Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-07
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.07 . 17 mennyi pénz gyűlik össze a tartományban. A Szerbiai Villanygazdaság a bevételeket ü zleti titkokként kezeli, amelyeket csupán a Szerbiai Rádió és Televízió vezetői láthatnak. Jelenleg valóban a pénzhiány a legsúlyosabb probléma, de az itt dolgozók számának az ésszerűsítése is szükségessé vált. A Vajdasági Rádióban és Televízióban állandóa n vagy ideiglenesen foglalkoztatottak száma megközelíti az 1300at, a tiszteletdíjasokkal együtt pedig meg is haladja az 1500at, miközben az anyagi lehetőségeink csak valamivel több mint 900 személy alkalmazását teszik lehetővé. Mivel a rádióban és a tele vízióban 300 embertől kellene megválni, a ház vezetősége a szociális program mellett döntött. Ezzel a létszámfelesleg felétől sikerül megszabadulnunk, de a következő lépés az lesz, hogy a szerkesztőségek vezetőivel közösen megállapítsuk, kiket kell kénysze rszabadságra küldeni. * Leszneke olyan intézkedések, amelyek a műsorpolitika megváltoztatására vonatkoznak? - Igen, olyan új műsorpolitikát kell megfogalmaznunk, amely eleget tesz a 21. századi rádiózás követelményeinek. Be kell ismernünk, hogy az Újvidéki Rádióban nem csak az alkalmazottak öregedtek el - a szerkesztőségek nagy részében az átlagéletkor meghaladja az ötven évet , hanem a hallgatóink is. Mivel az elmúlt években nem foglalkoztunk a célközönség felfiatalításával, oda jutottunk, hogy 1 015 év múlva lesz ugyan magyar nyelvű rádióműsor, de nem lesz, aki hallgassa. A fiatalabb nemzedéket, a 3050 év közöttieket kell megcéloznunk, mert a 30 év alattiak már nem a rádiót és a televíziót tartják a legfontosabbnak, hanem az internetet. Számukra sokkal fogyaszthatóbbá kellene tenni a VRTV közös honlapját, és mindenképpen szavatolni kellene, hogy a műsorok - valamennyi nyelven - a megfelelő minőségben és folyamatosan hallgathatóak legyenek a világhálón. Minket a törvény kötelez arra, hogy több mint 90 százalékát lefedjük annak a területnek, amelyen sugározzuk az adásainkat, de mi ebben a pillanatban ennek a feltételnek csupán a kétharmadát tudjuk teljesíteni. Főleg a kisebbségi műsorok esetében van nagy kiesés. A tervek szerint az év végéig a V ajdasági Rádióról és Televízióról valószínűleg leválasztják azt a részleget, amely a műsorszórással foglalkozik, és - a külföldi gyakorlathoz hasonlóan - Szerbiában is kialakítanak egy külön vállalatot, amelynek csak ez lesz a feladata. Természetesen a műs zaki felszereltségünkön is javítani kellene, mert erre eddig hiányoztak az anyagiak. Az uniós előírások miatt 2012ig digitalizálni kellene a műsorszórást. Vannak olyan hírek, hogy a szerbiai digitalizációs folyamatban Vajdaság lesz a kísérleti alany, vagy is itt próbálják ki, hogyan is működik ez a gyakorlatban. Bízunk benne, hogy már a kísérleti digitális műsorkészítés és szórás is hozzájárul a minőség javításához. Nyitnunk kell ahhoz, hogy az Újvidéki Rádió központi helyet foglaljon el a vajdasági el ektronikus tájékoztatásban és megpróbálja az egykor létező rádióhálózat felújításával összefogni mindazokat az elektronikus médiumokat, amelyek regionális vagy helyi szinten működnek. A külföld felé történő nyitás is nagyon fontos, és van is néhány nagyon komoly kezdeményezésünk. Ebben a pillanatban már szinte biztosra vehető, hogy a Duna stratégián belül a VRTV kapja meg a központi koordinátor szerepét. Mi már készültünk, hiszen az elmúlt években több együttműködési szerződést írtunk alá a környező országo k hasonló médiumaival. Mi nem csak műsorcserét szeretnénk, hanem közös műsorkészítést, napi bekapcsolódást, nagyobb projektumokat. * Milyen a kisebbségi szerkesztőségek helyzete? - Az Újvidéki Rádió kilenc nyelven sugározza a műsorát, de ez a szám hónapokon belül növekszik, ugyanis még két szerkesztőség alakul: a horvát és a német. A kisebbségi szerkesztőségek helyzete nem tér el sokban a többségitől, esetleg még nagyobb káderproblémáról beszélhetünk. A magyar szerkesztőségen kívül a többiek 1920 e mberrel készítik a napi öt órás műsorukat, ami ebben a pillanatban optimálisnak tűnik, a további létszámcsökkentés veszélyeztetné a fennmaradásukat. Itt inkább a minőségen kellene javítani, mert a kisebbségi műsorok nagy részében, sajnos, belenyugodtak abb a, hogy viszonylag alacsony nyelvi és tartalmi színvonalon adják közre a műsoraikat. A magyar szerkesztőségnek 24 órás adása van, mint a szerb szerkesztőségnek, de majdnem feleannyi emberrel készíti a műsorait. Mivel a létszám csökkentése itt is nagy gondo t jelentene, a házon belül abban állapodtunk meg, hogy a szociális program keretében távozó tíz ember helyére új foglalkoztatottakat alkalmazunk. * Látjae a Vajdasági Rádió és Televízió helyét és szerepét a készülő magyar médiastratégiában? - A fe lvázolt keretben egy helyen említik a VRTVt, éppen a káderkérdés miatt. A médiastratégia végleges változatában pontosan meg kell határozni, mi lesz az Újvidéki Rádió, illetve a Vajdasági Rádió és Televízió pozíciója a Vajdaságban működő, magyarul sugárzó többi rádióhoz és tévéhez képest, hogyan illeszkedik be az egységes médiahálózatba. Nagyon bízom benne, hogy sikerül egy olyan koncepciót kidolgozni, amelyben a jelenleg meglévő vajdasági elektronikus közszolgálati médiumnak is pontosan megtaláljuk a helyé r és szerepét, hogy olyan tájékoztatást szavatoljunk a vajdasági magyarságnak, amilyet elvár tőlünk. vissza