és kíséretét, majd a PKE vezetősége munkaebédre invitálta a Lorántf fy Zsuzsanna Református Központba. Némi késéssel sikerült megérkezniük az újvárosi templomba, ahol négy órára hirdették meg az évfordulós jubileumi ünnepséget. A meghívottak, a hívek és más érdeklődők megtöltötték a Teleki utcai istenházát. A közel kétórás ünnepség nagyrészt protokolláris momentumokkal telítődött, a nyitóáhítatot házigazdaként Csűry István református püspök tartotta, a záró áldást pedig Böcskei László katolikus püspök. Pálfi József váradréti lelkipásztor, az egyetem teológiai tanszékének ve zetője vezette le a felemelő pillanatokkal, zenés intermezzókkal, köszöntőbeszédekkel és kölcsönös megajándékozásokkal változatossá, ugyanakkor kellőképpen feszessé tett ceremóniát. Csupán a fotósok és riporterek siserehadának állandó kattogtatása és nyüzs gése zavarta kissé a hallgatóságot a beszédek alatt. A templomból kijövet az államfő az egyetemi kollégium udvarán válaszolt nagyon röviden az újságírók kérdéseire, mert már indulni kellett a bazilikához, Szent László szobrának, majd pedig a Petőfiparkban Bethlen Gábor szobrának a megkoszorúzása volt Schmitt Pál alig pár órás váradi látogatásának két utolsó programpontja. Ezekre már sötétedéskor került sor, az eseményekre holnapi lapszámunkban visszatérünk. v v i i s s s s z z a a Mától reno válják a Lorántffyt Reggeli Újság • 20101020 Májusban írták alá azt a szerződését, amelynek értelmében a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, illetve az Avram Iancu Nyolcosztályos Iskola renoválásának nagy részét európai uniós forrásból fedezik. Tegnap a városházán arról tájékoztatták a sajtót, hogy ma hozzákezdenek a munkához mindkét tanintézetben. A díszterem asztala körül helyet foglaltak mind az iskolák, mind az önkormányzat, mind a kivitelezők és tervezők reprezentánsai. Biró Rozália alpolgármester emlékeztetett rá, hogy az önkormányzat uniós projektekért felelős osztálya hat tanintézet korszerűsítésére pályázott, és az említett kettőn kívül rövidesen aláírják a finanszírozási szerződést az Andrei Şaguna és az Aurel Lazăr, illetve a g örög katolikus iskola renoválására is. A Szent Lászlógimnázium esetében várják a közigazgatási bíróság döntését, mert a helyhatóság megfellebbezte a fejlesztési minisztérium elutasító határozatát. A projektelőkészítő városházi hivatal szóvivője, Dumitru Sim kivetítő segítségével mutatta be az uniós alapból elvégzendő munkákat. A Lorántffyban a több mint 7,6 millió lejes korszerűsítésből 5,2 millió érkezik az EUtől, majdnem 800 ezer lej az állami hozzájárulás, az önkormányzati pedig ennek a fele. A teljes ingatlant felújítják, beleértve az épület közműrendszerét, ezen kívül új berendezést és informatikai felszerelést is kap a középiskola, és mozgássérültek számára is megközelíthetővé teszik. Ugyanezt elvégzik az Őssi negyedben lévő Avram Iancuiskolában is , ahol a beruházás teljes ára 8,2 millió lej, amiből közel 5,5 milliót fizet az unió, 837 ezret az állam, 130 ezernél kevesebbet pedig a város. Itt két épületet renoválnak, ahová mintegy hatszáz gyermek jár. Az Avram Iancuban az Eurociv Cons Kft. a kivite lező, a Global Prouect Kft. pedig a telepvezető, a Lorántffyban pedig az Abed Nego Cons Kft. fog neki mától a munkának. Az átadási határidő 2012. május 5. Amint Szabó