Reggeli Sajtófigyelő, 2010. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-09-30
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20100930 . 25 Magyarország és Szlovákia a jövőben minden vitás kérdést kétoldalú keretek között kíván rendezni, a párbeszédet 12 vegyes bizottság közreműködésével folytatják majd - mondta Németh Zsolt kedden, miután Knut Vollebaekkel tá rgyalt. Az államtitkár közölte: a felek az államnyelvtörvény és az állampolgársági törvény ügyéről is a vegyes bizottságokban tárgyalnak majd. A főbiztos szerint javult a két ország kapcsolata, Knut Vollebaek üdvözölte a vegyes bizottságok munkájának fel újítását. A két parlamenti külügyi bizottság 2002 és 2009 között nem tartott együttes ülést. A magyar külügyi bizottságnak a 2009es, esztergomi volt az első kihelyezett ülése. Az akkori szlovák bizottsági elnök, Boris Zala azt mondta: a fő célnak azt tar tja, hogy kidolgozzák az állandó találkozók rendszerét. A tavalyi együttes ülésen a két bizottság megállapította, hogy a magyarszlovák alapszerződéshez nem kell hozzányúlni, hanem az abban foglaltakat alkalmazni kell, továbbá mindkét bizottság problémak atalógust állított össze abból, amit meglátásuk szerint meg kell oldani a két országban élő kisebbségek helyzetének javításáért. Boris Zala az ülést követő sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a kisebbségek parlamenti képviselete Magyarországon nem megoldo tt. Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának akkori elnöke erre úgy reagált, hogy ez valóban fontos feladat, megoldásához meg kell változtatni a választójogi rendszert. Hozzátette: Szlovákiában sincs garantált parlamenti képviselete a kisebbs égeknek. A bizottságok egyetértettek abban is, hogy rendszeres találkozókra van szükség - legalább évente egyszerkétszer, de ezen felül is ülésezhetnek, ha bármelyik fél kéri. Arról is megegyezett a véleményük, hogy a kétoldalú kapcsolatokon túl egyeztet ésekre van szükség a keleti partnerség, az energiabiztonság, az Európai Unió bővítése, a NyugatBalkán helyzete és a transzatlanti kapcsolatok témájában. vissza Az EBESZ f ő biztosa az MKPval tárgyalt Felvidék.ma • 2010. 09.29. Knut Vollebaek, az EBESZ kisebbségi főbiztosa pozsonyi látogatása során felkereste a Magyar Koalíció Pártja pozsonyi székházát, ahol egy órán át eszmecserét folytatott az MKP tárgyalóküldöttségével, Berényi Józseffel, Bárdos Gyulával, Őry Péterrel és Lancz Attilával a szlovák kormányprogramról, a nyelvtörvényről és az állampolgárság kérdéséről. Berényi József MKPelnök a találkozó után elmondta, a főbiztos elsősorban tájékozódni érkezett az MKP székházába: "Visszatértek a főbiztos úr korábbi ajá nlásaira is, illetve arra, hogy azokat Szlovákiában mennyire