Reggeli Sajtófigyelő, 2010. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-10-19
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101019 . 7 megtartott negyedik rendes ülésén elfogadták a 2010 – 2016os időszakra vonatkozó oktatásfejlesztési stratégiát, döntöttek a Vajdasági Magyar Nemzeti Színház megalakításáról és további tíz vajdasági kulturális intézményt nyilv ánítottak kiemelt jelentőségűvé (Magyar Szó) Rajtol az eönkormányzat Óbecsén – A község 1,2 millió dinárt nyert a zöld vonal bevezetésére is – Amikor két évvel ezelőtt felmerült a kérdés: hogyan korszerűsítsék és automatizálják a helyi önkormányzat munkáját, több fázisban gondolkodott a városvezetőség. Ennek első szakasza ként tavaly kezdte meg sikeres működését a szolgáltató központ, mától pedig a beszerzett laptopoknak és a kifejlesztett programnak köszönhetően a községi tan ács munkája is hatékonyabb lesz (Magyar Szó) Koszovó igen, Vajdaság nem – „ Szakértői szinten elkezdődhetne a párbeszéd Szerbia és Koszovó között ” – jelentette ki Borisz Tadics szerb elnök egy tegnap megjelent interjúban. Az ENSZ szeptemberben elfogadott határozata ir ányozta elő, hogy Belgrád és Pristina kezdjen tá rgyalásokat a vitás kérdésekről (ÚMSZ) Schmitt Pál: Magyarországot és Romániát közös értéke k kötik össze – Az ismeretlen katona sírjának megkoszorúzásával kezdte meg bukaresti programját hétfőn délelőtt Schmitt Pál köztársasági elnök, aki kétnapos romániai látogatásának keretében Traian Băsescu államfővel, Emil Boc miniszterelnökkel, Mircea Geo ană szenátusi és Roberta Alma Anastase képv iselőházi elnökkel tanácskozott (Szabadság) Holnap Johannisszal találkozik Kelemen Hunor – Nagyszebenben Klaus Johannis polgármesterrel találkozik Kelemen Hunor , a művelődési tárca vezetője. A beszélgetés többek között a Nagyszeben Általános Városrendezési Tervéről (PUG) folyik ( Transindex ) S S z z l l o o v v á á k k i i a a Chmel: 2011 elején nyújtják be a kisebbségi nyelvhasználati törvényt módosító j avaslatot – „ A szlovákiai kisebbségi nyelvhasználatot szabályozó törvényt módosító javaslat lényegében már elkészült, és a jövő év elején a parlament elé kerül ” - közölte Rudolf Chmel , a szlovák kormány kisebbségügyi és emberi jogi miniszterelnökhelyette se. " A javaslat már majdnem kész " - jelentette ki Chmel hétfői pozsonyi sajtóértekezletén. Elfogadása esetén a kisebbségi nyelvhasználati küszöb a jelenlegi 20 százalékról tíz százalékra csökkenne. " A változás leginkább a német kisebbséget érintené, amely az eddigi egy helyett a jövőben 1011 községben használhatná anyanyelvét a hivatalos érintkezésben; a ruszinok esetében mintegy száz településen lenne használható anyanyelvük, s a romák esetében is javulna a helyzet, ahol szintén mintegy 100 települést éri ntene a jogszabály " - fejtette ki a politikus, aki a magyarszlovák Híd pártot képviseli a koalíciós kormányban (MTI) A hazafiassági törvény módosítását javasolják szlovák koalíciós képvis elők – A szlovákiai hazafiassági törvény módosítását javasolja három koalíciós párt képviselőinek egy csoportja. " Az állami zászló, a himnusz szövege és az alkotmány bevezetője legyen ott minden iskolában, de ne minden tanteremben " - mondta újságíróknak O ndrej