Reggeli Sajtófigyelő, 2010. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-09-30
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20100930 . 31 ezer négyzetméteres telket a célra, az építkezési engedélyek is megvannak, így szeptember elsején már elkezdték az építkezést. vissza Szerző(k): Krónika Fels ő oktatási ösztöndíjprogram – Szombaton mutatják be az oktatásfejlesztési stratégiát – Korhecz: Ha jó lesz az együttm ű ködés az MNT, a politikum és a civil szféra között, akkor az elképzelések megvalósíthatóak Magyar Szó • Tápai Renáta • 2010. szeptember 30., csütörtök A megvalósíthatóságot helyezték előtérbe az MNT oktatásfejlesztési stratégiája céljainak a megfogalmazásakor, s a célok legtöbbje olyan, hogy megvalósításuknak, ha akarna, sem tudna kerékkötője lenni az ok tatási minisztérium, de a minisztérium részéről görcsös ellenállásra egyébként sem számítanak – tudtuk meg dr. Korhecz Tamástól, az MNT elnökétől, amikor a szombaton bemutatásra kerülő oktatásfejlesztési stratégia kapcsán beszélgettünk vele. – Több száz s zakembert kértünk fel, hogy tanulmányozza át a stratégia tervezetét, véleményezzen és javasoljon. Több tucat érdemi hozzászólást olvastam el, és ezek jelentős részét beleépítettem a tervezet újabb változatába. Azt várom a tanácskozástól, hogy ha van még ol yan dolog, amit meg kellene vitatni, akkor foglalkozzunk vele, ettől kezdve ugyanis csak egy feladatunk lesz: megvalósítani. Most van egy autonóm testület, amely saját kerettel is rendelkezik, hogy az elképzeléseket életre hívja. Ügyeltem arra, hogy olyan dolgok kerüljenek bele a stratégiába, amelyeknek az MNT elő tudja teremteni a pénzügyi, jogi és humán erőforrásbeli feltételeit. Ha összeszedjük magunkat, és jó lesz az együttműködés az MNT, a politikum és a civil szféra között, akkor az elképzelések megva lósíthatóak. A stratégiai célok közül melyek a legfontosabbak? Mely problémák orvoslása a legégetőbb feladat? A stratégiai célok között kiemelt helyen szerepel a magyar közösség képzettségi mutatóinak javítása. Kevesen rendelkeznek főiskolai, egyetemi ok levéllel, pedig a képzettségi szinttől függ egyegy közösség társadalmi helyzete. Minél többen iratkozzanak gimnáziumba, mert ez szinte predesztinál a továbbtanulásra. De ami döntő fontosságú: elérni, hogy minél többen iratkozzanak Vajdaságban állami költs égen az Újvidéki Egyetem valamelyik karára. Mindehhez olyan fontos témák kapcsolódnak, mint a szerb nyelv ismerete, az ösztöndíjlehetőségek vagy éppen a magyar tannyelven való tanulás lehetősége. A stratégiában ezzel miként foglalkoznak? – Két nagyon fo ntos eszközünk van, hogy elérjük az imént említett stratégiai célt. Az egyik a felsőoktatási ösztöndíjprogram, amely a majdani elsőéveseket, azaz a mostani negyedikes középiskolásokat célozza meg. Olyan tanulmányi ösztöndíjat akarunk nyújtani minden állami költségvetésen felsőoktatási intézménybe iratkozó magyar egyetemistának, amiből meg lehet élni. Tehát nem diáksegélyszerű zsebpénz lesz, hanem 100 – 150 eurós nettó összeg, ami lehetővé teszi, hogy csak a tanulással foglalkozva, szerényen ugyan, de megéljen a hallgató. Ha pedig jól halad, tanulmányai befejeztéig ösztöndíjat fog kapni, amit nem kell visszafizetnie. Biztosítékot kaptunk a magyar kormányfőtől, hogy ezt a magyar kormány finanszírozni fogja. A másik az újvidéki Európa Kollégium, amely a terveink szerint a 2011/12es tanévre elkészül, és a magyar fiatalok közül 350en itt fognak lakni. Ez egy szakkollégium lesz, egyfajta magyar szellemi központ. Ami a szerbet illeti, változtatni akarunk a tanítási módszerén, és felzárkóztatási programot is szervezü nk ösztöndíjasaink számára. Milyenek az elképzelések a közoktatásban az anyanyelven történő tanulással kapcsolatban? – A magyar nyelvű közoktatás rendszerének minőségi javítása is fontos célunk. Egészében véve nem megfelelő a helyzet. Versenyképessé kell tenni a magyar nyelvű tanulást. Elsősorban erősíteni kívánjuk a pedagógustovábbképzőrendszert. Ide tartozhat a kétszakos tanárképzés ügye is?