Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-30
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.30 . 16 Markó elégedett az RMDSZ minisztereivel Szabadság • 2010. augusztus 30. Markó Béla miniszterelnökhelyettes, az R MDSZ elnöke szombaton, a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválon leszögezte: a szövetség kormányból való kilépésének kérdése jelenleg nem merül fel, az őszi ülésszak prioritásai közé pedig az oktatási és a kisebbségi törvény tartozik. Ez utóbbit több éve ter jesztette be az RMDSZ, de azóta sem szavaztak róla. Markó azt is elmondta: elégedett az RMDSZes miniszterek tevékenységével, különösen a Cseke Attiláéval, így – legalábbis az ő esetükben – nem merül fel a kormányátalakítás kérdése. Ami a többi minisztert illeti, azok tevékenységének értékelése a koalíciós partnerek feladata. „A PDL készítse el elemzéseit, s utána tárgyalunk a koalícióban is erről” – összegzett. A miniszterelnökhelyettes igazat adott azoknak, akik panaszkodtak a szerzői jogdíjak utáni ny ilatkozatok, illetve az ezek kapcsán kialakult káosz miatt, mert túlméretezett a bürokrácia, a polgároknak így az a benyomása, hogy az „állam úgy tesz, mintha nem lenne szüksége pénzre”. vissza Kormányzási stratégiájáról tár gyal ma a PSD Transindex • 20100830 Kibővített ülése keretében tárgyal ma a PSD a kormány leváltása érdekében előkészített bizalmatlansági indítványról és ennek megszavazása esetén a követendő kormánystratégiájáról. A párt vezetőségének ülése ma 15 óra kor kezdődik, és a megyei szintű vezetők is részt vesznek rajta. A PSD már egy ideje tervezi, hogy kormányra lép a jelenlegi kabinet megbuktatása esetén. A szociáldemokraták adnák a miniszerelnököt, illetve azt is leszögezték, hogy az új kabinetnek fél é ven belül elő kellene készítenie az előrehozott választásokat. Egy bizalmatlansági indítvány elfogadásához azonban az ellenzékiek szavazatán kívül a kormányt támogató parlamenti csoportok további 20 tagjának szavazata szükséges. (hírszerk.) vissza Blaga: a hazaküldött romák nem bűnözők Transindex • 20100830 A hazaküldött romák egyikének sincs dossziéja a franciaországi rendőrségen, tehát egyikük sem követett el bűntényt - jelentette ki Vasile Blaga ausztriai látogatása al kalmából. A tárcavezető kijelentette, nem hajlandó kitoloncolásnak nevezni a romák hazatelepítését, és elfogadta az "önkéntes hazatelepülés" kifejezést, amelyet a francia hatóságok is alkalmaznak. Azonban Csehország külügyminisztere elítélte a Franciaorszá gban megtelepedett romániai romák hazaküldését és úgy nyilatkozott, a rasszizmus árnyéka vetül az intézkedésre. (realitatea) vissza Kelemen szerint az ellenzék nincs felkészülve a kormányzásra Transindex • 20100829 „Az ad ó és járulékfizetést le kell egyszerűsíteni, de az adósztrájk nem egy jól átgondolt kezdeményezés. Mindenki megválaszthatja, hogyan kíván tiltakozni, legyen szó akár szerzői jogdíjról vagy bármilyen más adó kifizetéséről. Új adórendszert kellene kidolgozni : minden jövedelemnek egységes 16%os adókulcs alá kellene tartoznia, tekintet nélkül arra, hogy az honnan származik. Ezután pedig ki kellene rá fizetni a különböző társadalombiztosítási járulékokat, így megszűnne minden kétértelműség” – mondta Kelemen Hun or a Félsziget Fesztiválon. Hozzátette, szeptember 25ig elkészül az eromania weboldal, amelynek segítségével mindenki otthonról intézheti majd kifizetéseit. Ha valakinek nincs számítógépe, vagy internetkapcsolata, akkor meg kell teremteni annak a