Reggeli Sajtófigyelő, 2010. október - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-10-14
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101014 . 4 pénzadományával lehetőségeihez mérten segítse, támogassa katasztrófa sújtotta nemzettársait " - olvasható a gyűjtésről szóló felhívásban (MTI) Keleteurópai szeminárium – Féli xfürdő és Várad lesz a helyszíne a romániai Európai Ifjúsági Parlament szemináriumának (Bihari Napló) Demokráciaközpontok alakulnak – Demokráciaközpontok létrehozatalát jelentette be a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Azon az október eleji választmányi ülésen határoztak erről, amikor új párt megalapításáról is döntöttek, s ez utóbbi téma háttérbe szorította az amúgy cseppet sem jelentéktelen kezdeményezést (Háromszék) Demagógiával készülnek kormányra a szocdemek – Első olvasatban vitatta meg tegnap délután a kormány a 2011es évi állami költségvetéstervezetét. Gheorghe Gherghina , a pénzügyminisztérium államtitkára elmondta, a sarokszámok megegyeznek a 2011 – 2013as pénzügyi stratégiába foglalt számadatokkal. A szeptemberben elfogadott dokumentum értelmében, jövő évben a román gazdaság két év recessziót kö vetően 1,5 százalékkal fog nőni (Krónika) Könyvtárat avattak a Szentjobb község általános iskolájában – Könyvtárat avattak tegnap délelőtt a Bihar megyei Szentjobb község általános iskolájában. A tanintézetnek mostanáig nem volt könyvtárterme, az egyik osztályteremben berendezett t ékát Tempfli József nyugalmazott római katolikus püs pök, szentjobbi apát avatta fel (Krónika) Kifogásolja a szenátus új tervezetét a szatmári elöljáró – Kifogásolja a szenátus által n emrég jóváhagyott törvénytervezetet Ilyés Gyula , Szatmárnémeti polgármestere. Az elöljáró azzal a felsőházban nagy többséggel megszavazott tervezettel nem ért egyet, melynek értelmében a helyi önkormányzatokhoz befizetett bírságokból, adókból, valamint az engedélyekért lepengetett illetékekből származó összegek öt százalékát átcsopor tosítanák az egészségügy javára (Krónika) Oktatási törvény: folytatódó viták – Cáfolta tegnap Daniel Fu neriu oktatási miniszter, hogy a kormány az RMDSZ nyomására kívánja felelősségvállalással elfogadtatni az oktatási törvényt. Az új jogszabálytervezet számos szempontból kedvezőbb a kisebbségi diákok számára, mint az eddigi – így többek között lehetővé tesz i, hogy Románia történelmét és földrajzát is anyanyelven tanulják, a román nyelvet pedig speciális tankönyvekből sajátíthassák el – , ennek nyomán merült fel, hogy az RMDSZ úgymond megzsarolta nagyobbik koalíciós partnerét, hogy a parlamentben elakadt jogsz abályt minél hamarabb, a törvényhozási vita kiiktatásával fogadják el (Krónika) Lázadás és káosz a pénzügynél – Elképesztő jelenetek zajlottak tegnap a bukaresti pénzügyminisztérium miniszteri és államtitkári kabinetjeinek otthont adó első emeletén. A tágas, hosszú folyosókon, ahol máskor a méltóságteljes csendet csak egyegy titkárnő tűsarkú cipőjének kopogása töri meg, tömött sorokban álltak az irodáikban csapotpapot otthag yó, felháborodott alkalmazottak (ÚMSZ) Andor Băsescunál – Az egységes európai uniós romastratégia kialakításának lehetőségéről tárgyalt tegnap Bukarestben, hivatalában Andor Lászlóval Traian Băsescu államfő. Az Európ ai Bizottság foglalkoztatási, szociális és felzárkóztatási biztosa a romák uniós alapokból történő felzárkóztatásáról rendezett konferencián vett részt és szólalt fel a román fővárosban – „ A tegnapi találkozón az államfő megköszönte a