Reggeli Sajtófigyelő, 2010. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-09-27
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu 2010092 7 . 3 részének bejárásával egybekötött megmozdulást Cornel Popa nemzeti liberális párti szenátor kezdeményezte, és meghívta rá megyénk és a szomszédos Szilágy minden törvényhozóját. Megyénkből csak a liberálisok képviseltették magukat, Szilágyból pedig a szabadelvűek mellett az RMDSZes törvényhozók is az akció mellé álltak (Reggeli Újság) Pályázatokról és a Napról – Jankovics Marcell Nagyváradon járt – Nagyváradra látogatott Jankovics Marcell , aki a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnökeként az új stratégiákról beszélt szombat délelőtt, művel ődéstörténészként pedig a Napról tartott előadást ugyanaznap délután – A frissen kinevezett elnök a Partiumi Keresztény Egyetemen tartott sajtótájékoztatót, melyen azokat a pontokat ismertette, ahol változtatásokat szeretne eszközölni. Jankovics korábban – 1998 – 2002 között – már volt NKAelnök, most pedig augusztusban lépett hivatalba (az előző elnök, Harsányi László június végén kérte felmentését a megbízatás alól). Jankovics szeretné az előző vezetőség nyolc éves időszakában kialakult rutinszerű pályázati elbírálást „ felborzolni ”. Felidézte, hogy már a ’98as időszak alapelve is a piramiselv volt (vagyis minél nagyobb a piramis alja, annál magasabbra lehet építkezni), melyet most is szeretne gyakorlatba ültetni. „ A kicsiket kell támogatni, mert a nagyok n em szorulnak rá ”, mondta Jankovics , hangsúlyozva, hogy ez nem jelenti azt, hogy elapróznák a pénzeket (Reggeli Újság) Az RMDSZ feltételekkel marad a harmatgyenge koalícióban – A RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy to vább megye az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerüle elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósu lnake a Szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések. Mindezeket a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök hozzátéve, hogy az elvárásoknak még ősszel teljesülniük kell (Reggeli Újság) Román vezetők nem bíznak a tüntető rendőrök védelmében – Egy indokolatlannak minősített rendőrtüntetés miatt Traian Basescu román államfő és Emil Boc is lemondott vasárnap a posztjukkal járó r endőri védelméről (Nszv) SZKT: menni vagy maradni? – Az RMDSZ annak alapján dönti el, hogy kilépe a kormányból, hogy mi valósult meg, és mi valósítható még meg a kormányzási programból, döntött a Szövetségi Képviselők Tanácsa ( Bihari Napló) Autópályát Kolozsvárig! – Petru Filip szenátor: folytatni kell az Északerdélyi autópálya építési munkálatait (Bihari Napló) Csángó hagyományőrzés Gyimesközéplokon – Népdalaikban, táncaikban nemzeti kultúránk értékeit őrzik a gyimesiek. Ezeket tenné közkinccsé a gyimesközéploki Csángó Hagyományőrző Ház, melyet a Tatros forrásánál, a csángófesztiválon avattak fel. Mihók György k ezdeményezte a Csángó Hagyományőrző Ház létesítését az 1934ben községházának épített ingatlanban (Erdély.ma) Ülésezett az SZKT – Frunda váltást kér – Az RMDSZ elnöke szerint demagógia a megszorítások népszerűtlensége miatt a Bockormányból való kilépést szorgalmazni, mert attól sem az erdélyi magyarok, sem az ország helyzete nem javulna. Markó Béla erről a szervezet belső parlamentje előtt beszél t Marosvásárhelyen, ahol a jövő évi tisztújítás előkészítéséről döntöttek (Erdély.ma)